Artículos
A spanyol és francia nyelvtanítással és hadseregekkel kapcsolatos írásaim
Espana y Marruecos
ESPAÑA Y MARRUECOS
Las relaciones entre España y Marruecos se caracterizan por una permanente conflictividad. La continua guerra vivida desde la segunda mitad del siglo XIX hasta el primer tercio del XX fue sustituida, tras la independencia marroquí en 1956, por complejas relaciones que desembocaron en el recurso a las armas -como el Ifni- o en la abierta amenaza, como el Sáhara.
Hoy, Madrid reprocha a Rabat todo tipo de incumplimientos en los acuerdos establecidos, - conflictos pesqueros - así como su nula voluntad de controlar su emigración clandestina hacia España. A su vez, Marruecos reclama Ceuta, Melilla y los diversos peñones históricamente españoles. En septiembre de 2002 el mundo aprendió con gran sorpresa el conflicto estallido en torno a la isla Perejil. La ocupación, la reconquista y finalmente la evacuación de esta isla llamó una vez más la atención a esta región del Norte de África con problemas de soberanía. Los territorios españoles en el norte de África han sido fuente constante de tensiones con Marruecos.[1]
Tan próximo, tan vinculado por la Historia y los intercambios humanos y económicos, Marruecos es en la actualidad el gran problema exterior de España.
O aún más recientemente, un artículo del 22 de febrero de 2004, publicado en La Guía de La Rioja[2] afirmaba que el Ejército español había empleado armas químicas durante la guerra colonial de Marruecos, por lo cual la zona del Rif plantea la necesidad de una reparación moral y económica por parte de España.
Relación conflictiva entre los dos países
Puntos clave[3]
En el siglo XV, Marruecos, en la parte más occidental del norte de África, soportó primero el avance de portugueses y españoles, motivado por la necesidad de terminar con los corsarios africanos que obstaculizaban su comercio y por el deseo de buscar una ruta alternativa a la mediterránea para llegar a Oriente. En 1415 Portugal conquistó Ceuta, desde donde se conectaron con la ruta del oro que subía desde el África subsahariana hasta las plazas mediterráneas. El tratado hispano-portugués de Alcaçovas - Toledo de 1480, ratificado por el Tratado de Tordesillas de 1494, reservó a los portugueses la expansión por las costas africanas. (Ocupación de Tánger, Agadir (1504), Safi (1508).
Cronología
711
El general árabe Tariq cruza el estrecho de Gibraltar desde Marruecos al mando de 12.000 hombres, mayoritariamente bereberes y conquista la península Ibérica llegando casi hasta Francia.
1492
Con la caída de Andalucía y la expulsión definitiva de los árabes, Marruecos conoce la llegada masiva de los Moriscos.
1509
Portugal reconoce a España sus derechos en ciertas partes de la costa para que establezca fortines.
1569
La dinastía de los Banu Saad, conduce la guerra santa contra los portugueses, es decir contra el infiel, pero una vez en el poder, se ve obligada a pactar con los españoles contra los turcos. En recompensa, ceden a los españoles Vélez.
1581
Ceuta y su zona de influencia dejan de ser portuguesas y pasan a control español. Perejil se encuentra entre los territorios que cambian de manos.
1589
El nuevo rey Almanzor se pacta con España, ahora unida con Portugal. Es una paz duradera. Firma ventajosas relaciones comerciales con países europeos.
Los moriscos expulsados de España se integran mal en un sistema económico-social diferente al que habían conocido hasta entonces.
1661 - 1691
El nuevo sultán, Mulay Ismail conquista Tánger y continua la guerra santa contra las plazas españolas, conquistando Mamora (1681), Larache (1689) y Arcila (1691). En manos cristianas sólo quedan las plazas españolas de Ceuta y Melilla y la portuguesa de Mazagán.
1668
El Tratado Hispanoportugués confirma la soberanía española - Ceuta y Perejil son oficialmente españolas. Las tropas de Felipe IV conquistan la zona de Alhucemas (Al Hoceima)
1680 - 1681
Moulay Ismail, en menos de 10 años, logra liberar a Larache y Mamora y expulsar a los españoles. En cuanto a los Ingleses, deben evacuar Tanger en 1688. Mazagan permanece bajo el dominio portugués hasta 1769.
1767
Firma del Tratado de paz, Comercio, Navegación y Pesca entre España y Marruecos
1779
El general Orcasitas, gobernador de Ceuta, realiza un reconocimiento militar de la Isla Perejil. Se establecen fuerzas de defensa. La isla había permanecido sin ocupar hasta entonces.
1808
Durante la Guerra de Independencia contra los franceses, España ocupa la Isla Perejil para usarla como base de control del tráfico marítimo. Se instalan también soldados ingleses.
1813
España solicita a Inglaterra la retirada de sus soldados de la isla. Permanece una guarnición española unos años más.
1836
La Isla Perejil cobra importancia: EEUU solicita permiso para establecer una estación carbonera en ella. Inglaterra se opone y las negociaciones fracasan.
1848
España ocupa las islas Chafarinas.
La "guerra de África" (1859/60)
La influencia política española en Marruecos aumenta notoriamente gracias a que un grupo de españoles desempeña un papel de cierta importancia en puestos claves del país. Sin embargo, los conflictos continuan, especialmente el hostigamiento a los presidios españoles en el litoral marroquí de Ceuta, Melilla, Peñón de Vélez y Alhucemas, así como los ataques de los rifeños a las embarcaciones que se aproximan demasiado a la costa del Rif.
Unos sectores de la sociedad hispana deseaban aumentar la influencia española en Marruecos, así como acabar con los conflictos en el litoral rifeño. Aumentaban los problemas de España en sus colonias antillanas y asiáticas. Algunos historiadores y políticos consideran que la guerra de África de 1859-60 significaba una búsqueda de la unión nacional ante los enemigos extranjeros.
España, por su posición y su pasado, estimaba tener derechos geográficos e históricos especiales. Aguardaba con impaciencia la ocasión de manifestarse en tierra marroquí. La oportunidad se presentó durante una incursión de la tribu de los Andjara contra un reducto nuevamente edificado fuera de las murallas de Ceuta, en el verano de 1859. España declaró la guerra el 22 de octubre de 1859.
Preocupado por evitar un enfrentamiento con consecuencias imprevisibles, Sidi Mohammed propuso compensaciones materiales, indemnizaciones y aun modificación del trazado de los límites de Ceuta. En vano.
La intransigencia española estaba comandada sobre todo por la presión belicosa de la opinión pública y unos sectores interesados en las posibilidades económicas en Marruecos.
Las tropas españolas estaban compuestas por 50.000 hombres mientras que del lado marroquí 5.600 hombres de tropa regular hacían frente al impresionante despliegue de las fuerzas terrestres y navales españolas. Los marroquíes lucharon con coraje, pero fueron abatidos por el número y la superioridad de armamentos del adversario. Las tropas españolas entraron en Tetuán el 6 de febrero de 1860. [4]
Los preliminares de los acuerdos del cese del fuego firmados el 25 de marzo de 1860 contenían condiciones draconianas y estipulaban el pago a España de una indemnización de cien millones de pesetas pagaderas en ocho meses, la ampliación territorial de Ceuta, la entrega de un establecimiento de pesca en el sur marroquí, y la liberación en beneficio de los españoles de los derechos comerciales, aduaneros y otras concesiones en 1856.
Debido a las mayores necesidades, Moulay Abdelaziz se vio obligado a solicitar préstamos exteriores que las potencias europeas le daban bajo unas condiciones que arruinaban aun más al país.
"Sin embargo, se suelen infravalorar algunos aspectos de esta guerra cuya importancia es mayor de la que generalmente se le concede. Primero, que la guerra de África («guerra grande de la paz chica»,1859-60) se inscribe en el proceso incipiente del imperialismo europeo, en especial en la zona (Francia ocupó Argelia en 1830). Segundo, España consiguió en la práctica la ampliación de los límites territoriales de Ceuta y Melilla, imprescindibles para que llegado el momento ambas plazas pudieran convertirse en la punta de lanza, y también en la retaguardia, de la penetración española en territorio marroquí. Tercero, se consolidó y se extendió la red consular española. Cuarto, España consiguió el reconocimiento marroquí a sus pretensiones de «proteger» (sustraer de la legislación local y colocar al amparo legislativo español) a súbditos del imperio. Quinto, se arrancó del sultán el derecho español sobre el ignorado solar en el que en tiempos pretéritos se había erigido la factoría-fortaleza de Santa Cruz de la Mar Pequeña de Berbería. Sexto, también se obtuvo el reconocimiento a la influencia española sobre las tribus de la costa sahariana frontera a las islas Canarias. Indudablemente, estos factores influyeron decisivamente (aunque no con la contundencia que por parte española se deseaba) para que España fuera incluida en el club de los países que debían repartirse Asia y África en las siguientes décadas."[5]
1859
El gobierno británico solicita al español que no ocupe territorios del Estrecho, entre ellos la Isla Perejil.
1860
Un tratado de paz con Marruecos obliga al sultán a ceder territorio suficiente para establecer una pesquería, pero no se señala ni lugar exacto ni extensión.
1878
Después de largo forcejeo diplomático con Francia se señala Ifni (Ait Ba Amrán) como posesión española; es la zona más pobre, áspera y árida de toda la costa y parece que bastante alejada de la original Santa Cruz de la Mar Pequeña. Los gobiernos españoles, metidos en tantos conflictos internacionales con las otras colonias desatiende ese derecho. Marruecos hasta 1900 y después la omnipotencia francesa impiden la ocupación real.
Las potencias occidentales ya no simularon más negociar; se repartieron sin vergüenza las diferentes regiones del Mundo. Los franceses "se apoderan" de Marruecos, la zona de Tanger será internacionalizada y en octubre de 1904 se llegó a un acuerdo por el cual España declaró adherir a la convención franco-inglesa y Francia dejar bajo la influencia exclusiva de España, dos zonas del imperio marroquí: una al norte a lo largo de la costa mediterránea, la otra al sur, alrededor del antiguo establecimiento de Santa Cruz de Mar Pequeña.[6]
En la conferencia internacional reunida en Algeciras, del 16 de enero al 7 de abril de 1906, nuevas cláusulas reducían prácticamente a nada la independencia de Marruecos.
"Diez años después del Desastre de 1898 (en Cuba)[7] las tropas españolas entraron en Marruecos. (....) La operación se inició en la mañana del 14 de febrero de 1908. Aquella Operación señaló el comienzo de la invasión de Marruecos por el ejército español, que acabaría ocupando toda la región norteña hasta 1956. (....)[8]
Con una franqueza poco habitual en la correspondencia diplomática, el ex primer ministro conservador Francisco Silvela escribió así al embajador francés en 1903: "El evidente deber de los hombres que se hallan a la cabeza de las fuerzas políticas de España es terminar con el aislamiento en que se encuentra nuestra política exterior. Nuestra ubicación geográfica nos impone serias responsabilidades, no sólo hacia nuestra propia nacionalidad y hacia el futuro de nuestro país, sino también en relación con otras potencias...".[9]
Esta segunda guerra de Melilla (1909) desencadena disturbios en España (Semana trágica en Barcelona: protestas contra el reclutamiento forzoso para la guerra en África).
El protectorado español de Marruecos fue instaurado en 1912.
1921
El Desastre de Annual desencadena una crisis política y social en España que acabaría conduciendo a la dictadura de Primo de Rivera.
El esfuerzo emprendido para ocupar este protectorado, representó desde 1909 una larga serie de costosas campañas, tanto en hombres como en dinero. Esta guerra fue muy criticada en la España metropolitana, y tuvo graves repercusiones en la política española. Las continuas derrotas sufridas por el ejército español culminaron con el llamado „Desastre de Anual" de 1921([10]): el 22 de julio, el ejército del general Silvestre es aniquilado por las fuerzas rifeñas al mando de Abd-el-Krim, Caudillo marroquí que promovió y lideró la resistencia del pueblo marroquí frente a la ocupación española.
El deseo de venganza tras Annual y Monte Arruit facilitaron el despliegue de las energías necesarias para imponerse a la recién creada República del Rif en el campo de batalla. Con el apoyo militar francés, que sufrió también los ataques de Abd El Krim, se logró resolver el problema de esta guerra.
El desembarco de Alhucemas (1925)[11]
En 1925, el 8 de septiembre se llevó a cabo el desembarco de Alhucemas por parte del ejército español. A grandes rasgos la operación sobre Alhucemas consistía en el desembarco de tropas españolas y marroquíes del Majzen, transportadas desde Ceuta y Melilla, protegidas por una flota aeronaval hispano-francesa.[12]
El desembarco de Alhucemas, es ante todo, una maniobra militar audaz, que determinó el final de los combates, introduciendo a las tropas en el mismo corazón de la rebelión. Las tropas españolas, al mando del general Sanjurjo, desembarcaron en las playas con el objeto de aplastar a la rebelión de los rifeños comandada por el guerrillero Abd el-Krim. Alhucemas supuso una aplastante victoria que condujo a la total pacificación del Rif, y consolidó la dictadura de Primo de Rivera.[13]
Tras el desembarco de Alhucemas en 1925, se obtuvo la ocupación y pacificación total en el conjunto del territorio que le tocó proteger en la primavera de 1927. (Ceuta y Melilla, jurídicamente, no formaron parte del protectorado español.)
La potencia colonial tardó 15 años (la tercera parte del tiempo que duró el protectorado) en «pacificar» y en controlar la zona que la Conferencia de Algeciras le había asignado. La labor "civilizadora y protectora" (justificadora de la presencia de España en Marruecos) se demostró mediocre, tal como hacían prever las escasas fuerzas del país colonizador: en la actuación en el campo sanitario, la construcción de vías férreas (con un total que apenas llegó a los 200 kilómetros), carreteras, pistas, puertos (Larache y Alhucemas) y aeropuertos (Sania Ramel en Tetuán).
En realidad, en esta época se desconocía casi todo acerca de Marruecos: ni siquiera se sabía con exactitud la extensión de la zona sometida a la tutela española (unos 20.000 km2, en los que las zonas montañosas y las áridas llanuras dejaban poco espacio para las tierras cultivables). Se ignoraba el número de habitantes al que había que proteger (las estimaciones oscilaban entre los 600.000 y una cifra superior al millón), aunque era conocido que se trataba de un poblamiento fundamentalmente rural con sólo dos ciudades (Tetuán y Larache, pues Tánger, internacionalizada, quedó fuera del protectorado. Tampoco se sabía casi nada de las riquezas, reales o potenciales, que encerraba la región. No existía una red de comunicaciones que facilitara la penetración en el territorio y su posterior control. La explotación de sus recursos agrícolas, ganaderos y pesqueros apenas si cubría las necesidades de la población, por lo que era necesario importar diversos productos (especialmente cereales) para asegurar su alimentación.
A medida que fueron explorando la zona se puso en evidencia que las supuestas riquezas del territorio asignado a España eran más bien modestas.
El verdadero negocio del protectorado español de Marruecos era abastecer de los productos necesarios al ejército colonial y al conjunto de la población civil española asentada en Marruecos.
Los militares «africanistas»
Los militares consiguieron hacerse con el control de la organización política y administrativa del territorio. De su seno surgieron los «africanistas», quienes consiguieron un gran prestigio gracias a su importante papel en la victoria contra los rifeños, a sus conocimientos de Marruecos y a las sólidas posiciones que ocuparon en la burocracia colonial.
De los gastos del Estado español en Marruecos la parte del león correspondía al ejército. Ahora bien, si durante el período bélico (1912-1927) se puede entender este desequilibrio, no ocurre lo mismo con los años comprendidos entre 1927 y 1935, cuando el presupuesto del Ministerio de la Guerra para Marruecos se mantuvo prácticamente inalterable, mientras que los desembolsos en concepto de «Acción en Marruecos» seguían una tendencia decreciente entre 1927 y 1935.
En el caso de España, la escalada militar, con la consiguiente sangría presupuestaria acumulada año tras año y el tremendo coste en vidas humanas, no pudo evitar desastres de la magnitud del de Annual y Monte Arruit. El deterioro de la situación política que generaron tales hechos favoreció el surgimiento de los militares africanistas y su ofensiva victoriosa contra el legítimo gobierno de la República. La influencia de la aventura colonial en Marruecos en los destinos de la España contemporánea hasta 1975 no puede por tanto ser más evidente.
1934
Una modesta tropa llega a Ifni por mar al mando del coronel Capaz y ocupa pacíficamente, con mucha habilidad y algunas bolsas de plata, una playa y una aldea llamada Amezdug, y luego una parte del territorio del interior que los franceses recortan. Empieza a construirse la ciudad y se realizan levas de mercenarios para la guerra civil.
En 1936, los oficiales "africanistas" formaban la base a la sublevación nacionalista contra la República en España. Contaban con la seguridad y los recursos que la retaguardia marroquí les proporcionó a lo largo del conflicto. Especialmente importante fue la participación de contingentes marroquíes (rifeños, yebalas, gomaras e, incluso, combatientes originarios de la zona bajo dominio francés) en el bando de los africanistas.
En la Segunda Guerra Mundial, la política de neutralidad y no beligerancia del régimen de Franco, favoreció el mantenimiento de un importante contingente militar en Marruecos hasta su independencia en 1956.
1956 abril
En España y Francia reconocen la independencia de Marruecos. El día 22, Marruecos se convierte en miembro de la ONU.
Tras la independencia de Marruecos, comienzan los incidentes en el Sáhara Occidental: atentados, asesinatos en puestos aislados, etc.
El problema del Sáhara Occidental
Oficialmente, el conflicto del Sáhara marroquí comenzó en 1975, pero las bases históricas se remontan a mucho tiempo antes.
Francia, que también ocupaba Argelia, desde 1901 había procurado tomar una parte del territorio marroquí a fin de incorporarlo a Argelia. El 31 de agosto de 1934, ocupó el territorio de Tindouf anexándolo a Argelia, además de lo que ya había hecho desde 1899 con los oasis de Touat, Gourar y Tidikelt.
En cuanto a Epaña, en1934 las tribus notables saharauis firmaron un acuerdo amistoso con España, tras el sometimiento amistoso se comienza a conocer como 'Sáhara Español', que incluye Sidi Ifni y la ciudad de Smara.
Aunque España lleva muchos años en la región, en 1936 tendrá lugar la ocupación efectiva del territorio del Sahara por la administración española.
Al independizarse, Marruecos reclamó los territorios del sud-este anexados por Francia, así como Mauritania y reclamó a España los territorios de IFni, Tarfaya, el Sahara Occidental y los Presidios. La reivindicación de Marruecos tenía como promotor al dirigente Allal El Fassi, que había centrado su programa político en el restablecimiento de Marruecos dentro de sus fronteras naturales.
El 14 de diciembre de 1955 España ingresa en la ONU, debiendo someterse a los principios de descolonización. La actitud del gobierno español es la de intentar eludir el problema.
El 10 de noviembre de 1957, en el Ministerio del Interior de Marruecos, se crea la 'Dirección General de Asuntos Saharianos y Fronterizos', al frente del cual se coloca a Allal El Fassi, promotor de la idea del 'Gran Marruecos'.
El 10 de enero de 1958, Ifni y el Sáhara Occidental se convierten en provincias españolas.
En 1958 se inicia la silenciada Guerra de Sidi Ifni entre Marruecos y España.
SIDI IFNI - LA GUERRA SECRETA[14]
Antecedentes
1860. Un tratado de paz con Marruecos obliga al sultán a ceder territorio suficiente para establecer una pesquería, pero no se señala ni lugar exacto ni extensión.
1878. Después de largo forcejeo diplomático con Francia se señala Ifni (Ait Ba Amrán) como posesión española; es bastante alejada de la original Santa Cruz de la Mar Pequeña. Los gobiernos españoles, metidos en tantos conflictos internacionales con las otras colonias desatiende ese derecho. Marruecos hasta 1900 y luego la omnipotencia francesa impiden la ocupación real.
1884. Hombres de negocios de la Sociedad de Pesquerías Canario-Africanas adquieren la península de Río de Oro para establecer una base de apoyo para sus barcos.
1903. España nombra un primer gobernador: el capitán Francisco Bens.
1934. Finalmente, y después de algunos intentos fallidos, una modesta tropa llegada por mar al mando del coronel Capaz ocupa pacíficamente, con mucha habilidad y algunas bolsas de plata, una playa y una aldea llamada Amezdug, y luego una parte del territorio del interior que los franceses recortan. Empieza a construirse la ciudad y se realizan levas de mercenarios para la guerra civil.
1947-1956. Años de paz y gran florecimiento económico.
Cronología de la "Guerra secreta"
1956. Tras la independencia de Marruecos, comienzan los incidentes: atentados, asesinatos en puestos aislados, etc.
1957. El 23 de noviembre las llamadas Bandas Armadas inician un ataque total. Sidi Ifni queda asediada. La colonia queda reducida de dos mil a unos treinta kilómetros cuadrados.
1958. En enero se le da título de provincia española. En marzo hay un muerto y un herido, más toda una tripulación de un avión Heinkel, que se estrella. La última baja es un soldado de Tiradores, el 19 de mayo.
1959. Acaba el conflicto bélico con los acuerdos de Angra de Cintra, fijando los límites del Sáhara Español y establecen la cesión a Marruecos de los territorios septentrionales de la zona del Río de Oro.
Continúa el problema del Sáhara Occidental
1963. El Comité de Descolonización de la ONU incluía el Sáhara Occidental dentro de las regiones del mundo donde se tenía que conceder la independencia.
1966. El Comité de Descolonización de la ONU estudia la autodeterminación del Sáhara.
1967. España accede a organizar un referéndum para determinar la autonomía del Sáhara.
1969. El 31 de julio se abandona completamente la ciudad.
1970 (17 de junio) Un brote nacionalista en El Aaiún, capital del Sáhara. El ejército español responde masacrando a los manifestantes, con más de cuarenta muertos.
Comienza la lucha por la autodeterminación que encabeza la Organización Avanzada para la Liberación del Sáhara, liderado por Brahim Asiri, de donde surgirá más adelante el Frente Polisario.
1973, Mayo 'Declaración de Argel' donde se reclama el fin de la presencia colonial española en el Sáhara.
El 10 de mayo de 1973 nace El Frente Polisario (Frente Popular de Liberación de Saguía el Hamra y Río de Oro), liderado por Mustafa Sayed.
El 12 de mayo de 1975. Una Comisión de la ONU se traslada al territorio saharaui y verifica que el Polisario es la única fuerza dominante en el territorio y que la inmensa mayoría del pueblo desea la independencia. El pueblo saharaui informa a la Comisión de Encuesta de la ONU sobre las amenazas que vierten Marruecos y Mauritania.
El 16 de octubre de 1975, el Tribunal Internacional de Justicia de la Haya condena las pretensiones de Marruecos y Mauritania sobre el Sáhara Occidental y reconoce el derecho a la autodeterminación saharaui.
La Marcha Verde
El Rey Hassan II pronuncia su discurso histórico anunciando la Marcha Verde, confirmando la existencia de los vínculos jurídicos y juramento de fidelidad entre el Sáhara Occidental y el Reino de Marruecos.
El 6 de noviembre de 1975, desde su P.C. de Agadir, el Rey, aprovechando el estado terminal del General Franco, ofreciendo promesas que jamás cumpliría, da la orden a los 350.000 voluntarios, hombres y mujeres, jóvenes y viejos, campesinos e intelectuales, estudiantes y artesanos, reunidos en Tarfaya, de atravezar la frontera que separa Marruecos de las provincias del Sáhara y realizar la integridad nacional.
El 8 de noviembre de 1975, un emisario del Gobierno español informa al Soberano Marroquí que España está dispuesta a negociar con el Reino de Marruecos.
El 14 de noviembre de 1975 se firma 'El Acuerdo de Madrid' entre España, Marruecos y Mauritania. En el acuerdo, España se compromete a descolonizar el Sáhara Occidental.
En febrero de 1976, España retira sus últimos soldados y cede el Sáhara Occidental a Marruecos y Mauritania.
Para Marruecos, la recuperación del Sáhara cerraba un capítulo de la descolonización. Pero el Polisario y Argelia lanzaron una vasta ofensiva diplomática y militar. Finalmente, la actividad del Frente Polisario acaba expulsando a Mauritania en 1979.[15]
1991
Firma del Tratado de amistad, buena voluntad y cooperación entre España y Marruecos, en Rabat.
Agost
Marruecos cierra al tránsito su frontera con España con motivo de la visita de jefe de estado al Rif.
05-1992
Firma del acuerdo pesquero entre la CEE y Marruecos
1994
Nuevas reivindicaciones de Marruecos sobre Ceuta, Melilla y los territorios de España en el norte de África
julio
Crisis por la visita del ministro de Exteriores J.Solana a Rabat, en la que recuerda a Marruecos el "imperativo constitucional" de aprobar los estatutos de autonomía de Ceuta y Melilla en el seno del Estado español.
Sept.
Aprobación de los proyectos de autonomía de los presidios y ofensiva diplomática marroquí subsiguiente. Marruecos amenaza por primera vez con interrumpir las relaciones pesqueras con la UE y reclama en la Asamblea General de la ONU la "devolución" de Ceuta y Melilla a su reino.
1995 abril
Marruecos rompe el acuerdo de pesca con la UE un año antes del playo acordado y provoca un grave problema social en España.
Nov.
Se logra la renovación del acuerdo pesquero hasta 1999, pero Marruecos advierte de que éste será el último.
1999 nov.
Fin del acuerdo pesquero entre España y Marruecos. Se frustran las negociaciones para renovarlo durante un año adicional.
2001 abril
UE desestima la oferta de Marruecos sobre pesca. Este fracaso genera la peor crisis hispano-marroquí de los últimos años.
Mayo
El Gobierno español pide a la UE sanciones contra Rabat.
Julio
Firma del convenio para la entrada a España de inmigrantes marroquíes de temporada.
Agosto
España ofrece ayuda técnica y legal a las autoridades marroquíes para frenar la llegada de pateras.
Septiem
Intercambio de acusaciones entre el ministerio de Exteriores español y el rey marroquí sobre la responsabilidad de la inmigración ilegal y el tráfico de drogas en el Estrecho.
Octubre
Referendum en 200 municios andaluces sobre la independencia del Sáhara occidental. Sin previo aviso, el ministro marroquí de Exteriores llama a consultas a su embajador en Madrid por tiempo indefinido. Marruecos cancela unilateralmente la cumbre de alto nivel que tenía prevista con España.
2002
Junio
Las autoridades marroquíes expulsan a una delegación española de El Aaiún.
Las nuevas relaciones diplomáticas entre Madrid y Rabat han estado marcadas por las difíciles negociaciones y acuerdos en materia pesquera, por el imparable y dramático flujo de inmigración ilegal y por la eterna reclamación marroquí de Ceuta y Melilla. Sin embargo, los intereses comerciales han sido un motor impulsor de los vínculos bilaterales. La culminación fue el Tratado de Amistad, Buena Voluntad y Cooperación rubricado en 1991, avalado por la evidente cordialidad existente entre el monarca alauí y el español. La sintonía se torció a finales del 2001, cuando el Gobierno marroquí retiró sin previo aviso a su embajador en Madrid. La pesca, la inmigración y la independencia del Sáhara Occidenal laten en el fondo de esta rupturista decisión. [16]
El incidente de la Isla Perejil (2002)
La isla Perejil no es más que un islote deshabitado cuya soberanía reclaman España y Marruecos y que ya fue objeto de otro incidente similar en el siglo XIX[17].
La historiadora María Rosa Madariaga así da cuenta de lo ocurrido[18]:
"En toda la prensa del viernes 12 de julio aparecía en primera plana la noticia del día: un destacamento de gendarmes marroquíes había ocupado el islote del Perejil, situado cerca de Ceuta. Radios y televisiones dedicaron también amplios espacios a la noticia. Alarma, indignación, ¿casus belli con Marruecos? El islote está situado a 200 metros de las costas marroquíes, dentro de las aguas territoriales de Marruecos, a 40 km de Tánger, 14 km de España y 8 km de Ceuta, y tiene una superficie de 13,5 hectáreas, es decir, 135.000 metros cuadrados. Se encuentra deshabitado, aunque es frecuentado regularmente por pescadores y pastores marroquíes de cabras, que residen en el cercano yebel Musa.
¿A quién pertenece la isla? Para unos, sin duda, a España; para otros la cosa no está tan clara. .... En ninguno de los tratados entre España y Marruecos encontramos alusión al islote Perejil. Cabe deducir, por ello, que España no llegó nunca a ejercer sobre el islote derechos de soberanía, y que, aunque no se le menciona, formaba parte de lo que constituía a partir de 1912 la zona del Protectorado español.
"España poseía en el norte de África, con pleno derecho de soberanía, Ceuta, Melilla, el Peñón de Vélez de la Gomera, el Peñón de Alhucemas y las islas Chafarinas. Esta posesión lo era por derecho de conquista, y esos territorios son tan españoles como los de la metrópoli ..... Las plazas de Ceuta y Melilla tenían, y tienen, un campo exterior, también de soberanía, cuyos límites con Marruecos han sido fijados por tratados. Resulta evidente que la isla del Perejil no formaba parte de las plazas de soberanía, sino del Protectorado, de manera que cuando Marruecos obtuvo la independencia en 1956 el islote pasaría a formar parte del nuevo Estado independiente."[19]
Las declaraciones oficiales de Marruecos dicen lo mismo en relación con la problemática de la isla Perejil[20].
Cronología[21]
11-Julio 2002
Marruecos ocupa la Isla Perejil con una patrulla (un destacamento de 10 soldados).
El Gobierno de España protesta por la ocupación y pide que se libere la isla.
12 de Julio
España refuerza sus posiciones en el norte de África. Rabat anuncia que no retirará a sus soldados de la isla. La Comisión Europea reclama a Marruecos "una solución rápida".
13 Julio
España exhibe ante Marruecos tres buques de guerra en Ceuta y Melilla. El primer ministro marroquí, A. Yusufi, se compromete ante el presidente de la Comisión Europea, Romano Prodi, "a trabajar en una solución muy rápida".
14 Julio
La UE exige la retirada marroquí. El ministro de exteriores marroquí asegura que "se puede llegar a encontrar una fórmula para colaborar juntos con España sobre los problemas pendientes incluido el de la isla".
15 Julio lunes
Marruecos anuncia oficialmente que no abandonará Perejil. España rechaza todos los argumentos expuestos por Rabat. Aznar alude a Perejil en el Debate sobre el estado de la Nación.
16 Julio martes
Aznar retira de forma "indefinida e inmediata" al embajador de España en Marruecos. Rabat reemplaza a sus gendarmes por infantes de marina y monta una garita metálica.
Un subgrupo del Tercio de la Legión de Ceuta de 75 militares se ha hecho cargo de la defensa del islote.
En Ceuta y Melilla, los soldados que realizaban labores de vigilancia han sido reemplazados por efectivos de la Policía y Guardia Civil.
La Armada se mantiene en la zona con el Buque anfibio Castilla y la Fragata Baleares
17 de Julio
Operación española para recuperar la isla Perejil.
6.15h El embajador de España en Marruecos llega a Ceuta tras abandonar Rabat en mitad de la noche, después de que el Gobierno le llamase a consultas "con carácter indefinido". Pocas horas después viajó a la península.
6.15h Poco antes de amanecer, 28 soldados españoles de Operaciones Especiales toman la isla de Perejil. Una fragata desde ek Golfo de Cádiz coordina la operación. Los helicóteros sobrevuelan a un metro de la isla y se pide que eviten el enfrentamiento por megafonía. La toma de la isla se produce sin lucha. La patrullera marroquí que permanecía junto al islote se aleja sin resistencia.
6.17h Los soldados españoles reducen, sin lucha, a los soldados marroquíes que ocupaban la isla e izan la bandera de España.
Después de izar la bandera, los soldados marroquíes son trasladados a Ceuta y después a Marruecos.
7.30h Los aeropuertos de Jerez y Melilla se cierran. Algo menos de una hora después llega a la isla un destacamento del 2o Tercio de la Legión de Ceuta. Efectivos de la Guardia Civil (unidades de élite RGS) se despliegan en perímetros fronterizos de Ceuta y Melilla.
18 de Julio
Ana Palacio ha insistido en que España no tiene la intención de quedarse en Perejil y que los legionarios abandonarán el islote cuando "Marruecos dé garantías de que podemos volver inmediatamente al statu quo" anterior al 11 de julio.
Sept. 2002
Nuevo conflicto estallido en la isla Perejil: la ocupación, la reconquista y finalmente evacuación de la isla
Marruecos, afirmando que un helicóptero militar español se había puesto en la isla Perejil (Leila), situada ante su costa del Atlántico, se negó a participar en las negociaciones hispano-marroquíes previstas en Madrid. Según el ministerio de Asuntos exteriores de Rabat, con este acto España había violado una vez más el espacio aéreo y la frontera terrestre de Marruecos.
Según la versión española, el helicóptero no se puso en la isla sino la sobrevoló queriendo impedir a una patrullera marroquí que se acercaba a la isla que acueste. Cuando el piloto averiguó que la patrullera no acostaría, volvió a su base.
A raíz de estos debates, Marruecos reanudó sus reivindicaciones sobre Ceuta, Melilla, enclaves españoles que el gobierno español considera como su tierra con pleno derecho.
--------------------------------------------------------------------------------
[1] Sobre las Plazas Menores de Soberanía española se puede leer en: Revista General de Marina, capítulos dedicados por Dionisio García a las islas, peñones y plazas de soberanía norteafricanas de España.
[2] www.larioja.com
[3] El presente artículo es una síntesis de diferentes estudios publicados sobre lo diferentes elementos del tema. Las fuentes se señalarán en su lugar.
[4] Para darse cuenta de los sentimientos que nacen en los españoles respecto a esta guerra, leamos el artículo de www.juntadeandalucia.es/averroes/iescasasviejas/ cviejas1/histo2/tstcub.htm : " En 1859 los cabileños de Anyera destruyen parte de las obras de defensa de la ciudad y arrancan el escudo de España de la piedra que marcaba el limite del campo español. Este incidente, en realidad de poca importancia, toma naturaleza de "Casus Belli" para España.
En la Península, todos los partidos políticos olvidan sus diferencias para fundirse en un solo frente patriótico. El Congreso entero se levanta al grito de ¡Viva España!, alcanzando el sentimiento de unidad nacional a toda la nación, que se apresta a vengar la afrenta.
Para financiar la campaña militar que se avecinaba no fue necesario implantar nuevos tributos; desde la Reina que ofreció sus joyas para sufragar los gastos de guerra hasta el último labriego, toda España se prodiga en actos de patriotismo. Las provincias, ciudades, villas, las corporaciones, el clero y hasta el mas pobre de los españoles se apresuran a ofrecer dinero, víveres y efectos con un sentimiento de dignidad nacional zaherida.
En Ceuta comienzan a concentrarse tropas para el inicio de las operaciones de guerra, bajo el mando principal de los generales Prim y O'Donnel. En un primer momento, las tropas han de abandonar la protección del recinto amurallado y salir al campo exterior para tomar las posiciones que dominan la ciudad por el Oeste. En este contexto se producirá la Batalla del Serrallo, a escasos tres kilómetros de las murallas de Ceuta, que será un éxito total para las tropas españolas, ocupando las posiciones elevadas, asegurándolas y despejando, por tanto, el camino a posteriores avances.
Seguidamente, en el transcurso del avance hacia el interior, tendrán lugar la Batalla de los Castillejos y la de Tetuán. Es de recibo mencionar la extraordinaria y heroica actuación del cuerpo de Voluntarios Catalanes a las ordenes del General Prim, durante las operaciones militares de esta campaña.
Termina la campaña con la firma de la Paz de Wad-Rass por el Sultan de Fez, ampliándose en el tratado los límites territoriales de nuestra ciudad. España no exige del Sultan el reconocimiento de la soberanía española sobre Ceuta, toda vez que su adhesión a la corona española era anterior a la propia existencia del Reino de Marruecos y se daba por sentado. Asi, los únicos puntos del tratado harán referencia a los nuevos límites del "Campo Exterior" de la ciudad y a las seguridades dadas a la misma. (....)"
[5] El protectorado español en Marruecos (1912-1956). Una perspectiva histórica. Eloy Martín Corrales.
[6] Eloy Martín Corrales.
[7] Leer sobre el tema en: Zoltán Márta, Az 1898-as kubai - spanyol - amerikai háború. Társadalom és Honvédelem. ZMNE, 1998/3-4. 57 - 72.o.
[8] http://www.mondeberbere.com/histoire/gazrif/liv-es1.htm
[9] Documents diplomatiques français (1871-1914), vol. III, 2e série, p. 193.
[10] Leer detalladamente en www.geocities.com/annual_1921 y "El expediente Picasso"
[11] Mas adelante, durante la Segunda Guerra Mundial y guerras posteriores, los desembarcos anfibios serán una operación clásica en el desarrollo de las campañas. Cabe destacar que en Alhucemas se utilizaron por primera vez en la historia de la guerra carros de combate (Renault) en un desembarco.
[12] www.wikipedia.es/el desembarco 1925
[13] Historia de España tomo 11, varios autores. Editorial Planeta, Barcelona 1991, Artículo "El desembarco de Alhucemas" Revista Blanco y Negro, 2000. José Sánchez Méndez. General de Aviación, Jefe del Servicio Histórico y Cultural del Ejército del Aire. De la Cierva, Ricardo. Historia básica de la España actual. Editorial Planeta, Barcelona 1974, www.elmundo.es
[14] www.el-mundo.es/larevista/num137/texto/ifni1
[15] síntesis de los materiales encontrados en: Portal Fuenterrebollo.htm, www.el-mundo.es/larevista/num137...
La historia general de MARRUECOS, portal del Reino de Marruecos , www.maec.gov.ma/madrid
[16] http://www.el-mundo.es/especiales/2002/07/internacional/marruecos/reacciones.html
[17] Tras la ocupación de las islas Chafarinas en 1848, España proyectó apoderarse de la isla del Perejil, pero chocó con la oposición de Inglaterra. En su obra La cuestión de Marruecos desde el punto de vista español (1905), Gabriel Maura Gamazo dice: '...no conseguimos por la hostilidad de Inglaterra adquirir también la isla del Perejil. Este suceso debió servirnos de lección; no podríamos lograr nada en Marruecos mientras no garantizásemos a Inglaterra la neutralidad del estrecho de Gibraltar, o por lo menos nuestra neutralidad en el Estrecho respecto de ella'. En 1887 hubo otro intento fallido de ocupación de la isla por España, al que el marqués de Mulhacén (Política Mediterránea de España 1704-1951, Madrid, 1952) se refiere como al 'desgraciado incidente de la isla del Perejil': una comisión española realizó en la isla del Perejil trabajos encaminados a la construcción de un faro, amojonando el terreno que a tal objeto se destinó con estacas, en que se veían los colores nacionales; enterados los moros de Tánger, desbarataron nuestra obra, derribando las estacas. La prensa española elevó el incidente a la categoría de agresión a nuestro honor, partiendo del hecho falso, pero que el público aceptó como indiscutible, que la isla era propiedad española'. Tomás García Figueras (Marruecos. La acción de España en el norte de África, 1941) nos da, por su parte, cuenta del incidente en los terminos siguientes: 'España, entretanto, daba un mal paso enviando una comisión para que hiciera estudios en la isla del Perejil; el sultán de Marruecos protestó de que se hiciera esto en su territorio sin previo acuerdo con la autoridad, y lo más grave del asunto fue que se puso de relieve una supina ignorancia en los medios directores de la política española, ya que habíamos enviado esa comisión en la creencia errónea de que la isla nos pertenecía'. Idézi: María Rosa Madariaga
[18] María Rosa Madariaga: El falso contencioso de la isla del Perejil, ww.terra.es/personal/fcm00006/mrosa.
[19] Tomás García Figueras: Marruecos. La acción de España en el norte de África, 1941. Idézi: María Rosa Madariaga.
[20] Il s'agit d'un cas spécifique, d'un ilot qui a été récupéré en 1956 après le départ des forces espagnoles et qui n'a jamais été, ni de près ni de loin, intégré dans la ville de Sebta. En réponse à une question au sujet de l'intérêt pour le Maroc d'avoir installé ce poste de surveillance, M. Fassi Fihri a indiqué que cette mesure répond à un souci lié aux opérations clandestines de trafic illicite de drogue et d'émigration clandestine et donc c'est une action qui n'a aucune intention belliqueuse ni démarche agressive. C'est une démarche normale et régulière de déploiement d'un petit effectif dans le cadre d'un souci avant tout de sécurité et de surveillance du territoire national, a-t-il précisé.
[21] www.elmundo.es, www.maec.ma/madrid, NOL • 2002. szeptember 23. (www.nepszabadsag.hu)
Gibraltár kérdése
Az Új Honvédségi Szemle 2006. novemberi számában megjelent cikk:
Egy különös terület - Gibraltár
2006.11.13.
A trianoni békediktátum évfordulóján egy politikai vitafórumon valaki azt a kijelentést tette, hogy területi sérelmei nemcsak Magyarországnak vannak Európában. Valóban: Spanyolország az utrechti békében (1713) Angliának átengedett Gibraltárt próbálja visszaszerezni immár majd 300 éve, ez idáig sikertelenül, s ha átnézzük a Spanyol Külügyminisztérium vagy a különbözõ nemzetközi fórumok, így az ENSZ vagy az Európai Unió akár jelenkori iratanyagait, számtalan olyan jegyzõkönyvet találunk, amelyek spanyol felszólalásokról vagy a spanyol-angol kétoldalú tárgyalásokról készültek Gibraltár témakörében.1 (De beszélhetnénk Korzika önállósodási törekvéseirõl is, a francia fennhatóság ellen folytatott, külföldön nem túl nagy visszhangot kiváltó gerillaharcukról.) De Gibraltár volt a II. világháború folyamán is a semlegességét kinyilvánító Spanyolország állandóan napirenden tartott ütõkártyája: Gibraltár visszakövetelésének kérdése, mint feltétel ahhoz, hogy valamely fél oldalán aktívabban fellépjen. Gibraltár tehát a spanyol külpolitika egyik sarkalatos - és máig megoldatlan - pontja, ami az Európai Unióba való belépése óta immár közös európai ügy lett: két tagállam között feszülõ vita, amit próbálnak diplomáciai úton, tárgyalásokon keresztül megoldani, de egyelõre eredménytelenül. A XXI. században, az ENSZ 1968-as dekolonializációról rendelkezõ határozata ellenére Európában még mindig van egy „nem szuverén állam", azaz amelynek külpolitikáját egy másik tagállam: Nagy-Britannia irányítja A spanyol állam számára a Gibraltár feletti angol fennhatóság „olyan gyarmati helyzet, amely sérti Spanyolország területi integritását. A területünk e része fölötti szuverenitás visszaszerzése iránti igényünk történelmünk állandó aktualitása politikai vagy ideológiai nézetektõl függetlenül, és az is marad, amíg csak el nem érjük" - olvasható a spanyol külügyminiszternek a Szenátus Külügyi Bizottsága elõtt 2001. február 8-án elmondott beszédében.2 Spanyolország számára elfogadhatatlan, hogy spanyol területen továbbra is, még a XXI. században is, fennmaradjon egy idegen gyarmat és katonai bázis, több ezer kilométerre az anyaországtól, az Egyesült Királyságtól, a Mediterrán stratégiai bejáratánál. Anakronisztikusnak tûnik, hogy az Európai Unió és a NATO két tagállama között tovább éljen egy állandó feszültséget és vitát kiváltó probléma, ami számos kérdésben megnehezíti a közös döntéseket: az elmúlt évek során Nagy-Britannia és Spanyolország nem egy esetben egymás ellen vétóztak, illetve bizonyos kérdésekben - mint a közös európai égbolt, nem lehet végsõ döntést hozni.3
Az elõzmények a spanyol örökösödési háborúhoz nyúlnak vissza: II. Károly 1700. november 1-jén trónörökös nélkül halt meg, s ekkor a francia és az osztrák udvar egyaránt magának akarta megszerezni a spanyol trónt: a francia Anjou Fülöpöt V. Fülöp néven kikiáltották királynak, az osztrák Károly fõherceg pedig III. Károlyként lépett fel trónkövetelõként. A vita mögött az európai egyensúly megtartásának vagy borulásának kérdése húzódott meg.4
Amikor 1704. augusztus 4-én brit-holland (osztrák szövetségesek) flotta jelent meg Gibraltár partjainál III. Károly nevében és elfoglalta azt, az elfogott civil lakosság - amely V. Fülöpöt ismerte el Spanyolország királyának - csak úgy tudott megszabadulni, hogy feladta a várost, és Gibraltár városból áttelepült San Roque városkába a polgármesteri hivatallal együtt.5
1711-ben azonban Károly fõherceg lett Ausztria császára, s ez már újabb egyensúlyi problémákat vetett fel: hogy nehogy egyesítse a két koronát, angliai Anna királynõ XIV. Lajos francia királylyal kezdett tárgyalásokat s megegyeztek, hogy XIV. Lajos unokaöccsének, V. Fülöpnek királyként való elismeréséért cserébe az angolok megkapják Gibraltár várost, erõdítményeit és a kikötõjét. Ezt foglalja magában az utrechti egyezmény (1713. július 13.) X. cikkelye. S a máig tartó vita kulcsa a spanyolok számára ez a mondat: csak a várost és a hozzá tartozó védelmi létesítményeket és kikötõt engedték át és nem az egész félszigetet, sem a felségvizeit, sem a légterét!
- A semleges terület északi határa
- A 2. vasrács
- A repülõtér tengerbe nyúló leszállópályája
- Az 1. vasrács
- Az utrechti egyezményben átadott terület határa
Nagy-Britannia azonban kezdetektõl fogva egyre beljebb és beljebb terjeszkedett. Még a XVIII. század folyamán újabb erõdítéseket létesített, már az átengedett terület határain kívül, arra hivatkozva, hogy egy helyõrség megvédéséhez „az ágyúik hatótávolságáig" tart a felségterülete és ott kell erõdítményeket építeni. Erre a logikára válaszul 1731-ben a spanyolok is belekeztek egy védvonal kiépítésébe - ez lesz a „Gibraltár-vonal" (La Línea de Gibraltar): katonai tábor három erõddel a Gibraltár várost a szárazfölddel összekötõ földsávon. Ebbõl fejlõdött ki késõbb, a XIX. században a Línea de la Concepción nevû város. A már meglévõ - San Roquéba települt - katonai táborral (Campo de Gibraltar) együtt immár két spanyol katonai bázis is védte a spanyol felség terület „bejáratát". Az egymással szembenézõ és pontosan egymás ágyúlõtávolságára lévõ erõdrendszer közötti spanyol terület (1450 m) fokozatosan mindkét fél által elismert semleges (ágyúik tüze által lefedett) övezetté alakult.6
KÍSÉRLETEK A TERÜLET VISSZASZERZÉSÉRE
Az 1704. májusi angol gyõzelmet követõen, még az év novemberében a spanyol hazafiak kísérletet tettek a Szikla visszafoglalására: egy a szárazföld felõl és egy a Szikla csúcsáról indított akció kombinálásával próbálták meglepni a védõket, azonban a szárazföldi erõk elõnyomulását az angol flotta meghiúsította. Az akció kudarcba fulladt.7 A háborúskodást az utrechti egyezmény zárta le 1713. július 13-án.
1727-ben a spanyolok újabb kísérletet tettek: az öthónapos ostromnak a sevillai egyezmény vetett véget. Sikerült legalább Menorca szigetét visszaszerezni. 1779 júliusában, kihasználva az angolok lekötöttségét az amerikai függetlenségi háborúban, a spanyolok újra megpróbálták erõvel visszaszerezni Gibraltár helyõrséget szárazföldi és tengeri rohammal, azonban ismét súlyos vereséget szenvedtek. Pedig nagyon jól elõkészítették a mûveletet: a szárazföld felõl lezárták a földnyelvet, a tenger felõl a francia és spanyol hajók, mellettük a hadmûvészet legújabb fejlesztése: úszó, hûtött és elsüllyeszthetetlen, tûzálló ütegek álltak készenlétben. De minden balul ütött ki: az ütegek felrobbantak és elsüllyedtek.
A XVIII. század folyamán még több egyezmény is megerõsítette az utrechti egyezményben Gibraltárra vonatkozó passzust. Vagyis a spanyolok nem kapták vissza a területet, de az angolok sem szereztek jogot az újabb foglalásaikra.
A Napóleon elleni háború idején létrejött angol-spanyol szövetség sem javított a helyzeten, sõt még rontott is: egy esetleges francia elõnyomulásra hivatkozva az angol helyõrség parancsnoka felrobbantatta a spanyol Línea de Gibraltar erõdítéseit, „nehogy a franciák kezére kerüljön".
Majd az 1815-ös sárgalázjárvány idején a spanyoloktól humanitárius segítségként kapott, ideiglenesnek szánt, elkülönítõ tábort a város mellett, a semleges területen, a vész elmúltával nem bontották le. Sõt, késõbb ezek elé - spanyol oldalon - még egy õr-járõr vonalat is létesítettek a spanyol tiltakozás ellenére.
A félszigeten történõ foglalásaik mellett az angolok a parti vizekbõl is igyekeztek minél többet kiszakítani: az utrechti egyezményben a városhoz tartozónak nyilvánított kikötõn túl az angol hajók egyre nagyobb sugárban jelentek meg az Algeciras-öbölben.8 Az 1865-ös közös nyilatkozat a Gibraltári-szorosban folyó kereskedelmi hajózás szabadságáról csak újabb problémát vetett fel: az angolok által eltûrt tengeri kalóztevékenység felvirágzását. A spanyol parti õrség és vámellenõrök és az angolok közötti incidensek ezentúl állandósultak a felségvizek határainak más-más értelmezése miatt.
A XVIII. és XIX. századi brit expanzionizmus (850 m foglalás a száraz földön és terjeszkedés a tengeren) miatti incidensdömping a következõ században sem szûnt meg. Az angolok 1909-ben a „határõr" járõrvonaluk elõtt 1-2 méterrel egy rácsot építettek, ezzel fizikailag is elválasztva immár nemcsak az utrechti egyezményben nekik átengedett területet (a várost, a várat, a védelmi rendszert és a kikötõt), hanem amit azóta még hozzáfoglaltak a semleges területbõl! A rácson kívül még egy falat is építettek Gibraltár város és a Campo de Gibraltar (spanyol helyõrség) közé. Spanyolország diplomáciai lépései semmit sem értek, az angolok nyugodtan végrehajtották terveiket a spanyolok tiltakozásai ellenére.
A II. Spanyol Köztársaság két fontos intézkedést hozott: a régi védelmi vonalra (Línea de Gibraltar) települt városkába (Línea de la Concepción) vezényeltek egy gyalogos zászlóaljat állandó helyõrségnek gyakorlótérrel a semleges övezetben, és megtiltották földek eladását külföldieknek.
A spanyol polgárháború (1936-1939) zavaros idõszakát kihasználva az angolok 1938-ban (más források szerint már korábban, 1935-ben) megkezdték egy repülõgép- leszállópálya építését is a semleges zóna déli részén, a vasrács mögött. Ezt késõbb, a II. világháború alatt, még meghosszabbították mintegy két kilométerrel, részben a tengerbe benyúlva. Ez újabb két jogsértést jelentett: a spanyol felségvizekben való építkezést és a bejövõ repülõk által a spanyol légtér megsértését. 9
FRANCO TERVEI GIBRALTÁR VISSZAFOGLALÁSÁRA -
A C-HADMÛVELET
Amikor 1935 szeptemberében az olaszok megtámadták Abesszíniát, az angolok - egy esetleges Szikla elleni olasz légitámadástól tartva - védelmi gyakorlatokat kezdtek gibraltári bázisukon. Erre válaszul Franco is fel akart készülni egy esetleges nemzetközi válságra: megbízta a vezérkart, hogy készítsenek részletes leírást az angolok védelmi rendszerérõl, építményeikrõl, erõdítményeikrõl.10 Ezt decemberben terjesztette föl a vezérkar.11
Következõ lépésként, még mindig a II. világháború kitörése elõtt, 1939 augusztusában megbízta a Hadsereg Fotometriai Szolgálatát, hogy készítsen a Szikláról, az angol bázisról és környékérõl minden szögbõl részletes felvételeket, térképezzék fel, hogy hol lennének a spanyol tüzérség számára a legelõnyösebb települési helyek (állások), nagy felbontású fotókon mutassák be a leküzdendõ brit célokat: tüzérállások, légvédelmi ütegek, lõszer- és üzemanyagraktárak, víztartályok, reflektorok, elektromos központ stb. helyét. Franco meg volt gyõzõdve arról, hogy a Szikla ellen csakis nehéztüzérséggel és az új fejlesztésû aknavetõkkel lehet eredményesen támadást indítani, tengeri támogatással, illetve blokáddal az ellenkezõ oldalról.12
Ezzel párhuzamosan Franco létrehozott egy „déli határt megerõsítési bizottságot (Comisión de Fortificación de la Frontera Sur)", élén egy neves tüzérszakemberrel, Pedro Jevenois Labernade dandártábornokkal. A bizottságnak fel kellett mérnie a Szikla körüli területek katonai szükségleteit hármas célból: 1.) erõsíteni Spanyolország védelmét egy esetleges brit elõnyomulás esetén Gibraltár körül biztonsági öv létesítésével, 2.) a Gibraltári-szoros körzetében a tüzérség megerõsítése, elegendõ számú üteg felállításával a Szikla elleni támadás esetére, 3.) hogy a támadás és a Szikla elfoglalása után le tudják zárni a szorost minden ellenséges hajó elõl aknákkal és tüzérségi tûzzel.
A bizottság 1939 augusztusa és 1940 februárja között négy részletes jelentést készített, majd terveik elfogadása után megkezdõdtek az erõdítési és a tüzérségi megerõsítést célzó munkálatok. 1941 decemberére elkészült 495 különbözõ erõdítési mû, több mint 200 nagy ûrméretû ágyú állása, 34 reflektor a szoros ún. „tiltott zónájának" éjszakai megvilágítására, utak szállítójármûvek számára és több koncentrikus védelmi vonal a parton és a félsziget felé: harckocsiakadályok, falak, csatornák stb.13 Ugyanakkor Jevenois tábornok megjegyzi, hogy éppen a védelmi berendezések miatt nem lehetne megtámadni az erõdöt, csak blokáddal, a minden oldalról rájuk zúdított tüzérségi tûzzel, a körbezárt védõk kifárasztásával, készleteik kimerülésével, valamennyi épületük, létfontosságú pontjaik lerombolásával lehetne térdre kényszeríteni, amikor sem hajóval nem tudnának utánpótlást kapni, az állandó tüzérségi tûz miatt pedig repülõket sem tudnának fogadni. Tehát csak egy ilyen elhúzódó, kifárasztó harccal lehetne a védõket megadásra kényszeríteni, úgy, ahogy ezt 1710-ben is tervezték."14
A Nemzetvédelmi Junta elsõ ülésén, 1939. október 31-én, Franco, Juan Vigón tábornok legfelsõbb vezérkari fõnök, a három haderõnemi miniszter és vezérkari fõnökeik - mint legfelsõbb védelmi döntéshozó szervezet, megvitatták a következõ terveket:
1 a Gibraltári-szoros esetleges lezárásának lehetõségét,
2 mozgósítási tervet szükség esetén 150 hadosztály felállításáról,
3 ultranehéz tüzérségi erõ létrehozását különleges feladatokra (bizonyára Gibraltár megtámadása esetére).
„A szoros lezárására szükséges mozgó parti tüzérség felállítása, tûzvezetõ rendszer és híradó-kommunikációs hálózat létrehozása. A spanyol haditengerészetnek pedig képesnek kell lennie bármely ellenséges hajóforgalom megakadályozására a Nyugat-Mediterrán térségben, tengeralattjárókkal elzárva a francia kikötõket. Az Atlanti-óceán felõl, esetleg más haditengerészettel együttmûködve, le kell zárnia a Nyugat-Európa felé vezetõ tengeri utakat, a kikötõket pedig aknákkal és tengeralattjárókkal kell védeni. Szükség esetén Portugália partjait is le kell zárni."15
A Hadsereg Központi Vezérkara 1940 októberére készítette el Franco elképzelései alapján a Gibraltár elleni támadás részletes tervét: a C hadmûvelet az Algeciras- öbölben koncentrált volna nagy mennyiségû nagy kaliberû tüzérséget, amely három lépcsõben indított volna nagy erejû tûzcsapást:
1 A Sziklán telepített (fix) brit ütegek ellen, amelyek ereje: 12 db 305 mm, 9 db 225 mm, 19 db 152 mm-es löveg. Állásaik pontos helye a spanyolok számára tökéletesen ismert volt a naprakész fotometriai térképeknek köszönhetõen.16 Ehhez a támadáshoz a spanyolok rendelkezésére állt: 236 ágyú és nagy ûrméretû lövegek, 99 nagy ûrméretû légvédelmi ágyú, 10-15 000 méterre a céloktól.
2 Az angol légvédelmi tüzérség elleni támadás 8-10 000 méterrõl az elõbb említett erõk megerõsítésével.
3 Tüzérségi elõkészítés (romboló tûz) a harckocsik megindulásához, 170 nagy kaliberû löveggel.
Ezeket követte volna a légitámadás 80 nappali, 20 éjszakai bombavetésre alkalmas géppel. Különös figyelmet kellene szentelni a géppuskafészkek és oldalbiztosító lövegek rombolására. A harckocsikkal kísért gyalogság megindulása elõtt aknavetõk biztosítanák a ködfüggönyt. Franco egyértelmûen az aknavetõkben és a tüzérségben bízott, azt akarta elérni, hogy a lövegek rombolóerejét ûrméretük megnövelésével erõsítsék. Meggyõzõdése volt, hogy a Szikla ellen egyedül a légierõ hatástalan lenne. Ebben lényegesen eltért Hitler elképzeléseitõl, aki légi bombákkal akarta Gibraltárt elfoglalni. (Errõl lejjebb, a Félix-hadmûvelet c. részben.)
A Franco és Hitler közötti levélváltásokból, illetve a Hendaye-ben tartott megbeszélésükrõl készült feljegyzésekbõl17 is világosan kitûnik, hogy Franco Gibraltár elfoglalását kizárólag spanyol erõkkel akarta végrehajtani: a spanyol nép önérzetével, büszkeségével ellentétes lett volna, hogy egy másik hatalom foglalja azt el. A spanyol tervben nem szerepelt német részvétel, legfeljebb kisegítõ erõként, pl. ha az angol flotta beavatkozna a szorosban, akkor kérnék a német légierõ együttmûködését, vagy végsõ esetben kérnének 40 db Junkers JU-88-as gépet. Ha a háború egy Portugáliában végrehajtott brit partraszállással folytatódna, vagy bonyolódna a helyzet Marokkóban, a Baleári- vagy a Kanári-szigeteken, kérnék a német légierõ segítségét, és a Kanári- szigetekrõl és a félsziget déli partjairól tengeralattjárókkal zárnák le a brit flotta útját - javasolta a Hadsereg Központi Vezérkara.18
Manuel Ros Agudo idézett mûvében birtokában lévõ dokumentumokra hivatkozva azt is állítja, hogy a tüzérségi és légitámadás mellett a spanyol katonai vezetés egyidejû gáztámadást is tervezett a Szikla ellen. Erre az esetre részletes kiürítési terveket is készítettek a környezõ települések civil lakosságának megvédésére. Ezzel kapcsolatban a szerzõ magángyûjteményében rendelkezik olyan dokumentumokkal, amelyek a kiürítés menetérõl tájékoztatják a városok vezetõit. Franco számára fontos volt, hogy Portugália ne avatkozzon be a tervezett hadmûveletekbe. Ezért a spanyol diplomácia lázasan dolgozott, s 1940 júliusában egy egyezmény kiegészítéseképpen sikerült is ilyen értelmû szóbeli ígéretet kapniuk.
A Szikla elfoglalásának tervét 1940 novemberében a Legfelsõbb Vezérkar I. Ügyosztálya kiegészítette egy a Szorosban aknazár telepítésére vonatkozó tervvel, amely még az angol tengeralattjárók mûködését is lehetetlenné tenné, és így a tengely kereskedelmi hajózását biztosítanák. Ebben a tanulmányban hangsúlyozzák, hogy a szoros két partja, azaz Tarifa és Punta Alcázar vagy Punta Leona között igen nehéz lenne egy aknafüzért kifeszíteni a nagyon erõs tengeráramlat és a nagy mélység miatt. A déli határt megerõsítõ bizottság egy másik megoldást javasolt:19 Gibraltártól mintegy 35 km-re kellene az aknazárat telepíteni, ott, ahol már kívül esik a brit tüzérség hatósugarán, és ott a tenger már csak mintegy 300 m mély. Kb. 2 km szélességben 4 egymást követõ vonalban kellene az aknákat telepíteni a 133 km hosszon a két tengerpart között. Az aknamezõt a spanyol tüzérség tudná védeni, a repülõk pedig õrködni, hogy a britek nehogy felszedjék azokat. Ebben a lefedett zónában csak jól körülhatárolt sávokban lehetne az óceán és a Földközi-tenger között közlekedni, a spanyol tüzérség és légierõ felügyelete alatt. Ez a lehetõség a spanyol fél számára a Földközi-tenger nyugati területe felé vezetõ út kulcsát jelentené, óriási horderejû ütõkártyát.20 A mintegy 2000 aknát a négy meglévõ aknarakó hajó mintegy két nap alatt tudta volna telepíteni.
A FELIX-HADMÛVELET
A Szikla elfoglalását Hitler is tervbe vette. 1940 nyarán német szakemberek (civilbe öltözött katonatisztek) érkeztek a terep felmérésére. Canaris admirális is Spanyolországba utazott, hogy igyekezzen meggyõzni Franco tábornokot, hogy engedje át a német csapatokat Algecirasig, csak passzívnak kellene maradnia.
1940. október 23-án, Franciaország lerohanása után, a Franco és Hitler között Hendaye-ban létrejött találkozó során Hitler már arra akarta rávenni Francót, hogy Spanyolország lépjen be a háborúba. Ismertette Gibraltár 1941. január 10- ére kitûzött német lerohanásának tervét. Ehhez azonban szükséges lett volna a spanyolok beleegyezése ahhoz, hogy a német csapatok átvonulhassanak az országon. Európa uraként, 200 hadosztálylyal a keze alatt (ennek jelentõs része a Pireneusokban) bármit megtehet, Anglia veresége pillanatok kérdése - állította Hitler. Források szerint Franco kijelentette, hogy Hitler csak olyat ígérhet, amit már birtokol, az angolokat pedig még nem gyõzte le! Egyébként pedig olyan kemény feltételeket szabott, amelyeket a németek nem tudtak vállalni: Gibraltárt, Francia Marokkót, Oránt követelte a katonai felszerelés és a tetemes élelmiszerszállítmányok (100 000 tonna búza...) mellé.
Franco emellett még azzal is elhárította Hitler kérését, hogy a háborúban való részvétel az országa számára lehetetlen, mert a hosszú polgárháború alatt teljesen kimerült, a lakosság éhezik, nem tudná a háborús terheket vállalni. A hadseregnek sincsen megfelelõ felszerelése, hogy tudnának így Angliával szembeszállni, ha pl. a Kanári-szigeteket megszállnák? Elég nagy tehertétel az országnak már az is, hogy Spanyol-Marokkóban csapatokat kell állomásoztatniuk (egyébként ezzel a franciákat is erre kényszerítik!), különben sem létkérdés Marokkó, mert a történelem során annyian annyiszor akartak már ott beavatkozni, hogy veszélyes lenne a kialakult egyensúlyt megbolygatni... Miért vállalna a spanyol nép ekkora áldozatokat, amikor cserébe nem kapna semmit? Így is elég szolgálatokat tettek már a németeknek a „jóindulatú" semlegességgel, vagyis hogy német hajók és tengeralattjárók, valamint repülõk is vételezhetnek spanyol kikötõkben üzemanyagot, kémeik és hírszerzõik szabadon járkálhatnak az országban, használhatják kikötõiket, francia erõket kötnek le Marokkóban (amikor is tartani lehet a francia magatartás megváltozásától, De Gaulle megerõsödésétõl Észak- és Nyugat-Afrikában) és Tanger semlegességét is biztosították az elfoglalásával.
Hitler ígéretet tett a spanyol hadsereg megfelelõ felszerelésekkel való ellátására és élelmiszer-szállításokra, és nem értette, hogy Franco miért ragaszkodik ennek írásban való rögzítésére.
A Hendaye-ban tartott találkozóról készült hivatalos jegyzõkönyvben (végsõ, aláírt változata: 1940. november 11.) Francónak sikerült úgy fogalmaznia, hogy Spanyolország hadba lépésének idejét majd a késõbbiekben fogja csak meghatározni. Hitler türelmetlenségében („Francóval, vagy nélküle, de elfoglalom Gibraltárt!" - jelentette ki) november 12- én kiadta 18. számú intézkedését a Gibraltár elleni, Félix-hadmûvelet elõkészítésére vonatkozóan.21 Ebben fõbb vonalakban az alábbiakat fogalmazta meg:
A hadmûvelet általános célja az Ibériai- félsziget teljes egészének bevonása a tengely hadmûveleti területébe és az angol flotta teljes kiûzése a Mediterrán nyugati térségébõl.
Gibraltár elfoglalása ehhez az elsõ lépés.
Második lépésként - amennyiben Anglia behatol a semleges Portugália területére - a németek is elözönlik Portugáliát.
Harmadik szakaszban Észak-Afrikába átdobnak két hadosztályt (ebbõl az egyik páncélos).
A Gibraltár elleni mûvelet névleges parancsnoka a spanyol államfõ, és a spanyolok részt vehetnek a támadásban, de az õ feladatuk elsõsorban a Campo de Gibraltar biztosítása a német csapatok beérkezéséig.
A német csapatoknak a spanyol határ szárazföldi és légi „átlépését" Irúnnál 1940. január 10-re tervezték. Ezt követõen mintegy 25 nappal indítják meg a Szikla elleni nagyerejû támadást. Spanyolországot szövetségesként kezelik, és az õ feladatuk a szoros védelme mindkét partról.
A Kanári-szigetek védelmére megfelelõ tüzéreszközöket kell a spanyolok rendelkezésére bocsátani.22
November 18-án Franco a már említett ellenérvei mellett azzal is próbálta elodázni a veszélyt, hogy - szerintük23 - elõször a Szuezi-csatornát kell lezárni az angolok elõl, mert ha Gibraltárnál kezdik, azzal csak a spanyolok részére Amerikából érkezõ élelmiszer-szállítmányok elõl zárják el az utat (ami éhínséget okozna!), az angolok pedig továbbra is szaba don hajózhatnak. Hitler „nagylelkûen" karácsonyig haladékot adott a spanyoloknak a döntésre...
Decemberben Canaris tengernagy Madridba utazott, és ekkor közölte Franco tábornokkal a január 10-re tervezett megindulást és a spanyol határ átlépését. Franco újra csak kitérõ és negatív választ adott az ország nagyon nehéz helyzetére, a rendkívül kemény spanyol télre és az abból eredõ közlekedési és szállítási nehézségekre stb. hivatkozva.
Hitler 18. sz. Instrukciója (Direktívája)24 (elgondolás)
(Kivonatolva)
A haderõnemi fõparancsnokok a közeljövõben folytatandó hadmûveletek kidolgozásához az alábbi alapelveket vegyék figyelembe:
1) A Franciaországhoz fûzõdõ viszony:
Franciaország irányában a politikám célja a leghatékonyabban együttmûködni vele az Anglia elleni háború érdekében. Pillanatnyilag Franciaország státusa „nem hadviselõ fél", amelynek el kell tûrnie a területén, elsõsorban afrikai gyarmatain folyó német katonai mûveleteket, és a lehetõ legteljesebb támogatást kell nyújtania, akár saját védelmi eszközeit is igénybe véve. Legfontosabb feladata pillanatnyilag afrikai területeinek megfelelõ védelme (Nyugat- és Egyenlítõi Afrika) Angliával szemben, és De Gaulle tevékenységének megakadályozása. E helyzetbõl kiindulva Franciaországnak egyre nagyobb szerepe lesz az Anglia elleni háborúban.
(....)
2) Spanyolország és Portugália
Megkezdtük Spanyolország háborúba való beléptetésének politikai elõkészítését. Az Ibériaifélszigeten tervezett német katonai intervenció (Félix-hadmûvelet) célja az angolok kiszorítása a Nyugati Mediterrán térségbõl.
E cél érdekében:
a) el kell foglalni Gibraltárt, és le kell zárni a Gibraltári-szorost,
b) meg kell akadályozni, hogy az angolok az Ibériai-félsziget más pontján vagy az atlanti szigeteken megvessék lábukat.
A hadmûvelet elõkészítésének és végrehajtásának lépései:
I. fázis
a) felderítõ csoportok (civil ruhába öltözött tisztek) befejezik a Gibraltár elleni hadmûvelet és a repülõterek/leszállópályák elfoglalásának elõkészítését. Az álcázást és a spanyolokkal való együttmûködést a Hírszerzõ Hivatal biztonsági rendszabályai szerint kell végrehajtani.
b) A Hírszerzõ Hivatal speciális egységei, együttmûködve a spanyolokkal, biztosítják Gibraltár környékét, hogy megakadályozzák, hogy a britek kiszélesítsék felderítési zónájukat, és így megakadályozhassák a mi elõkészületeinket.
c) Az akció végrehajtására kijelölt egységeink a francia-spanyol határtól távol fognak gyülekezni anélkül, hogy tájékoztatást kapnának a készülõ mûveletekrõl.
A hadmûveletek megkezdésére vonatkozó harckészültségi értesítést a francia-spanyol határ átlépése elõtt 3 héttel fogjuk kiadni, az atlanti szigetekre vonatkozó elõkészítõ akciók sikeres befejezését követõen.
A spanyol vasútvonalak korlátolt áteresztõ képességére és az európaitól eltérõ nyomtávokra tekintettel a német egységek nagyrészt motorizált egységek lesznek, a vasutakat csak utánszállításra, logisztikai szállításokra fogjuk használni.
II. fázis
a) A Luftwaffe gépei francia területrõl felszállva és Algeciras környékérõl irányítva fognak légitámadásokat végrehajtani az angol flotta Gibraltár-öbölben horgonyzó egységei ellen, és a támadás után spanyol területen fognak leszállni.
b) Nem sokkal ezután a támadás spanyol területrõl történõ végrehajtására kijelölt egységek áthatolnak a francia-spanyol határon mind szárazföldön, mind a légtérben.
III. fázis:
Szükség esetén, Gibraltár elfoglalása után, a spanyolok támogatást adnak Spanyol-Marokkó felõl a Szoros lezárásához.
A szárazföldi erõk
A Felix-hadmûveletben részt vevõ erõknek elég erõseknek kell lenniük a Szikla elfoglalására akár spanyol segítség nélkül is.
Az intervenciós erõkkel egy idõben egy kisebb erõt is fel kell készíteni a spanyolok támogatására abban az esetben, ha az angolok más spanyol területen akarnának állást foglalni, partra szállni.
Egy esetleges Portugália elleni beavatkozásra tervezni kell egy mozgékony egységet.
Légierõ
A Gibraltár kikötõ elleni légitámadás teljes sikeréhez megfelelõ erõt kell tervezni.
A következõ tengeri célok elleni támadáshoz és a szárazföldi csapatok támogatásához Spanyolországba fogunk telepíteni zuhanóbombázókat.
Megfelelõ légvédelmi tüzérséget kell biztosítani a szárazföldi csapatok mellé, akár földi célok leküzdéséhez is.
Haditengerészet
U-boots fogják felvenni a harcot a brit hajóhad ellen, különösen a légitámadást követõen várható kiürítési mûveletek során.
A spanyolok támogatására a szoros lezárásához parti ütegeket fogunk odaszállítani a haditengerészettel együttmûködve.
Nem tervezzük olasz erõk bevonását.
Az atlanti-óceáni szigetek - különösen a Kanári- és a Zöldfok-szigetek jelentõsége megnõ a Gibraltár elleni mûveleteket követõen mind az angolok számára, mind a mi tengeri mûveleteink vezetése szempontjából.
A Haditengerészet és a Légierõ fõparancsnoka vizsgálják meg, hogyan lehet a Kanári-szigetek spanyol védelmét megerõsíteni, és hogyan lehet elfoglalni a Zöldfok-szigeteket. Ugyanígy megparancsolom, hogy vizsgálják meg Madeira- és az Azori-szigetek elfoglalásának kérdését, valamint hogy ennek milyen elõnyei és hátrányai lennének a tengeri és légi háború vezetésére.
December végére azonban, „szerencsére" lényegesen romlott a tengely helyzete a Mediterrán keleti térségében: Olaszország csúfos vereséget szenvedett a Görögország és Egyiptom elfoglalására önkényesen és rosszul tervezett katasztrofális mûveleteiben. Hitler figyelme így inkább a keleti régiók felé fordult és egyelõre elnapolta a Félix-hadmûveletet. És az a késõbbiek során sem valósult meg.25
1941 áprilisában született egy Isabelahadmûvelet fedõnevû terv, amelynek célja egy esetleges angol invázió esetén Spanyolországnak nyújtott segítség lett volna, nagyszámú csapattal, de a keleti fronton fokozódó nehézségek miatt a terv szerényebb célkitûzésekkel átalakult Ilona-tervvé, majd ezt 1942 szeptemberében biztonsági okokból átnevezték Gisela-mûveletté, amit 1943 júniusában a Nürnberg-mûvelet váltott fel egy eset leges Spanyolországban vagy Portugáliában végrehajtott szövetséges partraszállás esetére: a Pireneusok védelmét szolgáló stratégia részeként, ebben azonban már csak alig két megerõsített ezrednyi feltartóztató erõvel számoltak.
1942-ben, a határ esetleges újabb „módosulását" megelõzendõ, Franco tábornok, államfõ katonailag elfoglalta a Gibraltárt a félszigettel összekötõ földsáv semleges területébõl még megmaradt mintegy 650 métert, kiváltva természetesen az angolok tiltakozását a spanyol terület spanyolok általi elfoglalása ellen!
A II. világháború végén újra megélénkült a gyarmatok felszámolásának folyamata. Ebben vezetõ szerepet kezdett játszani az ENSZ. A gyarmattartó államoknak - köztük Nagy-Britanniának - nyilatkozniuk kellett birtokaikról, „nem autonóm területeknek" nevezve õket. 1946- ban Gibraltár is erre a listára, tehát a felszabadítandó területek közé került. Az ENSZ 1963-ban kezdett foglalkozni konkrétan Gibraltárral, s ezzel ez megszûnt angol-spanyol belügynek lenni: nemzetközi ügy lett. Az azóta eltelt idõben rengeteg tárgyalás folyt, jegyzékváltások sora, incidensek sorozata (a Gibraltáron szabadon zajló csempészet, kalózkodás, brit „eltévedt" õrjáratok, turistahajók lefoglalása, illegális tankhajók, a meghibásodott Tireless brit atommeghajtású hajó kikötése javításra stb.), kisebbnagyobb elõrelépésekkel, megtorpanásokkal, visszakozásokkal, felfüggesztésekkel, de valójában a kérdés messze van még a megoldástól. A spanyol fél álláspontja szerint Gibraltár gyarmati státusza ellentétes az ENSZ Alapokmányával, és dekolonializációját a területi integritás és nemzeti egység elve alapján kell végrehajtani, és nem az ottlakók önrendelkezési joga alapján. Ugyanis Gibraltár város lakossága az 1967-es, angolok által az ENSZ megkerülésével kezdeményezett népszavazáson úgy döntött, hogy angol terület akar maradni. A spanyolok álláspontja azonban az, hogy nem a lakosok gyakorolják a felügyeleti (szuverenitás) jogokat a város felett, hanem az angolok (ld. utrechti egyezmény), és nem tekinthetõk nemzeti egységnek (entidad nacional) sem. Tehát nem egy nép önrendelkezésérõl van szó, hanem egy ország (Spanyolország) területi integritásának helyreállításáról, amelyen egy idegen gyarmatot létesítettek és tartanak fenn.
Anglia mindig is megpróbálta kijátszani az egyezményeket. 1968 májusában alkotmányozó tanácskozást kezdett a helyi hatóságokkal. Erre Spanyolország lezárta a kapuit a brit rácsnál, csak a spanyol vendégmunkásokat és az engedélylyel rendelkezõ állandó lakos civileket engedte át, elvágva így a várost a szárazföldtõl. Az alkotmányozó gyûlés végén a britek új gibraltári alkotmánya már nem tartalmazta a „gyarmat" megnevezést, helyette „Gibraltár város, a brit uralkodó birtokainak része" szerepelt. Erre a spanyolok teljesen lezárták a kapukat, és betiltották a Gibraltár és Algeciras közötti hajóforgalmat is. Tulajdonképpen ez az utrechti egyezményben eredetileg rögzített állapot és megszorítások életbe léptetését jelentette: elvágni minden kapcsolatot a környezõ területekkel.
Az 1970-es évek végétõl kezdve, a Franco-rezsim hosszú bezártsága és elszigeteltsége után Spanyolország nyitni kezdett. Hogy csatlakozását segítse az Európai Közösségbe, majd a NATO-ba és kivédje Nagy-Britannia vétóját, újra tárgyalásokat kezdtek Gibraltár kérdésérõl. Az 1980-as lisszaboni és az 1984-es brüsszeli nyilatkozatok sem hoztak azonban megoldást. Ez utóbbira azóta is gyakran hivatkoznak: ebben Nagy-Britannia elsõ ízben fejezte ki hajlandóságát arra, hogy a szuverenitás kérdésérõl tárgyaljanak. Spanyolország azonban hangsúlyozta, hogy beleegyezése a tárgyalási folyamat megindításába és együttmûködési készsége egyáltalán nem jelenti azt, hogy elismerné a brit utólagos hódítások jogosságát, sem azt, hogy a jövõben is elfogadná a jelenlegi status quo fennmaradását. Jószándéka jeléül megnyitotta a kapukat a gyalogosforgalom elõtt, késõbb engedélyezték a személyek, jármûvek és árucikkek szabad forgalmát Gibraltár és a környezõ területek között, Nagy-Britannia azonban ragaszkodott ahhoz, hogy, bár végre hajlandó a szuverenitás kérdését napirendre tûzni, azt csak a gibraltáriak népszavazáson (1967) kinyilvánított akaratát figyelembe véve teszi, az ENSZ 1967 és 1968-as határozatait figyelmen kívül hagyva.26
A Gibraltár fölötti szuverenitás visszaszerzése fontos szempont volt Spanyolország NATO-hoz történõ csatlakozásának (1982) feltételei között is: ezt minden kormány belevette a „sajátos spanyol érdekek" körébe. Azonban, mint tudjuk, a kérdés azóta sem oldódott meg. A Spanyol Külügyminisztérium internetes honlapja külön könyvtárban rendszerezi a történelmi hátteret, a Gibraltárról folyó tárgyalások anyagait, a Gibraltárról szóló cikkeket, nyilatkozatokat - a lista tekintélyes.27
A GIBRALTÁRI SZIKLA - MA
Jelentõségét stratégiai helyzete adja: az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger közötti összeköttetés bejáratánál terül el, területe mintegy 6,5 km2. A Gibraltár viszszafoglalására tett kísérletek mindig kudarcba fulladtak. A szoros stratégiai jelentõsége a Szuezi-csatorna 1869-es megnyitásával még tovább nõtt, hiszen a keleti területek, a kelet-afrikai és a dél-, délkelet-ázsiai brit gyarmatok felé irányuló kereskedelem ezen a szoroson is áthaladt.
Katonai jelentõsége mára azonban messze nem olyan nagy, mint volt a múltban a környezõ spanyol bázisok és katonai támaszpontok harcértékéhez képest.28 1991-ben a brit tengerészeti bázis parancsnoka azt nyilatkozta, hogy az angol jelenlétet jelentõsen csökkentették - mind a szárazföldi, mind a tengeri és légi erõket, mind a parancsnoki állományt illetõen -, azonban fontos a jelenlétük, hogy megnyugtassák a lakosságot. 1997-tõl a kormányzó és a fõparancsnok is polgári személyek.
A szikla jelenlegi jogállása az európai jogrendben „nem autonóm terület", külön jogi helyzettel rendelkezik az igazgató államétól. Olyan „európai terület, amelynek külügyeit egy tagállam irányítja". Az Egyesült Királyság csatlakozási szerzõdése 1972-ben külön státuszt ad Gibraltárnak (28. cikk):
Gibraltár
nem tartozik a közös mezõgazdasági politikáról és jogharmonizációról szóló egyezmények hatálya alá,
nem tartozik a közös vámterületbe,
nem vesz részt az európai parlamenti választásokon,
nem tartozik a Schengen-egyezmény területébe.
Ezek miatt, a spanyol fél álláspontja szerint, a terület a csempészek, pénzmosók, off-short cégek és egyéb zavaros ügyletek paradicsoma, az adóügyek állandó problémák forrásai. A félsziget vitatott hovatartozása miatt pedig nem lehet a légi forgalommal kapcsolatos közösségi normákat alkalmazni Gibraltár repülõterére. Az európai közösségen belüli légi forgalom szabadsága érdekében a brit és a spanyol kormány 1987-ben megegyezett az utasok ellenõrzésének elosztásáról egy brit és egy spanyol terminál között.
Érdekes adalék a kérdéshez való hivatalos és katonai hozzáálláshoz: Antonio Marquina, a Külkapcsolatok Biztonsági és Együttmûködés Kérdései professzora spanyol-brit nemzetközi szemináriumot akart szervezni Gibraltár kérdésérõl: „Gibraltár a kelet-nyugat konfliktus után", s erre meg akart hívni katonai szakértõ elõadót is. Az akkori védelmi vezérkari fõnök, Gonzalo Rodríguez Martín Granizo admirálist kérte meg, hogy delegáljon egy megfelelõ szakértõt. Hosszas tárgyalások után, a CESEDEN - Legfelsõbb Nemzetvédelmi Tanulmányok Intézete - nemhogy nem küldött elõadót, hanem még meg is tiltotta, hogy bárki katona részt vegyen a szemináriumon. A tilalom még a tartalékos állományban lévõkre is megfelelõ hatást gyakorolt. Egyetlen magas rangú katonatiszt, Juan Cano Hevia altábornagy, volt londoni katonai attasé vállalta a részvételt, mondván, hogy oktatási tevékenységrõl van szó. Az 1992 tavaszára tervezett eseményre azonban mégsem került sor: a CESID (Védelmi Biztonsági és Információs Központ), a Védelmi és a Külügyminisztérium olyan nyomást gyakoroltak az egyetemre, a kormány más irányú terveire, az aktuális politikai helyzetre és a spanyol-angol tárgyalásokra kisugárzó esetleg negatív hatására hivatkozva, hogy a rektor meghajolt. „Gibraltár nem hoz szavazatokat" - magyarázta egy politikus. A katonák pedig, akik nyilvánvalóan nem értettek egyet a kormánypolitika e témában követett irányvonalával, mégis inkább csöndben maradtak.29
Ki kell emelnünk, hogy Gibraltár viszszakövetelésében valamennyi spanyol politikai erõ egyetért, a különbözõ kormányoknak azonban más-más prioritásai lehetnek. 1998-ban a spanyol Képviselõház a kormányt arra ösztönözte, hogy „ajánlja fel a brit kormánynak, hogy egy ideig közösen gyakorolja a két ország a Gibraltár feletti jogokat, mielõtt Gibraltárt végleg visszakapná Spanyolország."30
2001. április 3-i javaslatukban hangsúlyozzák, hogy fel kell kérni az Európai Unió illetékes intézményeit, hogy bírják rá az Egyesült Királyságot, hogy Gibraltáron is tartsa be a környezetvédelmi, társasági (vállalati) és pénzügyi közösségi elõírásokat, és a brit kormánytól meg kell követelni, tartsa be kötelességeit mint a Gibraltár külügyeiért felelõs hatalom a területén virágzó kábítószer-csempészet és -kereskedelem, a csempészet, pénzmosás és adócsalás elleni küzdelemben. 2005-ben új tárgyalási platform jött létre a két külügyminisztérium megállapodása alapján: „Párbeszéd - fórum Gibraltárról".
Elsõ ülésén a párbeszéd következõ 4 fõ témáját jelölték meg:
A repülõtér használatának kérdése: olyan megoldást találni, amely mind Gibraltár város, mint Campo de Gibraltar (Helyõrség) számára kedvezõ.
A tengeralattjárók ügye: a brit kormány ígérje meg, hogy Gibraltár kikötõjében nem fogják a jövõben tengeralattjárók nukleáris rendszereit javítani (ld. Tireless esete).
A rács ügye: a személy- és teherforgalom helyzetének elemzése a törvények és a biztonság szem elõtt tartásával.
Távközlési kérdések: Gibraltár a lakosság létszámát jóval meghaladó menynyiségû telefonvonalat kér Spanyolországtól, nehéz helyzetbe hozva ezzel a spanyol telefontársaságokat (versenyhelyzet szempontjából, ld. adóparadicsom).
A Spanyol Külügyi és Együttmûködési Minisztérium honlapján a legutolsó e témához tartozó közlemény az új gibraltári alkotmányos reformot üdvözölve is a korábbi érveket hangsúlyozza: Gibraltár nem önálló állam, tehát nincs önrendelkezési joga, Nagy-Britannia gyakorolja felette a teljes felelõsséget nemzetközi téren. A fennálló status quot az alkotmány új szövege nem befolyásolja, to- Szaggatott vonal = La Línea de Gibraltar, azaz G. védelmi erõdítések vonala (1731) vábbra is az utrechti egyezmény szövege érvényes (amely nem vonatkozik a földszorosra!), és az ENSZ 2005. december 8-án is megerõsített határozata a dekolonizációról. Folytatni kell a tárgyalásokat a vita megoldására...
http://www.memoriahistorica.org/mod ules.php?name=News&file=article&sid =153
Szaggatott vonal = La Línea
de Gibraltar, azaz G. védelmi
erõdítések vonala (1731)
A repülõtér tengerbe nyúló leszállópályája
ZOLTÁN MÁRTA
Jegyzetek:
1 http://www.el-mundo.es/especiales/2002/04/espana/gibraltar/noticias.html, www.mae.es /noticias: pl. 51 közleményt adnak közre az 1997-2006. 06. 07. közötti idõszakból.
2 www.mae.es/La cuestión de Gibraltar. Declaraciones y referencias. (Utolsó letöltés: 2006. 06. 08.)
3 www.mae.es/La cuestión de Gibraltar. Declaraciones y referencias./Piqué I Camps külügyminiszter beszámolója a Gibraltári vitatott kérdésrõl a Kongresszusban, 2001. március 14. (Utolsó letöltés: 2006. 06. 08.)
4 José Uxó Palasí dandártábornok, vezérkari tiszt: Gibraltar no se rindió a los Ingleses. Revista Ejército. No 758, 2004. június, 39-42. o.
5 Carlos Guerrero Carranza ezredes: El éxodo de la población de Gibraltar tras la capitulación del 4 de agosto de 1704. Revista Ejército. No 758, 2004. június, 51-53. o. A városka nevében is megõrizte ezt a tényt: „Ayuntamiento de la Ciudad de Gibraltar en San Roque", azaz „Gibraltár város Polgármesteri Hivatala San Roquéban".
6 Carlos Guerrero Carranza ezredes: Variaciones de los límites de la actual Colonia Inglesa de Gibraltar. Usurpaciones Británicas desde 1704 a nuestros días y forticicaciones espaøolas en torno al peøón. Revista Ejército. No 758, 2004. június. 43-46. o.
7 http://www.generalisimofranco.com/historia/gibraltar.htm Gibraltar. Breve historia militar y diplomática de la Roca.
8 Carlos Guerrero Carranza ezredes: Variaciones de los límites de la actual Colonia Inglesa de Gibraltar..... Revista Ejército. No 758, 2004. június, 47. o.
9 Carlos Guerrero Carranza ezredes: Variaciones de los límites de la actual Colonia Inglesa de Gibraltar. Revista Ejército. No 758, 2004. június, 50. o.
10 Manuel Ros Agudo (Universidad Complutense de Madrid): Preparativos secretos de Franco para atacar Gibraltar (1939-1941.) Cuadernos de Historia Contemporánea ISSN: 0214-400-X 2001, número 23:pp. 299-313.
http://www.ucm.es/BUCM/revistas/ghi/0214400x/articulos/CHCO0101110299A (utolsó letöltés : 2006. 06. 11.)
11 El coronel Comandante Militar de Algeciras a Franco, 28 de septiembre de 1935, e informe sobre Gibraltar, diciembre de 1935. Archivo Histórico Militar, Madrid, (AHM-M), caja 16 n.º 2 y caja 16 n.º 3. Idézi: Manuel Ros Agudo: Preparativos secretos. 2. lj.
12 Estudio fotogramétrico de Gibraltar, por el teniente coronel de Estado Mayor Joaquín Isasi-Isasmendi, Servicio Fotogramétrico del Ejército, septiembre de 1939. Az eredeti másolata a szerzõ birtokában. Ld. «Plan G: objetivo Gibraltar». Muove, n.º 2, abril de 1997, pp. 37-45. Idézi: Manuel Ros Agudo: Preparativos secretos. 3.l. j.
13 Informe n.º 3 de la Comisión de Fortificación de la Frontera Sur, 26 de agosto de 1939, p. 2, AHA, A-9144/2.
14 Informe n.º 3 de la Comisión de Fortificación de la Frontera Sur, 26 de agosto de 1939, p. 3, AHA, A-9144/2. Idézi: Manuel Ros Agudo: Preparativos secretos... 7.8. lj.
15 Convocatoria para la primera reunión de la Junta de Defensa Nacional celebrada el 31 de octubre de 1939. Comunicación del general jefe del Alto Estado Mayor, Juan Vigón, al ministro del Aire, general Juan Yagüe, y escrito anexo, 27 de octubre de 1939. AHA, A- 13.015. . Idézi: Manuel Ros Agudo: Preparativos secretos... 6. lj.
16 A Hadsereg Központi Vezérkarának II. Ügyosztálya olyan naprakész térképekkel és tervekkel rendelkezett, amelyekben nemcsak az angol ütegek pontos helye, hanem a légvédelmi reflektoraik, alagútjaik, és járataik, üemanyagraktáraik, lõszerraktáraik, vízkészleteik, elektromos központjaik pontos helye jelölve volt.
17 Manuel Ros Agudo: Preparativos secretos..., Eduardo Palomar Baró: http://www.generalisimofranco.com/historia/hendaya01.htm, utolsó letöltés: 2006. 06. 11. Luis Álvarez de Estrada y Luque, Barón De las Torres: „Anotaciones sobre la «Conferencia de Hendaya» celebrada el 23 de octubre de 1940 entre Su Excelencia el Jefe del Estado y el Führer, canciller del Reich, con asistencia de los respectivos ministros de Asuntos Exteriores, seøores Serrano Suøer y Ribbentrop". 26 de octubre de 1940 . http://www.galeon.com/razonespanola/re90-alv.htm, utolsó letöltés: 2006. 06. 11.
18 Planificación del Estado Mayor para la "Operación C", 1940. október. DIHGF, II-1. 89. dok. 371-374. o. id.: Manuel Ros Agudo
19 «Condiciones hidrográficas del Estrecho de Gibraltar. Elección de lugar y maniobra», Alto Estado Mayor, 1.ª Sección, 30 de noviembre de 1940. FFF, doc. n.º 126.
20 El general jefe de la Comisión de Fortificación de la Frontera Sur, «Informe núm. 4. Anexo núm. 3», Cádiz, febrero de 1940. AHA, A-9144/2.
21 Az intézkedés spanyol és angol nyelvû fordítása az interneten: (www.adolfhitler.ws,
http://www.exordio.com/1939-1945/codex/Documentos/directiva18.html http://www.ctv.es/USERS/fnff/guerramundial.htm)
22 Eduardo Palomar Baró. http://www.generalisimofranco.com/historia/hendaya01.htm
http://www.memoriahistorica.org/modules.php?name=News&file=article&sid=153
23 A haditengerészeti miniszter - egy korábban Carrero Blanco átal megfogalmazott - és Hitlernek a fõparancsnokok és haderõnemi miniszterekkel folytatott ülésén novemberben elmondott állásfoglalása nyomán.
24 www.adolfhitler.ws, http://www.exordio.com/1939-1945/codex/Documentos/directiva18.html
http://www.ctv.es/USERS/fnff/guerramundial.htm
25 Artículo basado en la obra de R. de la Cierva http://www.24flotilla.com/A11/documentos/operaci%F3n%20felix.htm
26 José A. Armada de Sarría, ddtáb., vezérkari tiszt: Doctrina de la ONU para la Descolonización de Gibraltar. Revista Ejército, no 758, 2004. június 61-64. o.
27 www.mae.es/politica exterior /La cuestión de Gibraltar. Itt olvasható az állandóan hivatkozott utrechti egyezmény szövege is. (Utolsó letöltés: 2006. június 8.)
28 Revista Ejército, no. 619, Documento Gibraltar. 1991. augusztus.
29 Antonio Marquina: La Otra Batalla Sobre Gibraltar, Unisci Discussion Papers Enero De 2004
http://www.ucm.es/info/unisci/Gibraltar.pdf
30 www.mae.es/politica exterior /La cuestión de Gibraltar. Comisión de Asuntos Exteriores del Congreso de los Diputados, 1998 február 24, Proposición no de Ley, párrafo 7.
Publikációim jegyzéke
Publikációk jegyzéke
Cikkek, tanulmányok
Hadseregekről, honvédelemről, biztonságpolitikáról
• "A spanyol hadsereg a Franco - diktatúra alatt". Magyar Honvéd 1996/1-2 jan. 12.
50 - 53.o.
• "A spanyol hadsereg a Franco - korszak végén (1.)", Magyar Honvéd 1996/11 márc. 15., 42 - 43.o.
• "A spanyol hadsereg a Franco - korszak végén (2.)", Magyar Honvéd 1996/12 márc. 22. 42 - 43.o.
• "Közös európai biztonság - közös európai biztonsági politika a felsőfokú katonai oktatásban." ZMKA Akadémiai Közlemények, 1996/209, 189 -198.o.
• "A király és a fegyveres erők ". Új Honvédségi Szemle, 1996/3, 110 -114.o.
• "A spanyol hadsereg helyzete Franco halála után, a demokratikus átmenet első éveiben." Új Honvédségi Szemle, 1996/9
• "A spanyol katonai oktatás és összefüggése a minősítés - besorolás - előléptetés rendjével." Új Honvédségi Szemle, 1997/6
• "Spanyolországban másképpen" (hadseregreform, átszervezés), Magyar Honvéd 1997/37, szept. 12., 14-15.o.
• Az 1898-as kubai - spanyol - amerikai háború. Társadalom és Honvédelem. ZMNE, 1998/3-4. 57 - 72.o.
• Az Öböl-háború tíz év távlatából. Társadalom és Honvédelem. ZMNE, 2001. 86 - 97.o.
• A hadseregek professzionalizálása - a spanyol példa. Új Honvédségi Szemle. 2002/10. 92 - 100.o.
• A professzionalizálás - kulturális forradalom. (A francia haderő-átalakítás néhány humánpolitikai tapasztalata). Humán Szemle, 2003/1
• La Transición política en España (1975-1981). Spanyol nyelvű előadás a Spanyoltanárok továbbképző tanfolyamán. 1999. Március
• A kötelező sorozás helyett új típusú honvédelmi kötelezettségek. A francia megoldás. Új honvédségi Szemle. 2004/9. szeptember
• España y Marruecos. Boletín AHPE, oct. 2004. pp. 89 -114
• Párhuzamok - a spanyol sajtóban olvastuk: Népességfogyás - migráció. Külföldön élő polgáraink. A közoktatás nemzetközi összehasonlításban. HM Humán Szemle, 2005/2, 113 - 117.o.
• A spanyolok és Marokkó. Új Honvédségi Szemle, 2005/9. 96 - 116.o.
• A spanyol polgárháború szakmai visszhangjai a korabeli magyar szaksajtóban. Társadalom és Honvédelem, ZMNE, 2006. szeptember
• Egy különös terület - Gibraltár. Új Honvédségi Szemle, 2006/11. 105-118.o
Könyv
• A hadsereg és a demokratizálódási folyamat Spanyolországban Franco tábornok halála után. Honvéd tudósok 16. MH Humán Szolgáltató Központ 1997.
• Érettségi és OKTV- feladatok (spanyol). Nemzeti Tankönyvkiadó, 1991-92.
• Érettségi és OKTV- feladatok (spanyol). Nemzeti Tankönyvkiadó, 1992-93
• Spanyol-magyar katonai kisszótár. ZMKA 1993.
• Magyar-spanyol katonai kisszótár. ZMNE
• Magyar-francia katonai kisszótár. ZMNE 1999
• Francia-magyar katonai kisszótár. ZMKA 2003
• Paso a paso. Spanyol nyelvű tematikus szó-, kifejezés- és szöveggyűjtemény az állami nyelvvizsgákra készülőknek. Magánkiadás, 1998.
• Últimos pasos. Spanyol nyelvi érettségi és OKTV feladatok (1989 - 1999). Magánkiadás, 1999.
• Magyar-francia katonai kisszótár. ZMNE 2004 (bővített, átszerkesztett kiadás)
A nyelvoktatásról
• "Francia nyelvoktatás számítógépen". A francia nyelvtanítás időszerű kérdései II., OPI 1988
• Módszertani ajánlás és program az orosztanárok intenzív továbbképző tanfolyamai számára. OPI 1988, 1989
• "Gondolatok a francia és a spanyol katonai szaknyelv tanításáról a ZMKA-án". ZMKA
Akadémiai Értesítő, 1992/2
• "Protokollon kívül". ZMKA Akadémiai Fórum, 1992/5
• "Ajánlások intenzív nyelvtanfolyamra jelentkezőknek". ZMKA Akadémiai Fórum 1992/6
• "Gondolatok egy nyelvtanfolyam kapcsán". ZMKA Akadémiai Fórum 1992/7
• "Nyelvvizsgára készülőknek". Magyar Honvéd, 1992. szept. 11.
• "Morzsák - külföldi delegációk látogatása a tolmács szemével". ZMKA Akadémiai Fórum
• "Minél több tiszt tanuljon idegen nyelveket! De miért is? ..." Humán Szemle, 1996/3
• Interjú: "Ne menjen pocsékba! (a magyar honvédségnél folyó nyelvoktatásról ), Magyar Honvéd 1997/23 jún.6. 28.o.
• "Még mindig a nyelvtanulásról", Magyar Honvéd 1998/1. jan.9., 18-19.old.
• "Los concursos nacionales de la lengua española para secundarias - una forma de evaluación de los conocimientos de los alumnos": Kétnyelvűség a nyelvvizsgáztatásban 1967-1997. ITK 1997
• Nyelvoktatás - nyelvtanulás - nyelvtudás. Helyzetkép a kisnyelvek szemszögéből - 2004
Humán Szemle 2004/3
Nyelvi jegyzetek
• Orosz nyelvtani gyakorlatok. MÉM MÉVTI 1982.
• Francia nyelvtani gyakorlatok 1. MÉM MÉVTI 1985.
• Francia nyelvoktató program számítógépre. System George 1986.
• Spanyol nyelvoktató program számítógépre. System George 1987.
• Francia nyelvtani gyakorlatok 2. MÉM MÉVTI 1987.
• Francia nyelvi feladatok gyűjteménye az állami nyelvvizsga írásbeli feladataihoz. ZMKA 1991.
• Francia szó-, kifejezés- és szöveggyűjtemény a nyelvvizsga társalgási témáihoz. ZMKA 1991.
• Kifejezés- és szöveggyűjtemény a francia katonai szaknyelv tanulmányozásához. ZMKA 1992.
• Spanyol nyelvtani gyakorlatok. ZMKA 1992.
• Spanyol nyelvi szövegértési, szituációs és fogalmazási feladatok az állami nyelvvizsgára
készülőknek. ZMKA 1992.
• Spanyol katonai szaknyelvi jegyzet. ZMKA 1993.
• Szabóné Szabó Andrea - Dr. Zoltán Márta: Francia nyelvi tesztek és fordítási feladatok magyarról idegen nyelvre . ZMNE 1998.
• Szabóné Szabó Andrea - Dr. Zoltán Márta: Francia nyelvű szöveg-és feladatgyűjtemény a nem-háborús műveletek nyelvezetének tanulmányozásához. ZMNE 1998.
• Feladatgyűjtemény az ARMA katonai szakmai írásbeli nyelvvizsgához. Francia nyelv középfok. ZMNE 2004
• Feladatgyűjtemény az ARMA katonai szakmai írásbeli nyelvvizsgához. Francia nyelv felsőfok. ZMNE 2004
•
Fordítás, lektorálás, szerkesztés, recenzió
Magyar-spanyol tantárgyi szójegyzék a két-tannyelvű gimnázium számára (szerkesztés)
OPI , 1988
Hatnyelvű katonai szótár: francia rész lektorálása (1994.)
Hadtudományi lexikon címszójegyzékének fordítása franciára (1995.)
"Fischer Ferenc: A megosztott világ történelmi-politikai atlasza 1941-1990." Recenzió, Humán Szemle, 1997/3
Egyéb:
• "A halál breton legendája", Filológiai Közlöny, 1976/2
• "Tipológia naródnovo éposa". Recenzió, Helikon, 1977/3
A vezetés tudománya - fr tananyag
A konfliktusmentes parancsnoklás művészete
avagy:
a jó parancsnoki munka 15 szabálya
Előadás a francia Törzstiszti Iskola (Compiegne) Kommunikáció, emberi kapcsolatok c. tantárgy keretében
Fordította: Abai István szd.
1. Tudjuk pontosan, hogy mit akarunk elérni! Vagyis fogalmazzuk meg pontosan az elérendő célt, hogy milyen erők, eszközök állnak rendelkezésünkre és ismerjük helyzetünket, és csak ezután hozzunk döntést. Ennek pedig egyértelműnek kell lennie.
2. Fejezzük ki magunkat közérthetően! A vezetés két szereplője közül a parancsot adónak bizonyosnak kell lennie abban, hogy a másik - aki kapja a parancsot - megértette, hogy mit várnak tőle. Képzeljük magunkat annak a helyébe, aki a parancsot kapja. Ne feledjük, hogy számos olyan dolog van, amit mi tudunk, és értünk, ő viszont nem. Használjunk egyszerű és világos nyelvet a végrehajtókkal való érintkezés során! Ehhez fontos, hogy sok olvasással fejlesszük szókincsünket és gyakoroljuk a világos fogalmazást mind szóban, mind írásban.
3. Beszéljünk határozottan! A jó hatás két eleme a közérthető beszéd és a tiszta kiejtés, jó artikuláció. Ezt is gyakorolni kell. Ezen kívül fontos, hogy a szemébe nézzünk annak, akinek a parancsot adjuk.
4. Nem szabad azt feltételezni, hogy esetleg nem engedelmeskedhetnek. Ehhez fontos, hogy határozottan, tekintélyt adóan adjuk elő mondandónkat. Ne "mentegetőzzünk", ne "kolduljuk" az alárendeltek jóindulatát. Ha tudatában vagyunk annak, hogy mi vagyunk a parancsnokok és el kell érnünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, akkor ez így is lesz.
5. Tartsuk be a szolgálati utat! Néha ugyan könnyebb tíz ember munkáját elvégezni mint tíz embert munkára bírni. Így azonban nem alakulnak ki valódi munkatársak és ez a jövőben hátrányos lesz számunkra. Tehát pontosan meg kell határozni mindenkinek a feladatát és alárendeltségét, utána pedig tiszteletben tartani az így ráruházott felelősségi körét.
Parancsot csak közvetlen elöljáróikon keresztül adjunk a végrehajtói állománynak, ne ugorjuk át a szolgálati fokokat, vagyis ne "zárjuk rövidre" a láncot. Ha sürgős ok miatt mégis erre kényszerülünk, tájékoztassuk erről haladéktalanul az illetékes parancsnokot. És csak a saját alárendeltségi körünkben adjunk parancsot, "ne tapossunk a szomszéd virágágyásába!"
6. A parancs legyen személyre szóló, vagyis mindig meg kell nevezni a felelőst. Így lesz tudatában mindenki annak, hogy a parancs neki szól. Nehéz és rendkívüli feladat esetén végezzünk személyre szóló ellenőrzést és szervezzük meg a váltást. Ne mindig ugyanazok legyenek a "kiszemelt áldozatok"!
7. Alkalmazzunk a helyzethez illő hangnemet! Megértést kell tanúsítani mindenki iránt, s másképpen kell parancsot adni egy hölgynek mint egy férfinak, egy idősnek mint egy fiatalnak. A közösségben pedig vegyük figyelembe azokat az eseményeket, napi híreket, amelyek az állományt foglalkoztatják. Nem lehetünk érzéketlenek az általunk vzetett csoport gondjai iránt.
8. Tegyük vonzóvá a végrehajtók számára az elvégzendő feladatot! A kényszerből, kedvünk ellenére végzett munka nem olyan, mintha belső késztetésből, odaadással végezzük azt.
Hogyan hangoljuk rá a beosztottakat a feladat végrehajtására?
- mutassunk rá a feladat szükségességére és fontosságára
- magyarázzuk el az okokat
- keltsük fel az érdeklődést
- kérjük ki véleményüket, javaslataikat
- tegyük rokonszenvessé a légkört
- adjunk helyt egyéni kezdeményezésnek is
- kezeljük a végrehajtókat igazi munkatársakként
- alakítsunk ki csapatszellemet.
9. Amennyire lehetséges, határozzuk meg a célt és hagyjuk meg az eszközök szabadságát!
Az alárendelt nem akar robot lenni és elsősorban a kezdeményezés örömét keresi. Amennyire lehetséges, hagyjunk teret az egyéni kezdeményezéseknek és ne kényszerítsük embereinkre a saját elképzeléseinket, módszereinket a végrehajtást illetően. Határozzuk meg nagyon pontosan az elérendő célt, a többit rájuk lehet hagyni.
10. Mindig legyünk méltányosak! Mérjünk mindenkit szigorúan egyenlő mércével, ne tegyünk kivételeket. Ne "üzleteljünk" a beosztásunkkal és ne ékesítsük magunkat beosztottjaink érdemeivel. Ne hátráltassuk beosztottjaink előmenetelét attól félve, hogy elveszítjük őket. Törődjünk a vezetők kinevelésével, mégha ez időnként legjobb tagjaitól is fosztja meg csapatunkat. Segítsük azokat, akik méltóak az előmenetelre. Legyen szívügyünk az utódnevelés.
11. Meg kell teremteni a bizalom légkörét! Legyünk szakmailag jól képzettek és folyamatosan képezzük tovább magunkat. Tartsuk meg adott szavunkat és ne tévesszünk meg senkit. Ne fenyegetőzzünk olyan büntetéssel, amit nem váltunk valóra. Ne hangoztassuk folyton, hogy az éppen kiadott munka rendkívül sürgős és elsőbbséget élvez minden egyébbel szemben. Beosztottainknak nem tévedhetetlen, hanem hiteles vezetőre van szükségük, ezért ismerjük be őszintén, ha tévedtünk. Alkossunk igazi csapatot beosztottjainkkal és álljunk ki adott esetben értük. Vállaljuk a felelősséget hibáinkért.
12. Kiadott parancsaink ránk nézve is kötelezőek! Magunktól is követeljük meg, amit mástól elvárunk!
13. A végrehajtás ellenőrzése: a bizalom elve nem jelenti azt, hogy szemet húnyunk vagy közömbösek vagyunk. Az elöljáró köteles ellenőrizni azért, hogy meggyőződjön arról, hogy a parancsot megértették - hogy ne fussanak hibás vágányra; és mindenki lelkiismeretesen teszi a dolgát. Minden az ellenőrzés mikéntjén múlik. Van akadékoskodó, gyanakvó, ellenségeskedő ellenőrzés, amely megöli a bizalmat. Van tágabb határú, rokonszenves ellenőrzés is, amely nem sért, de mindenki számára nyilvánvalóvá teszi, hogy az elöljáró ragaszkodik ahhoz, hogy ő a főnök..
14. Soha ne húnyjunk szemet a hibák felett! Ez nem jelent okvetlenül büntetést, csupán világossá teszi, hogy sem vakok, sem ostobák, sem gyávák nem vagyunk. A beosztottak nincsenek egyazon erkölcsi szinten, tehát vannak közöttük tisztességesek és kevésbé tisztességesek is. Ha a parancsnok nem akarja, hogy vissazaéljenek nagyvonalúságával, akkor nem mehet el szó nélkül a kifogásolható dolgok mellett. A beosztottaknak érezniük kell, hogy a parancsnok jelen van, mindent lát, mindent tud és ért s nem lehet becsapni. De nem kell egyből büntetnie. Mindenkinek meg kell adni egy második, sőt harmadik esélyt is, de mindenképpen szóvá kell tenni a vétséget és jelezni kell pl. egy személyes megjegyzéssel, hogy nem szeretnénk, ha a vétség megismétlődne.
15. Tudjunk bátorítani! Ne legyünk olyanok, akik csak a hibákat veszik észre. Vegyük észre azt is, ha jól mennek a dolgok és dícsérjük meg az azt megérdemlőket. Egy mosollyal, egy szóval, egy kézfogással jelezzük, hogy észrevettük az erőfeszítéseket és örülünk. Természetesen időnként kézzelfoghatóbb jelét is adjuk elégedettségünknek ...
Sorozás helyett - Francia példa
A honvédelem állampolgári kötelezettsége hogyan teljesíthető a kötelező katonai szolgálat felfüggesztése után?
A francia megoldás
Jacques Chirac francia köztársasági elnök 1996-ban bejelentette, hogy a vegyes rendszerű (sorozott, szerződéses és hivatásos katonákból álló) fegyveres erőket fel kell váltania az önkéntes[1], azaz hivatásos, önkéntes, szerződéses és civil személyekből álló erőknek. Az új típusú hadseregnek alkalmasnak kell lennie az új típusú fenyegetésekre (vallási, etnikai indíttatású konfliktusok, terrorizmus, kábítószer-csempészet stb.) való reagálásra és az országhatárokon kívül, sok esetben igen távoli bevetésekre.[2]
A haderő alkalmazásának filozófiája is megváltozott: ma már nem az ellenség teljes megsemmisítése a cél, sokkal inkább az erőszak megfékezése, a lehető legalacsonyabb szinten tartása, a béke helyreállítása, a lakosság oltalmazása, a nemzetközi jog tiszteletben tartatása, stb.
Az önkéntes haderő felállításával nem törölték el a kötelező katonai szolgálat rendszerét, csak határozatlan időre felfüggesztették. Az átállás folyamatát hat évre tervezték, tehát 2002-ben lépett életbe az új rendszer. Az átalakulás leginkább a Szárazföldi Erőket érintette és számukra jelent azóta is folyamatos feladatot a toborzás, a fiatalok honvédelmi nevelése, a tartalékos rendszer kiépítése, stb. terén , és ezekkel párhuzamosan állandóan részt kell venniük (had)műveletekben (béketeremtés, - fenntartás, humanitárius missziók, afrikai jelenlét, belbiztonsági, terror-elhárítási feladatok, honi katasztrófa-elhárítás, stb.).
A kötelező sorozás felfüggesztésével felmerült egy sor kérdés: hogyan biztosítható a továbbiakban a fegyveres erők és a társadalom, a nemzet közötti kapcsolat, kohézió? Hogyan integrálódjanak a fegyveres erők a modern társadalomba? Hogyan tartható fenn a fiatal nemzedékekben a haza védelmének tudata (esprit de défense)? Ha valamely rendkívüli esemény következtében mégis szükségessé válna egy nagy haderő gyors felállítása - honnan, hogyan biztosítható megfelelő kiképzett állomány, egy megfelelő erővel és gyorsan reagálni képes haderő? Természeti vagy ipari katasztrófák esetén ki fog a bajbajutott lakosság segítségére sietni? A szerződés lejártakor a katonák hogyan tudnak visszailleszkedni a civil életbe, hogyan találnak munkát maguknak?A volt katonákban hogyan tarthatóak fenn a megtanultak?
2002 tavaszán direktíva született a hadsereg és a nemzet közötti kapcsolatok további erősítéséről illetve a kötelező sorozás megszűntével esetleg bekövetkező szakadás-veszély megelőzésének módjairól. Ezeknek egy része már közismert, más része kevésbé: a belbiztonság fokozásában való részvétel (pl. a repülőterek, metróállomások, pályaudvarok biztonságára őrködő, terrorellenes Plan Vigipirate), a súlyos helyzetekben, természeti és ipari katasztrófák idején nyújtott segítség, a Plan Polmar, az ezredek aktív részvétele a helyőrségek életében, közös sport- és kulturális rendezvények, állásbörzék, az iskolákban honvédelmi oktatás tartása, a tanárok védelmi ismereteinek növelése, stb. formájában, a tartalékos alakulatoknak a tényleges alakulatokba való beintegrálása[3] , a civil vállalatokkal, intézményekkel kötött együttműködési szerződések (a volt katonák foglalkoztatásának elősegítésére) - mind - mind jó példái a lehetséges kapcsolatoknak.
A haderő nagymértékű csökkentésének és sok alakulat felszámolásának következményeként egész katonaság-mentes régiók alakultak ki. A kisebb haderőre egyre nagyobb súlyú feladatok nehezednek, egyre gyakrabban nagy távolságra a hazától. Ennek természetes következménye lehetne az, hogy a katonák csak a harci feladataikra koncentrálnak, és a nemzettel való kapcsolatuk lazulna már önmagában a fizikai távollét miatt is. Fennáll annak a veszélye, hogy egymás mellett, kölcsönös közömbösségben éljenek. Éppen ezért egy jó toborzási kommunikáció nem szorítkozhat csak a katonai jellegű szempontok kihangsúlyozására. A szárazföldi haderőnek szüksége van megfelelő emberi és anyagi erőforrásokra ahhoz, hogy elláthassa minden veszély elhárítására vállalt feladatát. Ehhez viszont a francia embereknek meg kell érteniük a honvédelem lényegét, kihívásait és részt kell abban vállalniuk. Ezt a szárazföldi erő úgy érheti el, ha kialakít maga körül egy erős szimpátia-környezetet a társadalomban, aminek köszönhetően egyrészt a toborzás sikeres lesz, másrészt - új jelenségként - nagy számú aktív tisztnek és továbbszolgáló, szerződéses katonának a társadalomba, a civil munkaerőpiacra való visszailleszkedését segítheti.[4]
Az állampolgárok honvédelmi kötelezettségének teljesítésére kidolgoztak egy kötelező rendszert és egy sor önként választható formát.
A kötelező rendszer elemei
A fiatalokban az esprit de défense (a honvédelem szelleme, a honvédelmi elkötelezettség) fenntartására kidolgozták egy új típusú nemzeti szolgálat rendszerét. Ez a parcours de citoyenneté, amit talán "Az állampolgári tennivalók sora" -ként lehet leginkább lefordítani.
"Az állampolgári tennivalók sora" lépcsőfokai a fiatalokat a felnőtt életükre és állampolgár-létük tudatos gyakorlására készítik fel. Ennek, a honvédelem állampolgári kötelezettségeit magába foglaló rendszernek a lépcsőfokai:
· honvédelmi oktatás
· összeírás
· "védelmi felkészítés napja" (JAPD, azaz journée d'appel de préparation ŕ la défense)
· kötelezettségek 25 éves korig
Þ A honvédelmi oktatás: a nemzeti és az európai védelmi rendszer alapelveinek és szervezetének megismertetése a második szintű (nagyjából a magyar felső tagozatos és középfokú szintnek felel meg) oktatási intézmények oktatási programjának kötelező tantárgya. Ezen oktatás célja a hadsereg és a nemzet közötti kapcsolat erősítéses egyúttal a fiatalok figyelmének felhívása (nemzet)védelmi kötelezettségeikre. Szervesen illeszkednek az iskolai oktatási programokhoz, amelyeknek része a hatodik osztálytól kezdve a demokrácia alapelveinek és értékeinek megtanulása. Ezeket esettanulmányokon keresztül maguk a fiatalok fogalmazzák meg és tanulmányaik során egyre jobban elmélyítik.
Az állampolgári, jogi és társadalmi oktatás keretében a harmadik osztálytól kezdve[5] beiktatnak egy "a védelem és a béke" modult. A középiskolákban ezeket az elveket tovább mélyítik. A viták, érvelések során a diákoknak fel kell ismerniük, hogy a jog a szabadság biztosítéka.
Második osztályban a hangsúlyt a társadalomban való élés olyan fogalmai kapják mint: civilizáltság, beilleszkedés, nemzetiség, jog, emberi és állampolgári jogok, polgári és politikai jogok, szociális és gazdasági jogok.
A politikai intézmények működését első osztályban tanulják. A védelem témaköre minden szinten szerepel.
A mai világ átalakulásáról, az európai szervezetekről, védelemről és békéről a végzős osztályban tanulnak
Þ Az összeírásra való jelentkezés 16 éves kortól (legkésőbb 25 éves korig) kötelező valamennyi francia fiú és lány számára. Helye: a polgármesteri hivatal vagy városháza (ill. a konzulátusok a külföldön tartózkodók számára).
Az összeírási listák alapján tudják később
- a fiatalokat a választási listákra is felvenni
- behívni őket a JAPD-ra
- a sorkötelezettség esetleges visszaállítása esetén is ezek lesznek az adatbázisok
Az összeíráson való jelentkezésről kiadott tanúsítvány nélkülözhetetlen minden állami (közhatalom által szervezett) vizsgára jelentkezéshez, mint amilyen pl. az érettségi, jogosítvány megszerzése, stb.
Þ Az állampolgári teendők harmadik lépcsőfoka a JAPD, azaz a "honvédelmi felkészítésre felhívás napja" (JAPD = journée d'appel de préparation à la défense) való részvétel.
Az 1997 október 28-i törvény a nemzeti szolgálat reformjáról hozta létre a "honvédelmi felkészítésre felhívás napja" rendszert. E szerint minden francia fiú és lány (a felmentetteket kivéve), aki eleget tett 16 éves koráig az összeírás kötelezettségének, 18 éves kora előtt megkapja az általa megjelölt időpontra[6], lehetőség szerint a lakóhelyéhez minél közelebb eső katonai vagy civil központba a behívó parancsot. Ott a fiatalok eltöltenek egy napot.
Ezek a Napok kiváló alkalmat jelentenek arra, hogy a szárazföldi erők megszólíthassák a fiatalokat, hogy életükben legalább egyszer komolyan beszélhessenek nekik a (hon)védelemről. Ez nagyon fontos a hadsereg - nemzet kapcsolat szempontjából is. Ugyanígy jó alkalom arra, hogy felhívják a fiatalok figyelmét arra a lehetőségre, hogy a szerződéses formán túl honvédelmi önkéntesként vagy tartalékosként is szolgálhatnak a hadseregben.
Az egynapos program keretében a védelemről, honvédelemről kapott tájékoztatón, beszélgetéseken kívül a fiatalok egy tesztet is kitöltenek, amellyel felmérik az iskolai oktatás során elért anyanyelvi (francia) készségeiket, tudásszintjüket.
Michele Alliot- Marie védelmi miniszter asszony beiktatását követően kezdeményezte a JAPD programjának felülvizsgálatát. 2003 júliusában határozták meg a reform fő irányvonalait. Ebben a fő hangsúlyt az állampolgári tudatosságra, (ismeretekre) és a segítségnyújtás - elsősegély-nyújtási ismeretekre helyezték. Az év októberében a miniszter asszony a következőket nyilatkozta egy fórumon[7] a JAPD reformjáról: "Meg kell újítani e nap formáját. Meg kell tölteni a védelem eszméjét, fegyveres erőink megismerését jobban szolgáló tartalommal és hangsúlyt kell kapnia annak is, hogy minden állampolgárnak vannak kötelezettségei, felelőssége a társadalomban. (....) A JAPD jó alkalom arra, hogy a fiatalok, akik túl gyakran azt hiszik, hogy csak jogaik vannak, végre ráébredjenek, megtanulják azt is, hogy a társadalmunkban kötelességeik is vannak."
A reform négy fő pillére az interaktivitás, a nehézségekkel küzdő fiatalok "utógondozása", a pedagógia és a toborzás. A honvédelemről szóló tájékoztatók, beszélgetések célja továbbra is az, hogy a fiatalokat (fiúkat és lányokat) a honvédelem eszméjével gazdagítsák, erősítsék bennük a sorsközösség érzését, tudatát és elgondolkodtassák őket a védelem szükségességéről és legitimitásáról. Új elemként az állampolgári kötelességekről szóló modul konkrét tevékenységekhez kapcsolódik , mint pl. látogatás katonai létesítményekben, riadó- és elsősegély-nyújtási alapismeretek. Ezeken keresztül a fiatalok könnyebben megérthetik a honvédelemben és polgártársaikkal szembeni felelősségüket.
Megtartották a francia nyelvből az iskolában megszerzett alapvető készségek, tudás felmérését szolgáló tesztet. Ugyanakkor nagyobb hangsúlyt kap a tesztben gyenge eredményt elért, nehézségekkel küzdő fiatalok segítésének kérdése: meg kell találni számukra személyre szabottan azokat az intézményeket, amelyek társadalmi és szakmai beilleszkedésüket segíteni tudják.
A JAPD során a francia lányok és fiúk megismerhetik azokat a védelmi tevékenységeket, amelyek keretében részt vehetnek a honvédelemben (katonai előkészítő, önkéntes és tartalékos szolgálat), valamint a szerződéses rendszert vagy a védelmi minisztériumban betöltött állásokat.
Az új JAPD pedagógiai megközelítését a modern technikai eszközök alkalmazása jelenti. Az oktatóanyagot a védelmi minisztérium dolgozta ki a civil társadalom képviselőivel együttműködve: oktatási, múzeumi és média-szakemberek vettek részt a modulok megtervezésében. Ezekben nagyobb szerepet kap a fiatalok kérdezésre ösztönzése, hogy a fiatalok kérdései alapján alakuljon ki párbeszéd az őket körülvevő világról, benne az ő szerepükről, viselkedésükről. A foglalkozást vezetők aktív vagy tartalékos katonák vagy civilek. A modern technikai eszközöknek köszönhetően (valamennyi vizuális megjelenítést egy DVD-én rögzítettek) jobban részt tudnak venni a fiatalokkal való beszélgetésekben. A foglalkozást vezetőket előzetesen felkészítik mind a technikai eszközök, mind a DVD - én rögzített anyag használatára, mind a védelmi kérdések iránt alapvetően érdektelen fiatalokkal való kommunikációra. A kidolgozott modulokban előadások, vitafórumok, filmriportok, interjúk, TV-híradó részletek, video-klippek, levéltári felvételek, kviz-játékok, diapozitívek váltogatják egymást. Ez a sokszínűség dinamikusabbá teszi a foglalkozásokat és a fiatalokat aktívabb részvételre ösztönzi hiszen reagálniuk kell a honvédelemmel, kötelezettségekkel, állampolgári felelősséggel, a védelem szükségességével és legitimitásával, ezeknek a mindennapokban való gyakorlásával kapcsolatban látottakra, hallottakra.
A JAPD új programja (2004 májusától lépett életbe)[8] a felsõtagozatosok és középiskolások történelem - földrajz és állampolgári - jogi - társadalmi ismeretek tantárgycsoportok szerves folytatásaként lehetõséget ad a védelem témakörének elmélyítésére, a kihívások alaposabb megismerésére.
A program részei:
· Állampolgárok felelőssége (kötelezettségei) a Nemzettel szemben, a francia honvédelem keretei, környezete - a Köztársaság alapelvei és értékei
· Harc az írni-olvasni nem tudás ellen: a francia nyelvi írás- és olvasási készséget mérő tesztet személyre szabott elbeszélgetés, orientáció követi a problémás fiatalok esetében
· A (hon)védelem és a fegyveres erők c. modulban a védelem globális és politikai tényezőivel ismerkedhetnek meg, miért szükséges megvédeni az első modulban megismert referencia-keretet, a védelem katonai összetevőjének feladatai és a hozzájuk rendelt eszközök, a védelem hozzájárulása Franciaország kisugárzásához, hatásához a világban
· Látogatás katonai, pl. a JAPD-t szervező létesítményekben: találkozó a személyi állománnyal, haditechnikai eszközök bemutatása
· A védelem szakmái: a védelem területén dolgozó civil és katonai (aktív vagy tartalékos) dolgozók, szakmák bemutatása, lehetőségek a védelem rendszerében való munkavállalásra
· Segítségnyújtás, elsősegélynyújtás: ezt a modult a francia Vöröskereszt dolgozta ki 2004-re. Ebben a fiatalok megtapasztalhatják az állampolgári tudat aktív gyakorlását, hogyan segíthet mindenki baj esetén.
- Gyakorlati bevezetőt kapnak a vészhelyzet esetén szükséges segítséghívás (riasztás) teendőiről (15 perc): mire szolgál a sziréna? Mit kell tenni a sziréna megszólalása esetén? Mi a teendő árvíz vagy mérges-gáz felhő esetén? Fontos telefonszámok vészhelyzetben.
- és elsősegélynyújtás témaköréből (60 perc): balesetet szenvedett személy óvása, biztonsági rögzítés, mesterséges lélegeztetés, szívmasszázs, stb.). Franciaországban a lakosság alig 7% kapott elsősegélynyújtó képzést és így sok élet azon múlik, hogy kevesen ismerik az alapvető tennivalókat.
Néhány számadat:
- A JAPD programban való részvételre évente 750.000 fiatalembert és lányt hívnak meg
- 1998 októbere óta közel 4 millió fiatal vett részt a programban
- mintegy 10.000 hivatásos, szerződéses vagy polgári katonai alkalmazott vett részt a program lebonyolításában a különböző haderőnemektől, szolgálatoktól és igazgatóságoktól
- az anyaországban 250, a francia tengeren túli területeken és megyékben 120 helyszínen (katonai és civil) fogadták a fiatalokat
- a fiatalok mintegy 80%-a megelégedettségét fejezte ki a JAPD nappal kapcsolatban
- 2003-ban közel 55.000 fiatalról mutatta ki az anyanyelvi teszt, hogy nehézségekkel küzd és közülük 32.000 elfogadta a megfelelő, segítséget nyújtani képes szervezethez irányítást.
- 27 % kért további tájékoztatókat a honvédelmi szolgálat formáiról, feltételeiről
- több, mint 50 % - uk vett részt az "üzemlátogatáson"
Þ Kötelezettségek 25 éves korig a JAPD-én való részvétel után:
· minden lakóhelyet vagy tartózkodási helyet, családi állapotot és szakmai életet érintő változást jelenteni kell a nemzeti szolgálati szervezetüknél (a régi terminológia szerint: a hadkiegészítő központban)
· súlyos válság esetén jelentkezni (engedelmeskedni) egy esetleges behívó parancsra
Az önként vállalt honvédelmi szolgálat rendszerének elemei
· A Nemzeti Szolgálat Önkéntesei
A katonai állományon belül teljesjogú kategóriát alkotnak az ún. "Nemzeti Szolgálat Önkéntesei". 18 és 26 éves kor közötti fiatalok szerződést írhatnak alá 12 hónapos szolgálatra önkéntesként (ez öt évig évenként meghosszabbítható). Később átkérhetik magukat a tényleges állományba.
· Katonai előkészítő
Az iskolai szünetek alatt azok a fiatalok (fiúk és lányok egyaránt), akik meg akarják ismerni a szárazföldi erő tevékenységét, szeretik a kihívásokat, fizikai erőpróbákat, jelentkezhetnek 10 - 20 napos, valamely alakulatnál eltöltendő "felfedező gyakorlatra" és katonai előkészítőre. Ez alatt megtapasztalhatják és kipróbálhatják magukat a katonai jellegű és fizikai feladatokban, kóstolót kapnak a katonai mesterség alapismereteiből és - technikáiból, állampolgári oktatásban vesznek részt és tájékoztatót kapnak a honvédelemről és a hozzátartozó szakmákról.
Ezek a "táborok" több célt is szolgálnak: egyrészt segítik a toborzás munkáját, lehetőséget adnak a fiataloknak egy esetleges szerződés aláírása előtt, hogy kipróbálják magukat, belekóstoljanak a katonaéletbe. A foglalkozásokat vezető szakemberek a katonai pálya iránt érdeklődőknek szakterületet tudnak javasolni, akár az aktív, akár az önkéntes tartalékos állományban. A táborok erősítik a fegyveres erők kapcsolatát a társadalommal azáltal, hogy a munkában (képzésben) részt vesznek tartalékosok is. Egyúttal a fiatalok bepillantást nyerhetnek az ezredek életébe is. Egyes előkészítők lehetőséget adnak bizonyos a civil életben is hasznos szakképzettségek, bizonyítványok megszerzésére is, mint pl. a jogosítvány.
A szárazföldi erőknél eltöltött mintegy két hét után a legalább 50 %-os eredményt elérők katonai előkészítést tanúsító bizonyítványt kapnak.
· A katonai előkészítő kiegészítéseként megszerveznek ún. üzemi (vállalati) gyakorlatokat (stage entreprise), az iskolai és felsőoktatási programokhoz kapcsolódóan. Ezeknek az oktatási intézmények és a hadsereg közötti megállapodás alapján működő gyakorlatoknak az a célja, hogy megismertessen a fiatalokkal egy-egy foglalkozást katonai környezetben.
Þ Az önkéntes tartalékosok
A szárazföldi erőkre háruló egyre sokrétűbb feladatok, pl. a közszolgálat vagy a civil-katonai együttműködés (akciók) területén, egyre intenzívebbek és egyre inkább szakosodott állományt kívánnak meg. Ez a katonai tartalékos állománynak új szerepet ad.
Az állampolgárok honvédelmi kötelezettségüknek úgy is eleget tehetnek, hogy jelentkeznek a tartalékos állomány tevékenységében való részvételre. A korábbi, kötelező katonai szolgálatos rendszerben minden sorkatonai szolgálatát teljesített francia automatikusan átkerült tartalékos állományba és 35 éves koráig újra behívható volt. A kötelező helyett ma az önkéntesség került előtérbe.
Ma mintegy 10.000 fő vállal - a szakmai pályája mellett - szolgálatot a haza érdekében.
Az újfajta tartalékos rendszer két, egymást kiegészítő, de más-más rendeltetésű és státuszú részből áll:
- a hadműveleti /operatív tartalék (réserve opérationnelle) rendeltetése, az aktív állomány szerves részeként, az aktív haderő hadműveleti képességeinek erősítése, már békeidőben, hazai területen, külföldön vagy külső hadszíntereken.
- az állampolgári tartalék szerepe a hadsereg - civil társadalom közötti kapcsolat erősítése pl. a toborzás és a volt katonák társadalomba való visszailleszkedésének segítésével, vagy a védelem-tudatosság területén
A tartalékos szolgálat évente min. 5, max. 30 nap. A haderő (had)műveleti bevetése esetén, mint a külső hadszíntereken való alkalmazás, a rövid idejű missziók (pl. Boszniában, Koszovóban), közszolgálati feladatok (Vigipirate, Polmar, Statere), ez felemelhető 120 napra. Az érdeklődés fokozatosan nő e szolgálat iránt és a már tapasztalatot szerzettek állítják, hogy mind emberileg, mind szakmailag nagyon tanulságos számukra a katonákkal való szoros együttműködés, a részvétel a katonai feladatokban.
Források:
Armées d'aujourd'hui 2002 - 2004
Terre Information Magazine 2002 - 2004
Défense Actu - Dossier no 184
www.defense.gouv.fr/actualites/publications
Dr. Zoltán Márta egyetemi adjunktus
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Nyelvi Intézet
--------------------------------------------------------------------------------
[1] Terminológiai megjegyzés: a francia terminológiában armée professionnelle, armée de métier szerepel. És ez igazából nem hivatásos hadsereget jelent, hiszen nem csak hivatásosokból áll, hanem önkéntesekből, szerződésesekből és civilekből is, akiknek ez a foglalkozása, az eredeti szakmájukat a hadseregen belül gyakorolják. Tehát ezek a kifejezések inkább a szakmaiságra, foglalkozásra utalnak. A profi -nak való fordítás is problémás, mert az a magyarban, szerintem, inkább kiváló minőségűt jelent. Tehát maradok a Chirac elnök által használt önkéntes meghatározásnál. (A ford.)
[2] CRENE tábornoknak, a szárazföldi erők vezérkari főnökének előadása a "La réforme de la défense: premiers enseignements" (A (hon)védelem reformja - első tapasztalatok) c. fórumon, 2001 október 3.
[3] erről még lesz bővebben szó
[4] Részlet az Alain Raevel ezredessel, a SIRPA TERRE (Szárazföldi haderő Információs és Közönségtájékoztató (PR) Szolgálata) vezetőjével készített interjúból. Terre Information Magazine.
[5] a francia iskolarendszerben a 6. osztálytól kezdve visszafelé számolják az évfolyamokat, tehát a harmadik a hatodikhoz képest később van.
[6] Egy behívó-előzetesre válaszolva határozhatják meg, hogy mikor kívánnak részt venni a JAPD -én.
[7] Institut des Hautes Études de défense nationale, Paris - École Militaire, 2003 október 16. (www.defense.gouv.fr)
[8] A DVD részletes tartalma olvasható: www.defense.gouv.fr/actualites/publications/defactu/n184/dossier.html
Nyelvoktatásról 1.
Még mindig a nyelvtanulásról
A Magyar Honvéd 1997. június 6-i számában lehetőséget kaptam arra, hogy elmondjam néhány gondolatomat a Magyar Honvédségben folyó idegen nyelvi képzésről. A cikknek volt visszhangja, érdeklődő reagálások, ez bátorít fel arra, hogy folytassam a nyilvánosság előtti gondolkodást. Ennek a közvetlen kiváltó okai a következők voltak:
A HM Oktatásszervezési Főosztálya - az új szabályok szerint - a külföldi katonai iskolákba jelentkezőket különféle, többek között nyelvi tudásszint felmérésének veti alá. Ezt francia és spanyol nyelven én vezetem. Egy-két kivételtől eltekintve, a jelentkezők a saját régi hallgatóim, akikre még pontosan emlékszem, hogy milyen tudásszinttel fejezték be annak idején a nyelvtanfolyamot. Az élmény döbbenetes! Világosan beigazolódik a fent említett és egyéb cikkeimben (Humán Szemle 1996/3 sz.) leírt véleményem : "karbantartás" nélkül egy-két év alatt szinte megsemmisül a nehéz, gyötrelmes munkával megszerzett és még nem eléggé leülepedett, megérett nyelvtudás! Mire a pályázók pályázata sorra kerül (időnként néhány év várakozás után), addigra nyelvtudásuk már nem elegendő még az elinduláshoz sem. Azért hangsúlyozom, hogy az elinduláshoz sem, mert mintegy 1000 óra nyelvtanulás után eléggé illuzórikus azt hinni, hogy ez már elegendő komoly katonai tanulmányok folytatására.
A másik keserű élmény pedig az volt, amikor Toussain ezredes, francia katonai attasé értetlenkedve mondta, hogy már megint milyen gyatra nyelvtudású jelölteket küldtek hozzá a legmagasabb szintű katonai képzést folytató párizsi Összhaderőnemi Védelmi Központba való beiskolázásra.
Ugyanakkor a Békepartnerségi Katonai Nyelvi kiképző Központban (a továbbiakban: BKNyK) a francia tanfolyamon ebben a negyedévben csak egy hallgató lézengett, ő sem valami konkrét céllal. "Ahelyett, hogy már szeptembertől itt készülnének föl célirányosan a kiküldendő tisztek"!
Ez a megjegyzés mindenképpen továbbgondolandó és újabb kérdéseket vet fel.
A kiinduló helyzet: a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Nyelvi Intézetének rendeltetése különféle tanfolyami típusok (tízhónapos intenzív, kétéves félintenzív, alaptagozatú, stb.) keretei között a nyelvi alapképzés biztosítása. A mintegy 1000 óra alatt a hallgatók jelentős része csak alapfokú nyelvtudást képes biztonsággal, maradandóan elérni, másik része éppen-hogy megszerez egy középfokú nyelvvizsga bizonyítványt, de tudása nem eléggé stabil, önálló és tartós. Néhányan viszont kiváló képességeiknek, korábbi nyelvtanulási tapasztalataiknak, rendkívüli szorgalmuknak, teherbírásuknak és hátterüknek köszönhetően elérik a felsőfokot is valamelyik készségből. A tíz hónap ill. két év végén azonban a munkahelyi vezetők (sokszor az egyén és a család is) többsége befejezettnek tekinti a nyelvtanulás ügyét. Pedig itt kellene csak igazán komolyan elkezdeni!
Ennek a szervezeti keretei létre is jöttek a BKNyK létrehozásával. Ezen központ rendeltetése a nyelvi továbbképzés lenne, ha a nyelvtanulást egy hosszabb, egymáshoz szervesen illeszkedő egységek folyamatának tekintenénk. A ZMNE-én véres verejtékkel és jelentős befektetések (anyagi, szellemi, magánéleti, stb. erőfeszítések) árán megszerzett nyelvtudást kihagyás nélkül, kötelező jelleggel kellene a BKNyK első háromhónapos ciklusában elmélyíteni, megszilárdítani. A jó eredményeket elérő és külföldi katonai iskolákban tanulmányokat folytatni szándékozókat lenne célszerű egy második ciklusra beültetni, ill. a legfelsőbb szintű (vezérkari) tanulmányokra készülőket pedig még egy, igazán felsőfokú, cél-specifikus nyelvi képzésben részesíteni.
Amíg ez nem így működik, s a nyelvi képzésben csak a mennyiségi mutatók számítanak (normateljesítés), a BKNyK-ba való beiskolázás (legalábbis francia nyelvből) teljesen esetleges, egyéni információszerzés és akciók sikerétől függ, addig a BKNyK nem továbbképző, hanem "fölélesztő", újrakezdő munkát tud csak végezni.
Természetes, hogy több száz tisztet nem tudnak az alakulatok, szervezetek évekig nélkülözni. Itt lép be pontosan a mennyiség helyett a minőség és a tervezés igénye. Azon tisztek száma ugyanis, akik külföldre készülnek akár tanulni, akár dolgozni, akár missziókba, stb., nem olyan nagyon magas az egészhez képest. De őket igenis jobban fel kellene nyelvileg készíteni! Hiszen e nélkül minden kiutazó 3-4 hónapig csak az idegen nyelvvel birkózik, s szakmai szempontból szinte "használhatatlan". Utána is kérdéses (van rá példa), hogy a hallott, olvasott 20-30 kilónyi (!) feldolgozandó tananyagból mennyit és mennyire adekvát értelmezésben képes megérteni, feldolgozni. A francia és belga iskolákból - a repülőtéri súlyhatárokból kifolyólag csak részben - hazahozott tananyagok mennyisége félelmetes. Egy-egy gyakorlat leírása, kidolgozása, a feladatok mintegy 8-10 cm vastag paksamétát jelent, s ilyenből egy év alatt többet is fel kell dolgozni. Hozzátéve persze a többi tantárgy anyagát is... Képzeljük el azt a nyomást, ami a nyelvet gyengén beszélő tisztre nehezedik már csak e vaskos dossziék láttán is! Márpedig a magyar tisztek teljesen magukra vannak hagyatva e kemény munkában. Őket nem segíti külön - magyarul is tudó- francia nyelvtanár úgy, mint a ZMNE -en tanuló francia és egyéb külföldi tiszteket, akiknek heti 6-8 magyar órája van, többek között a szakmai tárgyak szövegeinek helyes értelmezése és a dolgozatok megírása segítésére. De a vizsgákon sem veszik figyelembe külföldi voltukat, nyelvi nehézségeiket: egy az egyben a francia ill. belga tisztektől megkövetelt szintet, tudást kérik tőlük is számon. Heroikus küzdelem! Mennyivel jobb lenne, ezt megelőzni s ilyen stressznek nem kitenni a tiszteket!
Van azonban ennek a kérdésnek egy másik vetülete is, amely már nem a nyelvtanítás kérdése, csak nálunk csapódik le. Amikor volt hallgatóim visszajönnek a külföldi katonai iskolákból, fel szoktak keresni, mert tudják, hogy nagyon várom beszámolójukat kinti tapasztalataikról, helytállásukról. Az alapos nyelvtudás hiánya miatti néhány hónapos küzdelmeikről már levélben beszámoltak még kintről, személyesen azonban a szakmai kérdések is előkerülnek: mit láttak, hallottak, tanultak, hogyan, miben más, stb. E beszélgetéseknek azonban egy állandóan visszatérő eleme az, amit B.M. így foglalt össze tömören: "Nehogy azt higgye a Tanárnő, hogy valakit is érdekel, hogy mit tanultam kint! A Tanárnő az egyetlen, aki megkérdezett minket ezekről a dolgokról. A főnökömet nem érdekli, a HM-ben sem kérdeztek, a kollégáimnak meg jobb, ha nem juttatom eszébe, mert egyből megkapom, hogy addig ők dolgoztak helyettem, amíg én nyaraltam. Meg különben se képzeljem, hogy majd most megváltom a világot!"
S a hazahozott rengeteg tananyagot, gyakorlatok levezetési tervét, fegyvernemek, szakcsapatok alkalmazási elvének doktrínáját, stb. nekem adják, hátha a nyelvoktatásban legalább fel tudom őket használni. J.S. még őrizgeti egy részét a garázsban, remélve, hogy egyszer majd fel tudja használni szakdolgozat megírásához. De kérdezni még őt sem kérdezte senki szakember két év óta, hogy hazajött.
De említhetném A.I.-t is, aki kiemelkedő és igényes francia nyelvtudással, szakmai ismeretekkel és nagy ambíciókkal, tanulási vággyal indult neki a francia híradótiszti iskolának. (Eddig egyedül az ő nyelvtudása volt olyan már induláskor, hogy a tanulmányok elejétől 100%-os hatékonysággal tudott a szakmai ismeretekre koncentrálni.) Magyarországon talán ő az egyetlen, aki a működő francia híradórendszert, annak minden elemét, pl. a RITA-át nemcsak termékismertető vagy néhány órás/napos hivatalos látogatás szintjén ismeri, hanem "belülről" a felépítését, szervezetét, elméletét, eszközeit, stb., mert ezt tanulta egy évig a francia híradótisztekkel együtt (csak az elektronikai harc órákra nem engedték be). S ő az, aki precíz nyelvtudása révén ezen anyagok megbízható lefordítója, tolmácsolója is lehetne, de amióta hazajött még őt sem kérdezte ki senki.
Akkor tulajdonképpen miért is küldünk ki tiszteket külföldi tanulmányokra? Egyénileg biztosan sokat gazdagodott tudásuk, bővült látókörük, megismertek más gondolkodásmódot, szellemet, stb. S ennek személy szerint őértük örülhetünk. De a hadseregnek hol van ebből haszna? Hol térül meg a befektetett energia a köz javára? A NATO -hoz akarunk csatlakozni, a szellemi kompatibilitás fontosságáról beszélünk, de az ehhez vezető utat nem járjuk be. Az évente 10-20 kint járt tisztnek ha egyéni tudása marad a kint megtapasztalt szellem, gondolkodásmód, vezetési stílus, szakmai ismeretek, stb., az egész hadsereg sokára fog szellemi váltáson átesni! De ugyanez igaz szakmai téren is: a ZMNE tanszékei feladatul kapták NATO-kompatibilis tananyagok kidolgozását (a NATO - "Kék Könyv" szellemében ?!?). Csakhogy a tanárok jelentős része még sosem látott eredeti NATO-tananyagot, hogyan tegyen tehát eleget a feladatnak? Azok pedig, akik láttak, sőt dolgoztak is velük hónapokig, sőt több kilónyit haza is hoztak belőlük, feledésbe merültek. (Hozzáteszem: az előbb említettem, hogy nekem is van már egy szekrénynyi, csak ilyen sebtében ki képes ezeket magyarra lefordítani? Régóta előre kellett volna erre is készülni.)
Én a francia nyelvterület gondjairól írtam, mert erről vannak közvetlen, személyes információim. Anglomán világunkban sokaknak ez teljesen partikuláris kérdésnek tűnhet. Lehet, hogy az angol nyelv oktatásába fektetett energiák (pénz, idő, stb.) megtérülése jobban figyelemmel kísértetik, számon kérettetik. Mégis fontosnak, elvi fontosságúnak tartom e kérdések átgondolását, hogy megszűnjön a pocsékolás és az egyéni kudarcok és illúzióvesztések újratermelődése. Egyébként is egyre hangosabb azoknak a szava is, akik a NATO Déli Főparancsnoksága felé való közeledésünkre hivatkozva a francia, spanyol, olasz nyelvek fontosságát is emlegetik.....
(Dr. Zoltán Márta egy. adj., ZMNE Nyelvi Intézet)
Megjelent: Magyar Honvéd 1998. Jan. 9. 18-19.o.
Nyelvoktatás - nyelvtudás
Helyzetkép a kisnyelvek szemszögéből - 2004
Humán Szemle 2004 szeptember
Az elmúlt hetekben kétszer is szembe kerültem ezzel a kérdéskörrel (egy munkahelyi vita és egy OTF kérdőív kapcsán), át kellett gondolnom a jelenlegi helyzetet és tendenciákat.
A honvédségnél folyó nyelvtanulás - nyelvtanítás helyzetét a beiskolázás céltudatossága és az utólagos felhasználás - szinten tartás szempontjából elemeztem néhány korábbi cikkemben ("Minél több tiszt tanuljon idegen nyelveket! De miért is?....", Humán Szemle, 1996/3, "Ne menjen pocsékba!", Magyar Honvéd, 1997.jún.6., "Még mindig a nyelvtanulásról", Magyar Honvéd, 1998.jan.9.). Ezekben azt írtam, hogy szerintem akkoriban (azaz az 1996 - 1998-as időkben) tömegképzés, "norma-teljesítés" célú tömeges és az egyének személyes döntése alapján folyó (azaz: aki akar - jelentkezik) beiskolázás volt jellemző a célirányos, vagyis adott személyek adott feladatra történő nyelvi felkészítése helyett. Ezen kívül - az angolt leszámítva - nem volt megoldott a megszerzett nyelvtudás karbantartása ill. továbbfejlesztése szervezetten, vagy az egyénnek erre való ösztönzése révén sem.
Varga József nyá. ezredes (HVK Humán Főcsoportfőnökség) "Hozzászólás a nyelvtanuláshoz" c. válasz-cikkében (Magyar Honvéd, 1998.ápr.17.) elismerte ugyan néhány felvetés helyességét és problémák meglétét, de számokat sorolt fel arra vonatkozóan, hogy - szerinte - hány ezer magyar hivatásos tiszt, tiszthelyettes beszél idegen nyelvet. Felvetődik a kérdés, hogy ezt vajon hogyan mérték le, vagy inkább csak a tanfolyamra valamikor beiskolázottak létszámát jelentették-e ezek a számok? Márpedig beiskolázottak - vizsgát sikeresen letettek - adott nyelvet aktívan használni tudók száma, tapasztalataink szerint, a karbantartás hiánya miatt, messze nem esik egybe! (ld. Zoltán M. Még mindig a nyelvtanulásról ).
Mi a helyzet azóta? A beiskolázás esetlegessége, az elöljáró jóindulatától függése, a célirányos "pályára" irányítás hiánya, majd a karbantartás elmulasztása - sajnos - ma is jellemző. Annyival rosszabodott a helyzet, hogy a tanfolyamok ingyenessége megszűnt, egyre szűkül azoknak a köre, akik még mentesülnek a fizetési kötelezettség alól. Ez - természetesen - sokaknak lehetetlenné teszi a jelentkezést. Azoknak ingyenes, akikeket a pénzügyi fedezet biztosításával a HM vagy a Vezérkar iskoláz be teljesen munkaidőben intenzív vagy munka melletti félintenzív nyelvtanfolyamra. És azoknak az egyetemi hallgatóinknak, akiknek órarendjében szerepel nyelvóra. Ez karonként és szakonként nagyon eltérő. Mindenki másnak (tehát hallgatóknak is) téritéskötelesség van érvényben.
Korábban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) Nyelvi Intézetében szervezett nyelvtanfolyamokra évről évre nagy számban jelentkeztek a magyar honvédség dolgozói (tisztek, tiszthelyettesek, polgáriak stb.). A jelentkezők zöme angolul szeretett volna tanulni, ezt a német követte. A többi felkínált nyelv eddig az olasz, francia, spanyol, orosz és egyéb, a környező országok nyelve volt, amelyek, sajnos, mind a "kisnyelv" kategóriába süllyedtek annak ellenére, hogy pl. a francia a NATO-nak és az EU-nak is hivatalos nyelve, az olasz pedig a NATO déli szárnyához való tartozásunk miatt lehetne fontos. A legfrisebb hírek szerint a 2004/2005-ös tanévre már nem terveztek új munka melletti tanfolyamokat és olasz és orosz intenzíveket sem (a spanyol már évekkel ezelőtt megszűnt). A létszámcsökkenés általában is jellemző a pénzügyi megszorítások miatt, de különösen súlyosan érinti az ún. kisnyelveket, amelyek közé sorolható mára már lassan a német is. Az angol gyakorlatilag kiszorítja az összes többi nyelvet.
A nyelvtanulás három alapvető formájában való részvétel is igen jelentős eltéréseket mutat. Az ún. intenzív nyelvtanfolyamokra a HM vagy a Vezérkar szervezésében lehet jelentkezni. Hogy kiket és hány főt iskoláznak be - ez a ZMNE Nyelvi Intézete számára nem ismert. Tény, hogy a 2002/03-as tanévre a francia és az olasz intenzív tanfolyamokra már csak 2-2 főt iskoláztak be, a 2003/04-es tanévben is alig volt jobb a helyzet. Nem volt jelentkező? Vagy nem jutott el mindenkihez az információ? Vagy nincs szükség e nyelveket beszélő tisztekre? Ki tudja.... Pedig a nemzetközi szervezetekben egyre inkább a legalább két nyelvet jól beszélő szakembereket keresik. Az angol mellett / után jó lenne ösztönözni a francia vagy olasz nyelv ismeretét is!
Az ún. munka melletti fél-intenzív tanfolyamokra korábban beiskolázott néhány főt a Vezérkar, de a csoportok zömét a nyelvtanulást önként választók (s a tanfolyami díjat kifizetni tudók és akarók) alkották. A 2004/05-ös tanévre nem szerepel új beiskolázás erre a tanfolyami formára. A korábbi években ebben a formában lényegesen több érdeklődés volt tapasztalható a francia, olasz és spanyol nyelv iránt is. Mostantól azonban kétséges, hogy összejön-e a tanfolyam megindításához szükséges min. 10 fő önkéntes - önköltséges - jelentkező ezekből a nyelvekből.
El kell ismerni - bármily lehangoló is - hogy a gyakorlati életben - azaz a közös gyakorlatokon, a nemzetközi műveletekben, a NATO és EU törzsekben, intézményekben stb. mindenhol elsősorban angolul kell tudni, s azzal szinte mindenhol meg is lehet élni. Elég ritkán és főleg kevesen kerülnek olyan szituációba, hogy pl. francia parancsnokság alatt kelljen dolgozniuk. Erre eddig Hegymegi Zoltán példáját tudom felhozni, aki hosszú ideig az egyetlen franciául beszélő összekötő tisztként dolgozott a francia parancsnokság alá beosztott csapatainkkal a volt Jugoszláviában. A realitásokat nem lehet nem figyelembe venni. Jó példa az a gyakorlat is, amelyen a ZMNE hallgatói vettek részt a francia RITA hiradó rendszer megismerése céljából Franciaországban, a francia híradó tiszti iskolában és a gyakorlat nyelve az ANGOL volt!!!
Ezért aztán a régi hallgatóim (francia, spanyol) sorra felbukkannak valamelyik angol nyelvtanfolyam hallgatóiként. Amikor megkérdezem tőlük, hogy mi van a franciával vagy spanyollal, használták-e azóta, a válasz szinte kivétel nélkül NEM . Inkább új nyelvet kezdenek, pontosabban az angolt, mert rá kellett jönniük, hogy csak annak van gyakorlati haszna és több lehetőséggel kecsegtet a szakmai előmenetel, esetleges külföldi beosztás szempontjából.
Nagy gondot jelent a tanfolyamok eredményessége szempontjából, hogy egyre több hallgatónak kell az intenzív tanfolyam mellett a munkahelyi teendőit is ellátnia. Rendszeresen be kell menniük a munkahelyükre, vinni az ügyeket. Ez meglátszik a teljesítményükön és a kimerülési gyorsaságon, de nincs mit tenni: a felelősségérzet a félbehagyott munkák iránt és a munkahely-féltés egyaránt súlyos tényezők. Ezen munkahelyi kötelezettségek miatt minden évben van, akinek fel is kell adnia a tanfolyamot, hiszen képtelenség huzamosabb ideig egyforma erőbedobással "két lovat megülni".
A hallgatók között egyre kevesebben vannak, akik még sosem tanultak (más) idegen nyelvet (főleg a tiszthelyettesek között fordul elő), ez megkönnyíti a tanulást: már vannak kialakult módszereik, tapasztalataik, tudják, hogy mit kell tanulniuk, milyen nehézségekkel kell szembe nézniük. Ugyanakkor ez - főleg az idősebb korosztály körében - problémát is okoz: néhányan nem tudják elfogadni a nyelvek "másságát", vagyis, hogy bizonyos dolgokat másképpen fejeznek ki, bizonyos szerkezetek másképpen működnek stb. Ilyenkor az ellenállás akadályozó tényező lehet, időt rabol. A felmerülő nehézségek miatti kudarcélmény feldolgozásának szükségessége visszafogja az egész csoport előrehaladását. Egy-egy hallgató fel is szokta adni belátva, hogy nem tudná a követelményeket teljesíteni. A napi hat kontaktóra már nagyon megterhelő a tanulópadtól régen elszokottak számára, hát még ha ehhez hozzáveszem az 5-6 óra otthoni, egyéni tanulást, amire elvileg szükség lenne a megfelelő előrehaladáshoz (a család és esetleges munkahelyi problémák és kötelezettségek mellett ...)! Elvileg az 1000 óra elég lenne a vizsga sikeres letételéhez, de nem ilyen töménységben! Hiszen az emberi agy - különösen bizonyos életkor után - befogadóképessége adott idő alatt behatárolt. Ha valaki teljesen kezdő szintről indul, az első hónapokban olyan iszonyú mennyiségű anyagot kell, hogy befogadjon rövid idő alatt, ami átlagos tanfolyamokon kb. 6-8 hónapot vesz igénybe, megfelelő ülepedési lehetőséggel. Lemaradni pedig - még betegség miatt sem - lehet, mert néhány nap alatt is olyan nagy mennyiségű és fajsúlyos anyagot veszünk, amit utána már aktívan használni kellene, s amire egy sor más dolog épül. Az intenzív tanfolyam nem alkalmas arra, hogy a lemaradókat felzárkóztassa, hiszen folyamatosan haladni kell az időszűke miatt, egyik napról a másikra óriási anyagmennyiségeket kell(ene) "megemészteni" és megtanulni. Pedig legtöbbször a csoport is mindent megtesz a bajba jutott megmentéséért - a katonákra jellemző csodálatos csapatszellem működik! - a lemaradás és a folyamatos előremenetel behozásához óriási egyéni erőfeszítésre van szükség, amire kevesen képesek.
Óriási segítség lenne, ha az intenzív tanfolyamra általános alapfokú nyelvtudással rendelkező hallgatókat iskoláznának be. Ekkor reális lehetne a tanfolyam végére a középfokú C típusú szaknyelvi vizsga követelménye. E nélkül, az esetek zömében, csak egy gyorsan felszedett, nem megszilárdult, bizonytalan, a vizsgakövetelményeknek éppen csak megfelelő, de az életben még nem jól működő nyelvtudás érhető el.
Néhányan viszont kiváló képességeiknek, korábbi nyelvtanulási tapasztalataiknak, rendkívüli szorgalmuknak, teherbírásuknak és nyugodt családi, munkahelyi hátterüknek köszönhetően elérik (elérhetnék, ha nem kellene a csoport empójában maradniuk) a felsőfokot is valamelyik készségből. A tíz hónap ill. két év végén azonban a munkahelyi vezetők (sokszor az egyén és a család is) többsége befejezettnek tekinti a nyelvtanulás ügyét. Pedig itt kellene csak igazán komolyan elkezdeni!
A tanfolyam elvégzése után mindenkinek fel szoktam ajánlani a távoktatásos formának nevezhető szintentartást: e-mailben küldhetnék feladatokat, ők a megoldást visszaküldhetnék, én kijavítanám, megjegyzésekkel, rövid magyarázatokkal látnám el, stb., de még senki sem tudta ezt a lehetőséget kihasználni. A munkahelyükre való visszakerülés után elsodorja őket az "élet", a kollégák megjegyzései a nyelvtanfolyamon való "üdülésről", a közben felhalmozódott munkák - mind-mind hozzájárulnak, hogy a nyelvtanulás és a nehezen megszerzett tudás lassan feledésbe merülnek.
Az elmúlt időszakban érdekes megfigyelni, hogy a tanagyag felépítése mind a témaköröket mind a szókincset tekintve is jelentősen átalakult. Az 1991-ben általam készített francia szaknyelvi jegyzetben az akkori idők szükségleteinek, nyelvoktatási szokásainak megfelelő anyagok találhatók: az akkori tisztek a szakmájukkal kapcsolatos anyagokat kívántak részletesen tanulni: a tüzérek a tüzérségi eszközöket, harceljárásokat, rendeltetést stb., a lövészek a rájuk vonatkozó, feladataikról, eszközeikről szóló szövegeket keresték, fontos helyet kaptak a harcászati - hadműveleti kifejezések, a harctevékenységi módok, a háború megvívásának mozzanatai stb.
Mára - a békemissziók, humanitárius feladatok, a terrorizmus, az etnikai és vallási háborúk korában - már nem erre van szükség. A fegyveres erők megváltozott feladatainak, a biztonság- és védelempolitikának a szókincsét és az új koncepciókban található új fogalmakat kell megtanulnunk, mint pl.
projection - modularité - flexibilité - externalisation - civilianisation - chirurgicalisation de l'avant - médicalisation de l'avant - interarmisation - féminisation - compatibilité - interchangeabilité, interopérabilité - transparence, ciel ouvert - zéro mort - frappe chirurgicale - couverture média - professionalisation - JAPD - parcours de citoyenneté - l'esprit de défense - hotellerie - restauration - gardiennage - controle civil - actions civilo-militaire - controle des foules - imposition - maintien de la paix, interposition - vérifications - les militaires citoyens stb.
A szaknyelvtanítás célja és az ehhez rendelt nyelvi alapanyag sokféleképpen határozható meg. Ideális az lenne, ha szakterület vagy felhasználói szempontból homogén csoportoknak lehetne szaknyelvet tanítani. A csoportok azonban nagyon vegyes összetételűek. Ezért egy mindenkitől megkövetelhető általános és katonai nyelvi követelményrendszer kialakítása sok kérdést vet fel: ezen nyelvi anyag megtanításához szükséges szaknyelvi jegyzet összeállításakor nagyon fontosnak tartom, hogy a nyelvvizsgán egységesen megkövetelhető törzsanyag mellett lehetőleg mindenki megtalálja a saját érdeklődési körének megfelelő részletesebb szakanyagot, szókincset is.
Mivel egy jegyzet terjedelme bizonyos mértékig mindig behatárolt, másrészt az információk egy része idővel óhatatlanul elavul, igen fontos, hogy folyamatosan rendelkezésünkre álljanak a célnyelvi ország által kiadott szakfolyóiratok ill. óra közben is használni lehessen számítógépeket és az internetet.
Az a tapasztalatom, hogy a nyelvtanfolyamra kerülő magyar tisztek, függetlenül beosztásuktól, fegyvernemüktől, stb. igen jól tájékozottak, képzettek szinte valamennyi katonai "szakmai" kérdésben, valamennyi szakterületről jól használható ismeretekkel rendelkeznek. Itt persze felvetődik a főiskolások, a tiszthelyettesek és a nem katonai képzettségűek sajátos helyzete: ők (még) nem rendelkeznek olyan széleskörű katonai ismeretekkel, mint idősebb, szakmai téren képzettebb kollégáik. Nekik, természetesen, nehéz komolyabb katonai témákhoz hozzászólniuk. De a tisztekről is sokszor kiderül, hogy nem követik a napi katonapolitikai, katonai eseményeket, vagy nem érdeklik őket a katonapolitikai kérdések mint pl. a NATO, az európai közös biztonság- és védelempolitika aktuális problémái. Ilyenkor is sokat segítenek az interneten elérhető anyagok és az e témákból válogatott eredeti folyóirat-cikkek mint fordítási feladatok. Viccesen azt szokták mondani a ZMNE nyelvtanárairól, hogy jártasabbak a katonai témákban, mint sok tanítványuk. Előfordul.
Milyen csoportosításban lehetne a leghatékonyabban szaknyelvet tanítani? Azok számára akiknek célja:
a) az általános katonapolitikai (nemzetközi egyezményekről, szerződésekről, hivatalos látogatásokról, kölcsönös ellenőrzésről, fegyverzetkorlátozásról, stb. szóló) cikkek fordítása, szókincsének megtanulása
b) a napjainkban zajló katonai vonatkozású, háborús eseményekről szóló napi sajtó tanulmányozása;
c) a célnyelvi országban szakirányú tanulmányokat folytatni kívánók téma-specifikus felkészítése;
d) a célnyelvi ország katonai szervezeteinek, hadseregének, fegyvernemeinek, technikai eszközeinek, harceljárásainak, stb. megismerése;
e) felkészülést a célnyelvi ország vagy más országok adott nyelvet beszélő szakembereivel való kommunikációra, eszmecserére;
f) az idegen nyelvű szaksajtó, publikációk, termékismertetők, használati útmutatók stb. olvasása, figyelése, fordítása.
Néhány évvel ezelőtt én még a c, e, f pontokban leirt célokat tartottam elsődlegeseknek ill. a hallgatók számára legszükségesebbeknek mint reális nyelvhasználói helyzetet. Mivel nem felderítőket készítünk fel (ritka kivételtől eltekintve), úgy tapasztaltam, hogy a hallgatók is egyetértettek velem abban, hogy elsősorban a saját szakmai életükről, munkájukról szeretnének ill. fontos, hogy tudjanak idegen nyelven is beszélni, kommunikálni. Ehhez azonban a nyelvi anyagot, mintát, alapanyagot a célnyelvi ország honvédelméről, hadseregéről, fegyveres erőiről szóló szemelvények, cikkek szolgáltatják, de - a mások megismerése iránti természetes kíváncsiságot is figyelembe véve - nem az ő adataik számonkérésének, hanem az abból hasznosítható kifejezések kigyűjtésének céljából. Mára bővült a felhasználás köre: az a) pontban szereplő feladatokkal is egyre többen találkoznak.
Jó lenne, ha azok, akiknek konkrét célja van a nyelvtanulással - a majdani felhasználás szempontjából fontos szókincset tudnának alaposabban megtanulni. Nem mindegy, hogy valaki a Francia Felsőfokú Katonai tanulmányok Iskolájában, vagy a Vezérkari Akadémián, vagy egy fegyvernemi szakkiképző tiszti iskolában vagy békefenntartó misszióban, vagy pilótként, rádiósként, stb. kell, hogy elboldoguljon a nyelvtudásával.
Hasznos lenne, ha pl. a missziókban, nemzetközi feladatokban jártas szakemberekkel összeülve összeállítanánk azt a szaknyelvi tananyagot, amely azokat a konkrét nyelvi szükségleteket ki tudja elégíteni, amire szüksége van egy többnemzetiségű törzsben dolgozónak, egy rádiósnak (híradónak), egy szállítónak, egy orvosnak stb. Ezek tematikus füzetek lehetnének, amelyekben a megfelelő szókincset valós élethelyzetek és beszédszituációk leírásán ill. a formanyomtatványok, dokumentumok bemutatásán keresztül lehetne megtanítani.
Első lépésként a francia szakcsoportban készítettünk már egy jegyzetet a nem háborús műveletek nyelvének taulmányozásához. Ebben igyekeztünk sokféle feladatkörhöz kapcsolódó eredeti szövegeket válogatni a katonai szaksajtóból és az SFOR újságából. A szövegeket gyakorlatok egészítik ki, amelyekben az adott szókincset és rövidítéseket igyekeztünk feldolgozni, gyakoroltatni és a hallgatókat véleménynyilvánításra, rezümé készítésére ösztönözni. Ezt kell a jövőben további, szakma-specifikusabb füzetekkel folytatni.
A kimenetet, vagyis a nyelvvizsgát tekintve, "ARMA" katonai szaknyelvi vizsgát kell a hallgatóknak tenniük. Ezen belül az A, B vagy C változat közötti választás lehetőségével igen kevesen élnek: mivel az esetek többségében nincs konkrét célja, perspektívája a nyelvtanulásnak, nyelvtudásnak, mindenki a "C" mellett dönt próba szerencse alapon, ami a rendelkezésre álló igen kevés időt tekintve (900-1000 óra) relatíve a "legkisebb" eredményt hozza. Mindenből egy kicsit, elnagyolva, gyors felpumpálással tanulnak meg, ami sosem bizonyul igazán tartós tudásnak.
A rendelkezésre álló tanfolyami idő elég szűkös arra, hogy mind a négy nyelvi készséget (beszédértés, beszéd-, olvasás-, íráskészség mind általános mind katonai szaknyelven egyidőben, egyforma intenzitással fejlesszük. Ez esetleg megakadályozza a hallgatót a számára legfontosabb készségből alaposabb, magasabb szint elérésében.
A rengeteg befektetett energiát, pénzt, időt igyekeznek az ún. szintentartó tanfolyamok megóvni. Szükséges lenne ezeket jobban propagálni és a munkahelyi vezetők részéről támogatni. Akkor beszélhetnénk arról, hogy a magyar honvédségben hányan beszélnek idegen nyelveket. Ezek történhetnének vegyes rendszerben, vagyis a távoktatási formát ötvözve kontakt órákkal és konzultációkkal. Ezzel a munkából való távollét időtartamát lehetne csökkenteni. Ehhez azonban minimum az lenne szükséges, hogy minden alakulatnál valóban (nem csak hivatalosan) legyen elegendő számítógép internetcsatlakozással. A hallgatók nyilatkozata szerint ettől még nagyon messze vagyunk. Van, ahol még telefon is csak egy van - a parancsnoknál.
A HM Oktatásszervezési Főosztálya a külföldi katonai iskolákba jelentkezőket különféle, többek között nyelvi tudásszint felmérésének veti alá. Egy-két kivételtől eltekintve, a jelentkezők a saját régi hallgatóink, akikre még pontosan emlékszem, hogy milyen tudásszinttel fejezték be annak idején a nyelvtanfolyamot. Az élmény döbbenetes! Világosan beigazolódik a fent említett és egyéb cikkeimben (Humán Szemle 1996/3 sz.) leírt véleményem : "karbantartás" nélkül egy-két év alatt szinte megsemmisül a nehéz, gyötrelmes munkával megszerzett és még nem eléggé leülepedett, megérett nyelvtudás! Mire a pályázók pályázata sorra kerül (időnként néhány év várakozás után), addigra nyelvtudásuk már nem elegendő még az elinduláshoz sem. Azért hangsúlyozom, hogy az elinduláshoz sem, mert mintegy 1000 óra nyelvtanulás után eléggé illuzórikus azt hinni, hogy ez már elegendő komoly katonai tanulmányok folytatására.
A Békepartnerségi Katonai Nyelvi kiképző Központ (a továbbiakban: BKNyK) eredeti rendeltetése pontosan a nyelvi továbbképzés, szintentartás lenne. Nem tudom, hogyan, ki és milyen rendszerben iskoláz be az ő nyelvtanfolyamaikra, tény azonban, hogy a háromhónapos francia tanfolyamokon alig egy-két magyar hallgató szokott lenni, ők sem valami konkrét céllal. Ahelyett, hogy már szeptembertől itt készülnének föl célirányosan a külföldi iskolákba vagy beosztásokba kiküldendő tisztek!
Amíg a BKNyK tanfolyamaira való beiskolázás (legalábbis francia nyelvből) szintén teljesen esetleges, egyéni információszerzés és akciók sikerétől függ, addig a BKNyK nem továbbképző, hanem "fölélesztő", újrakezdő munkát tud csak végezni.
Természetes, hogy több száz tisztet nem tudnak az alakulatok, szervezetek évekig nélkülözni. Itt lép be pontosan a mennyiség helyett a minőség és a tervezés igénye. Azon tisztek száma ugyanis, akik külföldre készülnek akár tanulni, akár dolgozni, akár missziókba, stb., nem olyan nagyon magas az egészhez képest. De őket igenis jobban fel kellene nyelvileg készíteni! Hiszen e nélkül minden tanintézetbe kiutazó 3-4 hónapig csak az idegen nyelvvel birkózik, s szakmai szempontból szinte "használhatatlan". Utána is kérdéses (van rá példa), hogy a hallott, olvasott 20-30 kilónyi (!) feldolgozandó tananyagból mennyit és mennyire adekvát értelmezésben képes megérteni, feldolgozni. A francia és belga iskolákban egy-egy gyakorlat leírása, kidolgozása, a feladatok mintegy 8-10 cm vastag paksamétát jelentenek, s ilyenből egy év alatt többet is fel kell dolgozni. Hozzátéve persze a többi tantárgy anyagát is... Képzeljük el azt a nyomást, ami a nyelvet gyengén beszélő tisztre nehezedik már csak e vaskos dossziék láttán is! Márpedig a magyar tisztek teljesen magukra vannak hagyatva e kemény munkában. Őket nem segíti külön - magyarul is tudó- francia nyelvtanár úgy, mint a ZMNE -en tanuló francia és egyéb külföldi tiszteket, akiknek heti 6-8 magyar órája van, többek között a szakmai tárgyak szövegeinek helyes értelmezése és a dolgozatok megírása segítésére.
A nyelvválasztási motivációt illetően még egy problémáról érdemes beszélni: a nyelvpótlék odaítélásekor az ARMA nyelvvizsgarendszerben letett és a hivatalosan is STANAG -nek nevezett vizsgákat fogadják el. Spanyolból - akkreditáció hiányában - nem lehet ARMA vizsgát tenni, tehát semmi sem "jár érte", sőt az egyetemi hallgatók sem tudják ebből a nyelvből a diplomához szükséges követelményt teljesíteni (kivéve a biztonság- és védelempolitika szakosokat, akiknek a második nyelvből nem kötelező szaknyelvi vizsgát tenniük, tehát elég a Rigó utcai általános nyelvvizsga). Francia nyelvből van ARMA vizsga, ezen kívül Magyarországon is letehető a francia nemzetközi CMLF- vizsga. Ez egyenértékű a STANAG-vizsgákkal, csak hivatalosan nem annak hívják, ezért a magyar hatóságok nem fogadják el annak. Tehát nem jár érte nyelvpótlék - azoknak sem, akik Franciaországban végzett tanulmányaik végén ott tették le azt.
Tehát az a benyomás alakul ki, hogy a korábban jellemző nyelvi sokszínűség egyre jobban szűkűl a pénzügyi és egyéb motivációromboló tényezők hatására. És igen szomorú felelős beosztású egyénektől, vezetőktől olyan - sose tudni, hogy viccnek szánt vagy komolyan tett - megjegyzéseket hallani, mint "jövőre már csak angolt fogunk tanítani, az összes többi tanárt el lehet küldeni". "Nincs szükség ennyi nyelvre, elég az angol", stb. A korábban említett beiskolázási terv (olasz és orosz nyelvtanfolyam hiánya) ugyanebbe az irányba hat.
Dr. Zoltán Márta egyetemi adjunktus
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Nyelvi Intézet
Az Öböl-háború tíz év után
Tíz éve, hogy 1990 augusztus 2-án Irak lerohanta Kuvaitot s ez a nemzetközi erők soha nem tapasztalt összefogását váltotta ki. A nyugati szaksajtó - én a francia és spanyol katonai folyóiratokat olvasom, de feltételezem, hogy más résztvevő országokra is igaz ez az állítás - részletesen foglalkoznak az emlékezetes évfordulóval s elemzik a belőle levonható tanulságokat, máig érezhető hatásokat.
"Mérföldkő a történelemben" - írja a Revista Española de Defensa (RED) a 2001 márciusi számában megjelent tanulmány címében. "Egy válság - 4 lecke. 1991-2001: Milyen tanulságokat vonhatunk le az Öböl-háborúból?" - kérdezi az Armées d'Aujourd'hui (AdA), 2001 márciusi számának cikke. "Az Öböl-háború - A XXI. század első fegyveres konfliktusa?" a címe a Terre Information Magazine (TIM) 2001 februári számában megjelent interjúnak.
Valóban, az ENSz megalapítása óta elõször fordult elõ, hogy egy tagállam elfoglalt egy másikat. A szövetséges erõk beavatkozása, a politikai következményeken túl, rávilágított az erõk szállításának (projection), a felderítésnek és az intelligens fegyvereknek a növekvõ fontosságára. Habár csak hét hónapig tartott, ez a válság számos máig ható tanulsággal szolgált és nem utolsó sorban, mind Franciaországban mind Spanyolországban, a védelmi rendszer újragondolásának, átformálásának szükségességére hívta fel a figyelmet.
Az Öböl-válság, kirobbanása elõtt már hónapok óta lappangott. 1990 májusában Bagdadban arab csúcsot tartottak, amelyen Szaddám Husszein figyelmeztetett országa rendkívül válságos gazdasági helyzetére, amelybe Iránnal, az "arabokért vívott" nyolcéves háborúja következtében került. Arra próbálta rábeszélni a többieket, hogy közös erõvel igyekezzenek felverni az olaj árát, hogy Irak talpra állhasson. Kuvaitot pedig rá akarta venni, hogy engedje el a háború alatt felhalmozódott adósságát. Sõt, Szaddam Hussein kompenzációt is kért Kuvaittól, mivel azzal vádolta, hogy évek óta Irak kõolaját termeli ki Rumaila területén, egy bizonytalan határvonal mentén. Akkoriban, a nyugati kormányokat nagyon elfoglalta a Berlini Fal leomlása után támadt nagy "felfordulás"és nem vették elég komolyan az iráni szomszédjával vívott nyolcéves konfliktusban kimerült iraki rendszer kirohanásait. Augusztus 2-án az iraki szavak tettekké váltak veszélybe sodorva egy olyan régió stabilitását, amely a világ ismert nyers kõolajkészletének közel 70%-át rejti mélyében, ebbõl 25% Szaúd-Arábiában, 10% Kuvaitban és 10% Irak területén. Igen gyors katonai mûvelet volt: alig három óra alatt az iraki katonák elfoglalták Kuvaitot. Válaszul, a történelemben elõször, amerikaiak, szovjetek és európaiak elhatározták, hogy együttes erõvel rendezik ezt a regionális problémát, hogy helyreállítsák Kuvait szuverenitását és megakadályozzák, hogy egy ember koncentrálhassa a kezében a világ kõolajának 20%-át. 1990-1991-ben az Irak ellen fellépõ erõknek két világos feladata volt: megvédeni Szaúd-Arábiát és felszabadítani Kuvaitot.
Még aznap Bush két rendeletben engedélyezte az összes Amerikában lévõ iraki javak befagyasztását. Az ENSZ BT augusztus 3-án meghozta elsõ határozatát (660. sz.), amelyben elítélik az iraki inváziót és követelik azonnali és feltétel nélküli kivonulását Kuvaitból. Néhány arab ország próbált közvetíteni, miközben a Pentagon elrendelte az Independence repülõgéphordozó hajó és támadó csoportja teljes sebességgel való áthelyezését az Indiai Óceánból a Perzsa öbölbe. Az övezetben tartózkodó összes amerikai tengerészeti erõt készenlétbe helyezték. A többi ország tiltakozó közleményeket adott ki és Irak-ellenes intézkedéseket tett. Mivel Irak nem hátrált, augusztus 6-án a BT elrendelte a kereskedelmi, pénzügyi és katonai embargót Irak és az elfoglalt Kuvait ellen (661 sz. határozat). Az amerikai elnök felvonultatta a 82. Légiszállítású Hadosztályt, hogy a nemzetközi erõ megvédje Szaúd-Arábiát a Kuvait határánál koncentrált iraki erõktõl. Ezzel megkezdõdött a Sivatagi Pajzs hadmûvelet. Nagy-Britannia és Franciaország azonnal elhatározták, hogy õk is csapatokat küldenek a területre. Az Arab Liga augusztus 10-i rendkívüli ülésén - igen megosztott szavazat mellett - elhatározta, hogy csapatokat küld Szaúd-Arábiába, hogy megvédje az országot egy esetleges iraki inváziótól. Szaddám Husszein - "mivel Kuvait csak egyike az iraki megyéknek" - bezáratta az ottani külföldi követségeket, miközben elkezdte a külföldi állampolgárok összegyûjtését stratégiailag fontos helyeken, bizonyára élõ pajzsnak használva õket. A BT 665. határozata felhatalmazta az Egyesült Államokat és más a térségben tengerészeti erõvel rendelkezõ országokat, hogy szükség esetén erõt alkalmazzanak az embargó betartatása érdekében. Szeptember 25-én pedig a 670-es határozat elrendelte az Irak elleni légi embargót is.
A tengeren és a hatalmas Galaxy amerikai csapatszállító repülõgépek fedélzetén felvonultatott erõk és haditechnikai eszközök egyre valószínûtlenebbé tették egy esetleges iraki támadás lehetõségét Szaúd-Arábia ellen. Talán ez volt Szaddám Husszein egyik fõ tévedése: nem nyomult tovább dél felé, hogy megakadályozza Szaúd-Arábia hatalmas katonai bázissá alakulását, ahonnan a szövetséges erõk elõször is megvédik ezt az országot, másodszor onnan tudnak offenzívát indítani Irak ellen. A feszültség azonban tovább nõtt és a háború elkerülhetetlennek tûnt. Miután néhány kuvaiti nagykövetséget ostrom alá vettek, az iraki katonák behatoltak Kanada, Franciaország, Hollandia és Tunisz Nagykövetségére és letartóztattak négy francia diplomatát. Az olaj hordónkénti ára 36,20 dollárra szökött.
November 29-én a BT 678-as határozata engedélyezte erõ alkalmazását Irak ellen és január 15-ét jelölte meg az iraki erõk Kuvaitból való kivonásának végsõ határidejéül. December végén Szadám Husszein még kijelentette, hogy sosem adná föl Kuvaitot és ha országát támadás érné, bevetne biológiai fegyvereket is.
1991 január 9-én végre létrejött az amerikai és az iraki külügymininiszter találkozója, de az iraki fél hajthatatlannak bizonyult. A megbeszélést követõ sajtókonferencián mindkét fél azt hangsúlyozta, hogy fel vannak készülve a legrosszabbra is. Tarek Aziz még hozzátette, hogy Irak nem fog elsõnek támadni, de ha megtámadják a szövetséges erõk, õ megtámadja Izraelt.
A RED 2001 márciusi számában publikált összefoglalójában olvasható, hogy a Pentagon szerint a nemzetközi erõkben 680.000 katona állt készen bevetésre a kor legfejlettebb technikájával felszerelve. Különösen erõs volt a Szaúd-Arábiában, Bahreinben és Törökországban koncentrált légierõ. Az iraki erõket 545.000 fõre becsülték, amely 42 hadosztályba volt szervezve. Az irakiakat sokáig felbátorította, hogy az ENSZ és a különbözõ országok "csak fenyegetõznek", s az ultimátum lejárta után sem történt semmi.
Január 16-áról 17-re virradó hajnalban azonban megindult a "Sivatagi vihar" fedõnevû hadmûvelet. Megdöbbentõ volt, hogy a replülõgépek támadását mennyire késve jelzték az iraki légvédelmi szirénák s a városi fények a támadás megkezdése után is milyen sokáig égve maradtak. A szövetségesek húszpercenként indítottak repülõgépeket, a Perzsa öbölbõl és a Fekete tengerrõl pedig cirkálórakétákat indítottak. Az öt hétig tartó, szinte folyamatos támadások során Irakra napi 5000 tonna bomba zúdult.
Az iraki ellenlépések minimálisak voltak. Repülõgépeit vagy még a földön lefogták, vagy légiharcban veszítették el, de egy részük mindjárt a harcok elején Iránba menekült. A legnagyobb riadalmat az iraki SCUD rakéták jelentették, amelyeket Izraelre és Szaúd-Arábiára lõttek ki, mert nem lehetett tudni, hogy nem szerelik-e föl õket vegyi, biológiai vagy netán atomfejekkel. Szerencsére nem találtak el sûrûn lakott településeket és nem hordoztak tömegpusztító töltetet sem. A legnagyobb kárt az a rakéta okozott, amely telibetalált egy amerikai laktanyát Dahrán szaúdi város közelében. Itt 27 amerikai katona halt meg és több mint 90 szenvedett el súlyos sérüléseket. Az egyetlen iraki szárazföldi offenzívát, amelyben Szaúd-Arábia területére betörtek Jafyi várost megtámadva, a szövetségesek 36 óra alatt visszaverték. A bagdadi kormány által a harci szellem emelése érdekében közölt szövetséges veszteségekrõl szóló adatok is hamisak voltak. Megállapítható, hogy a szövetségesek kevesebb gépet vesztettek harcban mint balesetek következtében. A replülõkrõl és hadihajókról vezetett támadások igen kicsi veszteségekkel jártak a szövetségesek számára. Sajnos igen negatívan érintették a közvéleményt az egyéb tévedések, így civil célpontok ellen tévedésbõl elkövetett támadások és rombolások következményei is. Igyekeztek ugyan elhitetni a közvéleménnyel, hogy ezek is álcázott iraki katonai objektumok voltak, a felháborodás mégis nagy volt.
A február 23-ról 24-re virradó hajnalon megindított szövetséges szárazföldi offenzívát a mûszaki csapatok kezdték. A legoptimistább számítások is mintegy 30 %-os veszteséggel számoltak: a homokfalak, aknamezõk, harckocsicsapdák (árkok), szögesdrótkerítések, lövészárkok, megerõsített bunkerek között kellett biztos átjárókat nyitniuk. Mindehhez hozzájárult a tümegpusztító fegyverek esetleges iraki alkalmazásától való félelem. De az iraki védelmi falon nyitott elsõ átjárókon keresztül az egész hadigépezet a Bagdadot védõ rendszer ellen indult. A repülők és helikopterek néhány méterre a csapatok előtt járva biztosították az előrenyomulást felrobbantva harckocsikat, tüzérségi lövegeket és egyéb járműveket, levegőbe röpítve az ellenállási gócokat. Olyan gyorsan összeomlott az iraki ellenállás, védelmi rendszer, hogy a néhány naposra tervezett hadműveleteket a szövetséges csapatok néhány óra alatt végre tudták hajtani. Az iraki katonák tömegesen adták meg magukat. Február 26-án Szadám Husszein a BT 660-os határozatára hivatkozva akart tűzszünetet kiharcolni. A szövetséges csapatok azonban tovább folytatták a harcot, bekerítve a visszavonuló iraki erőket. A feltétel nélküli megadás halogatásával Szadám Husszein csak tovább növelte a felesleges áldozatok számát.
Február 28-án, száz órával a szárazföldi hadműveletek megkezdése és hat héttel a háború kezdete után, a szövetségesek tüzet szüntettek.
600 kőolajkút égett sűrű füsttel borítva be az eget.
Norman Schwarzkopf, a szövetséges erők parancsnoka szerint a háború hat hete alatt 85 repülőgépet semmisítettek meg a levegőben vagy a földön és több mint százat rongáltak meg betonhangárjaikban, mintegy 150 gép Iránba menekült. Összesen 57 iraki hadihajót süllyesztettek el, 4000 harckocsit , 1856 szállító gépjárművet és 2140 tüzérségi löveget semmisítettek meg. Bár az irakiak sosem közöltek adatokat a veszteségeikről, az élőerő-veszteségük mintegy 150 000 fő lehetett az amerikai kémelhárítás szerint.
Az ENSZ április 11-ei 687-es határozatában kimondták a tűzszünetet, igen kemény feltételeket szabva Iraknak: hadi kártérítés ütemtervét, majdani kőolajeladásainak fix százalékában törlesztve, a minimális védelmi szintig való lefegyverzést, létesítményeinek ellenőrzését, és egy speciális megfigyelő csoport telepítését kuvaiti határán.
Katonai szakértők azt jósolták, hogy alig hat hónap alatt Husszein uralma meg fog dőlni. Azóta eltelt azonban tíz év, s ő még mindig a helyén van. Az USA elnöki székében az akkori elnök fia ül, a háború nagy "sztárjai" jelentős politikai pozíciókat töltenek be: Colin Powell nyá. tábornok államtitkár (külügyminiszter?), Dick Cheney akkori Pentagon-főnök ma alelnök, de - az egyébként egyre lazuló - nemzetközi összefogásnak nem sikerül Husszein politikai ambícióit visszaszorítani. A világ nagyon megváltozott azóta és a geostratégiai helyzet is. Ugyan minden volt szövetséges általában azt gondolja, hogy Szadám Husszein veszélyes zsarnok, megfékezésének módjairól azonban nagyon másképp gondolkodnak. Tíz év nyomásgyakorlás, bombázások, összecsapások, csetepaték után is csak részben érték el céljukat: Szadám Husszein ugyan nem rohant le több szomszédot, de ugyanolyan kiszámíthatatlan, megfékezhetetlen, egyre arrogánsabb, hatalma szilárd, a nemzetközi leszerelési megfigyelők több mint két éve nem léptek iraki földre (Szadám Husszein 1998 decemberében tiltotta ki őket, amikor az USA és Nagy-Britannia önkényesen bombázták Irakot, mivel - szerintük - Irak nem működött együtt) a szomszédos országok ellenőrzési szigorának csökkenése miatt a szankciókat egyre többször kijátsszák: virágzik az illegális kőolajkereskedelem.
Az új amerikai elnök, George W. Bush által engedélyezett első, amerikai és brit gépek által iraki légvédelmi lokátorok ellen végrehajtott légi támadás 2001 február közepén világosan bizonyítja, hogy a konfliktus ugyanolyan, vagy még súlyosabb probléma, mint Kuvait felszabadításakor. Az USA szilárdan kitart álláspontja mellett, ezzel szemben más fontos szövetségesek - Franciaország és Oroszország - a Bagdaddal szembeni szigor enyhítésének hívei. Nagy presztízsveszteség volt az egész ENSZre amikor kiderült, hogy a Pentagon az UNSCOM megfigyelő szervezetét felhasználta kémkedésre. Az iraki leszerelés nemzetközi ellenőrzése a nemzetközi stratégia egyik fontos pillére volt, ma már nem működik. Másik két pillére: a politikai elszigetelés és a gazdasági szankciók még működnek, de bármilyen enyhülés előfeltétele a teljes leszerelés ellenőrzése kellene hogy legyen. Sokak szerint ezt lehetetlen elérni. A háborút követő néhány évben a nemzetközi ellenőröknek sikerült ugyan az iraki háborús potenciál jelentős részét beazonosítani ill. megsemmisíteni legveszélyesebb arzenálját: nukleáris programját, biológiai fegyvereit és közép-hatótávolságú rakétáit, problematikus azonban az ún. kettős hasznosítású technológiák kérdése, amelyet az USA rendkívül szorosan értelmez, de más országok, mint Franciaország és Oroszország - amelyeket jelentős kereskedelmi érdekek fűznek Bagdadhoz - igyekeznek azokat enyhíteni.
Ez a hidegháború utáni elsõ háborús konfliktus azelõtt sosem látott forgatókönyv (scénario) szerint zajlott, de amelynek újbóli megjelenésére minden esély megvan. Éppen ezért az 1994-es francia Fehér Könyv (Livre Blanc) szerzõinek már figyelembe kellett venniük ezt a tényt is. Ettõl kezdve a francia katonai stratégia négy nagy stratégiai funkció köré csoportosul: a nukleáris elrettentés továbbra is a francia védelem fõ eleme, mellette azonban új prioritásként megjelenik a válságok és konfliktusok megelõzése, a szállítás fontossága, vagyis az a képesség, hogy nagy távolságra tudjanak jelentõs erõket (csapatokat, vezetési, harci és támogató eszközöket, erõket) kitelepíteni, ami a hadsereg fõ erõfeszítéseit jelenti és végül a biztosítás-védelem, ami a határait fenyegetõ jelentõsebb fenyegetés hiján az általános biztonság irányába fejlõdik. Egyébként az Öböl-háború egy olyan új stratégia irányába nyitott, amely a határozott diplomáciai lépéseken nyugszik, amelyhez a lehetõ legkisebb szinten tartott erõ alkalmazása is társul. Az Öböl-háború óta a válságkezelés a politikai célkitûzéseket, a diplomácia nyomásgyakorlást és utolsóként a katonai beavatkozást kombinálja. A válságok megfékezéséhez egy sor lehetõséget kell felvonultatni és csak végsõ esetben szabad a katonai erõt alkalmazni - mondta Moreau tábornok, a francia Összhaderõnemi Vezérkar "Tervezési és általános stratégiai osztály" vezetõje.
A francia hadsereg professzionalizálása szintén az Öböl-háború tanulságainak elemzése során vált célkitûzéssé. Ugyanis az új nemzetközi környezet olyan azonnal alkalmazható professzionális erõket tesz szükségessé, amelyekben a kohézió már a bevetés elõtt kialakult és amelyek igen gyorsan képesek egy nemzetközi hadrendbe integrálódni és az egyre bonyolultabb, fejlettebb haditechnikai eszközöket mûködtetni. Roquejoffre tábornok, aki az Öböl-háborúban a Daguet hadmûveletet vezette, négy évvel a háború után a Relations internationales et stratégiques c. folyóiratban közzétett elemzésében a következõket írta: "Az Öböl-válság nyilvánvalóvá tette, hogy szükségünk lenne azonnal bevethetõ professzionális erõkre. Ameddig a katona marad minden háborús válság legfõbb eleme, a legfejlettebb fegyvernem, meg vagyok gyõzõdve, hogy a sorkatonáknak szerzõdéseseknek kell lenniük az ilyen típusú mûveletekben. Hiszen egy beavatkozás sikerének három összetevõje: kompetencia (hozzáértés), tapasztalat (gyakorlat) és kohézió (összekovácsoltság) csak olyan professzionális erõkben található meg, akiket már többéves terepen kapott harcedzettség jellemez".
Az Öböl-háború a franciák számára azt is nyilvánvalóvá tette, hogy nagyobb cselekvési és döntési önállóságot kell maguknak kialakítaniuk. Ehhez az 1997-2002-es tervezési törvény (Loi de programmation) több olyan rendelkezést irányoz elõ, melyek a 2015-ös fegyveres erõket fogják jellemezni. Elõször is a Szárazföldi erõk számára biztosítani kell, hogy rövid idõ alatt 50.000 fõt tudjon kiszállítani egy jelentõsebb bevetés színterére (vagyis egy hadszíntérre 30.000 fõt egyéves idõtartamra, részleges váltásokkal és 5.000 fõt egy második hadszíntérre), a Haditengerészet számára egy haditengerészeti légicsoport kiszállítását kísérõivel és támadó nukleáris tengeralattjárókat több ezer kilométerre. A Légierõ számára biztosítani kell a jelenlegi szinten tartott szállító kapacitást, mintegy száz harcirepülõgéppel, légi utántöltõ gépekkel és a légtérellenõrzõ és felderítõ eszközökkel kiegészítve. Végül a Csendõrség továbbra is rendelkezni fog a speciális erõkkel és a harcoló erõket kísérõ elemekkel.
Az Öböl-háború következõ sajátosságaként kiemelhetõ klasszikus jellege mellett - hiszen nukleáris szint alatt maradt - az informatika és az elektronika meghatározó szerepe, amelyek megváltoztatták a hadvezetést és lecsökkentették a tér-idõ viszonyokat. Mindenki mindenrõl igen gyorsan értesült és mindent látott. Különösen az ûrrendszerek játszottak jelentõs szerepet a konfliktus valós idõben való kezelésének bevezetésében, az általuk a harctér erõinek azonnal és folyamatosan biztosított információknak köszönhetõen. Ezen kívül a precíziós fegyverek tömeges alkalmazása a cirkáló rakétákkal (Tomahawk-típusúak) kombinálva, lehetõvé tették, hogy úgy rombolják le az ellenséges vezetési infrastruktúrát, hogy nem kockáztattak közvetlenül élõerõt. Új kifejezések születtek: "sebészi pontosságú csapások", "nulla halott", amelyek azóta már túlságosan is a modern fegyveres konfliktusok imázsának részéivé is váltak. Azóta elsõbbséget élvez a C3R (valós idõben való vezetés, kényelmes irányítás-ellenõrzés a döntéshozóknak, ûrkommunikáció, a felderítési adatok tömeges gyûjtése és azonnali feldolgozása). A mûholdak is központi helyet foglalnak el a tervezésben, hiszen diszkréciójuk és határok iránti "érzéketlenségük" a stratégiai felderítés ideális eszközeivé teszik. Spanyolországgal és Olaszországgal együttmûködve Franciország kifejlesztette a Hélios I A, majd a Hélios I B optikai figyelõ mûholdakat. A haditechnikai eszközök terén pedig a Mirage 2000 D rendszerbe állítása (1993), majd a Rafale mindenidõs és éjszakai alkalmazási képességeket biztosít a légierõnek ill. a légitengerészeti erõknek, amiben nagy hiányt szenvedtek még tíz évvel ezelõtt. Az erõk légi szállítása terén pedig az ATF (Avion de transport futur - a Jövõ szállítórepülõje) fog jelentõs áttörést jelenteni.
Hadmûveleti téren, az Öböl-háború többnemzetiségû, összhaderõnemi jellege világossá tette a francia vezetés számára, hogy fejleszteni kell a francia haderõ és más haderõk közötti együttmûködést. Egy koalíción belül csak igen kis eltérés engedhetõ meg a gyakorlat terén. Roquejoffre tábornok szavait idézve: "szükséges a szövetségesek közötti és összhaderõnemi gyakorlatokat fejleszteni, amelyben részt vesznek a fogadó országok és a többi ország haderõi is". E célból Franciaországnak ki kellett fejlesztenie a fõbb európai és az Atlanti Szövetségen belüli partnereinek struktúrájával és eljárásaival összeegyeztethetõ, vagy akár megegyezõ struktúrákat és eljárásokat. Ugyanígy, a francia haderõkön belül is fejleszteni kellett az együttmûködést a különbözõ elemek között, ezért 1993-ban létrehozták az EMIA -t, État-major interarmées de planification opérationnelle, azaz Összhaderõnemi hadmûveleti tervezési vezérkart, amelynek feladata elõre tanulmányozni a különbözõ válság-forgatókönyveket (scénarios de crise), valamint a megoldásukhoz szükséges eszközök mûködtetésére a DRM - Direction de renseignement militaire, azaz Katonai Felderítõ (Hírszerzõ) Igazgatóságot, amely 1992-tõl egybefogja az addig a különbözõ vezérkarokban szétszórt francia katonai felderítõ- hírszerzõ szervezeteket, és a COS - Commandement des opérations spéciales, azaz Különleges mûveletek Parancsnokságát, amely egyesíti a három haderõ különleges alakulatait.
Ugyanez az elv vezetett a CID - College interarmées de défense, azaz Összhaderõnemi Védelmi Kollégium létrehozására is, amelynek fõ célkitûzése, hogy a magasabb beosztásokba kerülõ tiszteknél kifejlesszék az összhaderõnemi és nemzetközi gondolkodásmódot, kultúrát.
Az Öböl-háború újdonsága volt a túlzott média-jelenlét is, amely bizonyos fokú félretájékoztatást is jelentett, hiszen a CNN televízió különtudósítói, akik negyedóránként közvetítettek a háború fejleményeirõl - "háború élõ adásban" - gyakran pontatlan, sõt téves információkkal rendelkeztek. Ezért a hadseregek ma már sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a tájékoztatásra, a média-faktor ma már a hadmûveleti tervek részét képezi ugyanúgy, ahogy az ellenség, a szövetségesek vagy a környezet. A Honvédség ma már a pontos, tényszerû és rendszeres tájékoztatásra alapozza kommunikációját, amely az átláthatóság elvét követi egészen addig, amíg a hadmûveletek titkossága ezt megengedi.
"Bár nem volt sem hadüzenet, sem békeszerzõdés és kevés veszteség volt a szövetségesek oldalán, mégis ez egy igazi háború volt, hiszen megvoltak egy igazi háború "hozzávalói": a több mint 500 000 fõs szövetséges erõk és igen jelentõs földi és légi tûzerõ. A résztvevõk igenis úgy érezték, hogy harcba mennek és mindenkire nagy hatást gyakorolt az "Elõre!" jelszó. Ez igenis egy jelentõs háborús esemény volt, lehet, hogy a XXI. század elsõ háborúja és nemcsak egy egyszerû nemzetközi rendõri mûvelet volt" - állítja THORETTE hadtesttábornok - jelenleg a védelmi miniszter katonai irodájának a vezetõje -, aki az 1991 február 24 - 28-i offenzíva idején a Daguet hadosztály 3. tengerészgyalogos ezredének parancsnoka volt. Õ is a felderítés, az együttmûködési képesség - interoperabilitás -, a támogatás - biztosítás, a szárazföldi és a légi mûveletek egymást kiegészítõ voltát és a tájékoztatási mûvelet fontosságát emeli ki mint az Öböl-háború legfontosabb tanulságait. Ezek a tanulságok nagy mértékben hozzájárultak a ma hadseregeinek új arculatához.
Durand hadosztálytábornok a szárazföldi offenzíva idején a Daguet hadosztály törzsfõnöke volt. A törzs fontos feladata volt a "magas intenzitású" harc idején az összes lehetséges megoldást kidolgozni egy, az európaitól nagyon különbözõ ellenséges környezetben. A tábornok szerint az ezredek nagyon gyorsan alkalmazkodni tudtak a helyzethez s új harceljárásokat találtak ki az összfegyvernemi együttmûködés szellemében. A hadosztály a XVIII. Amerikai hadtest alá volt rendelve, ugyanakkor 4300 amerikai katona tartozott a hadmûveleti parancsnoksága alá. Tökéletesen bebizonyította alkalmasságát a koalíciós együttmûködésre.
A háború körülményei kiemelték a helikoptercsapatok jelentõs szerepét, valamint hogy a harckocsik a szárazföldi fölény kivívásának nagyszerû eszközei (az amerikai M1A1 harckocsik fölénye az orosz-iraki T 72-esekkel szemben), valamint hogy a légi úton szállított, a szárazföldi (100 db 155 mm-es ágyú és LRM sorozatvetõk) és légi tûzcsapások koordinálásával meghatározó harcászati és pszichológiai hatás érhetõ el.
A nemzeti területtõl távoli bevetés, a nagy távolságok igen bonyolult logisztikai problémákat vetettek fel, amelyeket a Logisztikai Támogató Csoport 2000 fõnyi személyzete kimagasló teljesítménnyel oldott meg.
Durand tábornok szerint a Daguet hadmûvelet nagyszerûen bizonyította a csapatok felkészítésének és begyakoroltatásának megfelelõ színvonalát, az emberek kiváló képességeit, ugyanakkor jelentõs hiányokat fedtek fel a szervezési, felszerelési és logisztikai területeken. Ezeket azóta a francia hadvezetés igyekezett kiküszöbölni s elmondható, hogy a szárazföldi erõk ma már összekovácsoltabbak és ezért bizonyára gyorsabban hatékonyak lennének, ha egy újabb Daguet-típusú hadmûveletben kellene részt venniük. E tanulságok távoli következményeinek tekinthetõk az azóta létrehozott CFAT és CFLT a hadmûveleti elõkészítés fõparancsnokságai, a COIA - Centre opérationnel interarmées azaz összhaderõnemi hadmûveleti központ, és az azóta megindult kutatás-fejlesztés az erõk alkalmazásának új elveirõl, a csapatok összetételérõl, felépítésérõl, felkészítésük módjáról, prioritásairól, és az eszköz, felszerelés-fejlesztés ütemezésérõl (Hélios mûhold, Horizon radar, a Cobra, LRM, PR4G azaz a 4. generációs rádiók, GPS, a vezetési pontok részére shelterek és az emberi erõk támogatása).
Spanyolország számára az Öbölháború az elsõ alkalom volt arra, hogy egy évszázadnyi távollét után újból a nemzetközi porondra lépjen. A spanyol fegyveres erõk, elsõsorban a Haditengerészet elõször vettek részt nemzetközi koalíciós mûveletekben. Ennek közvetlen hatását a spanyol szaksajtó abban látja, hogy - több évtizedes többnemzetiségû gyakorlatokon való részvétel után éles, valós szituációban is beigazolódott, hogy a spanyol erõk képesek hazájuktól távoli hadszíntéren más nemzetekkel együtt tevékenykedni és ennek megfelelõen tevékenységi módjukat átalakítani .
A spanyol flotta mind a Perzsa Öbölbe, mind a Vörös tengerre vezényelt hajókat. A nagy távolság és a Nyugat-európai Unió intenzív tevékenysége nagyfokú koordinációt igényelt az embargó és a logisztikai egységek biztosításának feladata terén. Több mint tíz hónap jelenlét alatt négy tengerészeti csoportosítás, 11 hadihajó, 5400 embargó-ellenõrzési feladat, kétszáznál több gyanús hajó átvizsgálása - ez a spanyol mérleg. Egyúttal a "belépõ" az Öböl-háborút követõ nemzetközi missziókban való részvételhez. Másik hosszútávú következménye, hogy világosság vált, hogy a spanyol részvételrõl, annak módjáról, mértékérõl kizárólag a Cortes dönt, vagyis a politikai szándék és így van választási lehetõség, korlátozni, ellenõrizni lehet a katonai részvételt anélkül, hogy elõre befolyásolnák a jövõbeni döntéseket. A civil kontrol érvényesült.
Az Öböl-háborúban való spanyol részvétel harmadik jelentõs hatását a tömegtájékoztatási eszközök híradásaiban a konfliktus multidisciplináris megközelítése emelte ki: a társadalom szinte valamennyi területe érintett lett: mérnöki, orvosi, kommunikációs, gazdasági, etikai, környezeti problémák kiemelése miatt a konfliktus már nem csak katonai kérdés maradt, hanem mindenkit érintett. S ez a további mûveletekben már jótékonyan éreztette hatását: Boszniában, Albániában, Mozambikban, Koszovóban, stb. önkéntesek, alternatív szolgálatosok, közszolgálatosok is rendszeresen tevékenykednek.
Az Öböl-háború folytatásaként, a siíta és kurd lázadók elleni iraki megtorlás óriási menekültáradatot indított el Irak északi határa felé, ahol a magas hegyek, rendkívül zord tél, feél hiánya, élelemhiány miatt humanitárius katasztrófa fenyegetett. Az ENSZ és a NyEU határozata alapján, amerikai segítséggel létrehoztak egy biztonsági sávot. Spanyolország úgy döntött, hogy a Provide Comfort mûveletben részt vesz: kitelepítenek egy harcászati csoportosítást (ejtõernyõs, mûszaki, helikopter, orvosi, híradó és ellátó csoportokkal), ami a spanyol szárazföldi erõk elsõ valódi kitelepítését jelentette, hazájuktól 4000 kilométerre. Feladatuk a spanyol humanitárius segély célbajuttatása, biztosítás, orvosi segély, ellenőrző pontok felállítása menekülttábor építése, kitelepítése, logisztikai, ellátó és összekötõ feladatok voltak, amelyeket igen hatékonyan és kevés, de célirányos felszereléssel láttak el, hazájuktól 4000 kilométerre.
Juan Narro Romero altábornagy, aki 1991 áprilisa és júliusa között Észak-Irakban a Provide Comfort humanitárius mûvelet keretében a terepfelderítés majd a szövetséges fõhadiszálláson az összeköttetés megszervezésével volt megbízva, e mûveletekben azt emeli ki, hogy elõször vettek részt jelentõs katonai erõk a Vörös Kereszt és más nem-kormányszervezetek munkájának segítésében, a létbiztonság megteremtésében humanitárius akció keretében, és erre igen rövid idõ alatt képesek voltak.
Másik jelentõs tényezõként említi a mûveletek logisztikai nehézségét: talán a nagy média-részvételnek is köszönhetõen, rengeteg segély gyûlt össze, amelynek kiszállítása, a katonai erõk és humanitárius szervezetek ellátása, támogatása mellett igen jó szervezést igényelt.
Harmadik tényezõ a mûveletek nemzetközi jellege volt: az Egyesült Államokon mint framework nation-on kívül igen nagy számú nemzet vett részt és tette bonyolulttá a mûveletek vezetését. Az Öbölháború után ezek a mûveletek jelentették a soknemzetiségû tevékenységek elõfutárait. Ma már nyilvánvaló, hogy ez fogja jellemezni a jövõben az összes katonai akciót.
Ami a spanyol erõk részvételét illeti, a tábornok elégedetten állapítja meg, hogy azok igen gyorsan képesek voltak a NATO-eljárások asszimilálására, ami az interoperabilitás nélkülözhetetlen lépcsõfoka. Másrészt az erõk nagy távolságra való kiszállítása, kitelepítése gyorsan, valamennyi szállító kapacitás (légi, tengeri, szárazföldi) kombinálásával egy hét alatt megtörtént. Harmadrészt a hagyományos spanyol kapcsolatteremtõ képesség jelentõs szerepet játszott abban, hogy a spanyol katonák gyorsan, nagyon jó kaocsolataot tudtak kialakítani mind a helyi lakossággal, mind a többi nemzet katonáival. Negyedrészt a csoportosítást alkotó sokféle - harci, biztosító, szak-, légi szállító, összekötõ, híradó, logisztikai - csoport rendkívül hatékonyan tudott megfelelni a sokféle feladatnak. Ez megalapozta az azóta alapelvnek számító moduláris szervezet kialakítását, ami nélkülözhetetlen a hasonló feladatok, missziók ellátásához. Ez a feladatorientált szervezet képes könnyen, gyorsan alkalmazkodni a gyorsan változó, fejlõdõ körülményekhez, feladatokhoz.
A CJTF (egyesített összhaderõnemi operatív erõk) elve azóta az Európai Biztonsági és Védelmi Kezdeményezést, az Európai Unió által kezdeményezett békemûveletek fõ jellemzõje. Ezzel párhuzamosan megnõtt a katonai mûveletek politikai ellenõrzése, ami a békemûveletekben sokkal meghatározóbb, mint az V. cikkely (kollektív védelem) alapján indítottakban.
Az Öbölháború és a Providente Comfort nyilvánvalóvá tették Spanyolországban is, hogy szükséges az erõk átalakítása: egyrészt a hivatásos hadsereg megteremtése, másrészt a szárazföldi erõk nagy távolságra való bevethetõségének biztosítása. A két említett mûvelet idején csak az Ejtõernyõs dandár és a Légió hivatásos, szerzõdéses katonái álltak rendelkezésre. A megfelelõ váltáshoz és a folyamatosság biztosításához több ilyen állományt kellett biztosítani. Az Öbölháború idején a spanyol társadalom még jóval kritikusabb volt, a Provide Comfort idején és azóta egyre inkább elfogadja a spanyol fegyveres erõk kivetítését, azt, hogy a távoli színtereken való mûveletekben való részvétel a mai fegyveres erõk egyik fõ feladata, ehhez viszont a fõ erõk egy parancsnokság alá való koncentrálása, a moduláris szervezet, a hivatásos rendszer kialakítása elengedhetetlen. A spanyol erõknek a szövetségesekkel, soknemzetiségû és összhaderõnemi jellegû csapatokkal való együtt tevékenysége mára már teljesen elfogadott a spanyol társadalom számára, így pl. a Bosznia-Hercegovina mûveletben való spanyol részvétel is.
A soknemzetiségû jelleg adaptálása nemcsak a spanyol erõk ilyen alakulatokba való integrálódásának feladatát jelenti, hanem egy ún. belsõ integrált soknemzetiségûséget is: azaz azt, hogy spanyol alakulatok, vezetési egységek belsõ szervezetében is, ami jelentõsen fogja befolyásolni a beslõ mûködésüket, a vezetési stílust, a kiképzést, az Intézmény értékeit, tagjainak felkészülését, viselkedését is.
A tábornok szerint Provide Comfort nem kiváltója a változásoknak, de meggyorsította a már megkezdõdött, megállíthatatlan folyamatot, amelyben a spanyol szárazföldi erõk a jelentõs európai hatalmak mellé fel tudnak sorakozni.
Francia professzionalizálás
1995-ben a francia stratégiai bizottság arra az álláspontra jutott, hogy nem lehet a meglévő szervezetet és erőket reformokkal, kiigazításokkal tovább "foltozgatni", az egész régi építményt le kell rombolni és teljesen újat kell felépíteni. Az évszázados elv, amely háborús és békeállapot között tett csak különbséget és ennek megfelelően egyetlen monolitikus, állandó jellegű, háborús konfliktus esetén egészében bevetendő struktúrát tervezett, (amelynek háborús és békeszervezete megegyezett, vagyis már békeidőben felállították), a 90-es évekre elavult. Európa közepén talán elmúlt egy nagy háború veszélye, nem várható nagytömegű betörés a határokon. Helyébe új típusú fenyegetésekre (vallási, etnikai indíttatású konfliktusok, terrorizmus, kábítószer-csempészet stb.) kell felkészülni.
Az új geostratégiai, szociológiai és gazdasági helyzetben a haderő alkalmazásának teljesen új filozófián kell alapulnia: ma már nem az ellenség teljes megsemmisítése a cél, sokkal inkább az erőszak megfékezése, a lehető legalacsonyabb szinten tartása, a béke helyreállítása, a lakosság oltalmazása, a nemzetközi jog tiszteletben tartatása.
Az Öböl-háború tette először nyilvánvalóvá, hogy a régi sorozott hadsereg nem alkalmas ilyen típusú műveletekre: sorozott katonák nem vethetők be az országhatárokon kívül, a 280.000 fős hadseregből igen nehezen tudtak egy 12.000 fős kiszállítandó hadosztályt összeállítani, felállítani és az erők nagy távolságra való kiszállítása is sok problémát jelentett.
Jacques Chirac francia köztársasági elnök 1996-ban bejelentette, hogy a vegyes rendszerű (sorozott, szerződéses és hivatásos katonákból álló) fegyveres erőket fel kell váltania az önkéntes, azaz hivatásos, önkéntes, szerződéses és civil személyekből álló erőknek. A kötelező katonai szolgálat rendszerét nem törölték el ezzel, csak határozatlan időre felfüggesztették. Mivel továbbra is szükség lehet, a helyzet radikális megfordulása esetén, nagy ütőerőre, fenn kell tartani egy eléggé költséges szervezetet, hiszen képesnek kell lenni megfelelő időn belül reagálni. Ezt szolgálja az önkéntes nemzeti szolgálat rendszere.
A professzionalizálás folyamatát hat évre tervezték, tehát a modell idén, 2002-ben vált ténylegessé. Ebben a Szárazföldi Erőkre hárul - hárult a legnagyobb feladat, hiszen a Légierő és a Haditengerészet már jóval előbbre járt az átalakulás terén. Éppen ezért az elemzések, tanulmányok zöme is a Szárazföldi Erőkről szól, én is ezeket szeretném összefoglalni.
A köztársasági elnök döntése nyomán Monchal tábornok, akkori vezérkari főnök kezdte meg a tervezési - szervezési munkálatokat. Amikor 1996-ban Philippe Mercier tábornok átvette tőle a feladatot, már egy 2015-ig szóló tervet, egy 2002-ig szóló ütemtervet és egy már kidolgozás alatt álló 1997-es költségvetést vehetett át tőle. A legjelentősebb hatékonyságnövelő tényezőként az ipari átszervezéseket, a Fegyverzeti Főigazgatóság reformját és a fegyveres erőkön belüli működési költségek jelentős csökkentését emlegették. Amikor 1998 októberében, Mercier tábornok VKF újból áttekintette a francia szárazföldi erők és az átalakítás helyzetét, már nem a korábbi "átalakítás" (réorganisation), hanem a "refondation", azaz "újra alapítás, átdolgozás" kifejezést használta, ami jobban kifejezi az átalakítás mélységét, horderejét.
Az államfő, a kormány és a képviselők a Parlamentben tisztában voltak azzal, hogy a Szárazföldi Erők esetében az átalakítás mekkora változást jelent, de azzal is tisztában voltak, hogy Franciaország, amely igen aktív és dinamikus külpolitikát folytat, igen fontos, hogy szükség esetén erős, hatékony, hadra fogható, jól kiképzett és jól felszerelt Szárazföldi Erőkre számíthasson. A 2015-re tervezett modell kidolgozásakor már figyelembe vették a katonai külkapcsolatok és a külföldi, nemzetközi műveletek nagymértékű megsokszorozódását is. A boszniai IFOR művelet során egyértelművé vált, hogy a francia erők nem voltak felkészülve arra, hogy egyszerre több nemzetközi törzsben is megfelelő szinten képviseljék a francia jelenlétet, részvételt a kezdeményezésekben. A vezetői állomány aránya az összlétszámhoz képest kedvezőtlen volt, így kissé össze-vissza, több helyről kellett tiszteket toborozni ill. kijelölni ezekre a feladatokra. Ebből a tapasztalatból kiindulva a 2015-re tervezett modellben a vezetői állomány magasabb arányát irányozták elő. "Ha Franciaország tovább közeledik a NATO-hoz és a katonai struktúrájában is teljes jogú tagként akar részt venni, alkalmaznunk kell a NATO-eljárásokat is a hatékony együttműködési képesség (interoperabilitás) biztosításához. A vezetői állománynak sürgősen fejlesztenie kell angol nyelvtudását. Ez fontosabb, mint sokan gondolnák. Hiába tehetséges az ember, ha nem tud mindent megérteni és magát tökéletesen megértetni - hamar a pálya szélén kívül reked" - mondta Mercier tábornok.
A fegyveres erők átszervezése nemcsak a profivá tételt jelenti. Mellette igen fontos fejezeteket jelentettek az új koncepció kidolgozása, a haderőcsökkentés és a struktúraváltás mind a vezetés mind a felépítés, szervezet szintjén, új humán erőforrás-politika, a költségek, erőforrások optimizálása, a rendelkezésre álló forrásokhoz való alkalmazkodás. Az új célokhoz új formák és új építőelemek kellenek, amelyek hatékonyabb, funkcionálisabb és a környezethez (geopolitikai, szociológiai-társadalmi és gazdasági - költségvetési) alkalmazkodó hadsereg létrehozását teszik lehetővé. "A szokásaink hadseregéből a szükségletekre válaszoló hadsereg kell" - mondja Marescaux tábornok.
Az új geopolitikai környezet új alkalmazási elveinek fő eleme a tevékenységközpontú stratégiához való visszatérés, amelyet a nukleáris elrettentés időszaka háttérbe szorított, azaz új "műveleti feladat" lép életbe a szárazföldi erőknél. Ez is újdonság: a nukleáris elrettentés időszakában a nukleáris légierő fontossága "elnyomta" a szárazföldi erőket, amelyek most, az új kihívások korában végre fontos szerephez jutnak!
A haderő alkalmazásának új környezete nagyon komplex és bizonytalanságot sugall:
• Megváltoztak az erők alkalmazásának jogi keretei: válságkezelésre, békefenntartásra stb. szóló mandátumok alapján történik
• olyan területeken alkalmazzák őket, ahol felfordulás, zavargás van, ahol az állam meggyengült vagy nem is funkcionál
• a media-környezet nagy hatással van a döntéshozókra és a terepen tevékenykedő katonákra is
• a civil lakosság állandó jelenléte a konfliktusok körzetében fontos humán- és pszichológiai tényező
• nagy szakadék tátong(hat) a terep valósága és a közvéleményben élő képe között (ld. media szerepe)
A háború "köde" egyre sűrűbb az egyre többféle szereplő, tényező és alkalmazási mód miatt.
• Az emberi, földrajzi környezet sokfélesége:
• lakott területeken, a lakosság között zajlanak a műveletek
• a hazától távol
• a hagyományos barát/ellenség meghatározás helyébe sokkal bonyolultabb kapcsolatrendszer lép
• a résztvevők magatartása állandóan, gyorsan változik az események különböző fázisaiban.
• Az alkalmazás, bevetés keretei is sokfélék: nemzeti, többnemzetiségű keretek között, különböző szervezetek égisze alatt /felhatalmazása alapján: ENSZ, NATO, Európai Unió, alkalmi felkérések...
• Az akció legitimitása is gyakran problematikus: mi a referencia-közösség? Ez is gyakran változik.
• A katonai tevékenységi módok sokfélesége fordul elő, a nagy intenzitású harctól a humanitárius segítségnyújtásig, a stabilizálás különböző köztes feladatain keresztül
• A helyzetek gyors változása is növeli a bizonytalanságot.
A haderő átalakítása során négy fő tevékenységi terület határozható meg:
1. létszámcsökkentés, amelynek során a fő cél a megfelelő személyi állomány toborzása, kiképzése és magas szinten való alkalmazása
2. doktrinális fejlesztés során a politikai és katonai célkitűzéseknek megfelelő tevékenységi módok meghatározása
3. szerkezetváltás a célból, hogy a békeállapotból folyamatosan át lehessen állni válsághelyzetre, ami ma a bevetések általános kerete
4. a módszerek megújítása a hatékonyan működő nagy szervezeteknél bevált vezetési, irányítási módszerek átvételével.
Humán terület
A haderő átszervezésének alappillére a "mesterségre való összpontosítás" , vagyis a haderőnek a (had)műveleti képességei növelésére kell koncentrálnia. Ennek értelmében a létszámcsökkentést úgy kellett végrehajtani, hogy azzal egy időben a szárazföldi erők operatív (harcoló) létszámát a maximálisra kellett növelni. Az így elért egyensúly számmal kifejezve: tízből hét katona a had (harcoló)erőknél van. Ez az arány a francia értékelés szerint egyedülálló a nyugati hadseregekben. Ehhez azonban a civil emberi erőforrás kihasználását kellett javítani. A civil munkaerő súlya és szerepe így a katonai intézményben jelentősen megnőtt: a munkaerő 20%-át teszi ki. Részvételük az intézmény működtetésében mind az irányító mind a harcoló alakultokban alapvető fontosságú, különösen a hazai területen a támogató, ellátó funkciók ellátásában.
A fegyveres erők "hivatásossá" tételének kezdetektől fogva legnagyobb kihívása az utánpótlás biztosítása. "A kitűzött cél nagyon ambiciózus, hiszen a professzionalizálás a francia hadsereg számára kulturális forradalmat jelent" - fogalmazta meg Philippe Mercier tábornok. Évről évre megfelelő számú és minőségű önkéntes szerződésest biztosítani a fegyveres erők számára - ez nehéz feladat. Sokan adtak hangot kételkedésüknek, hitetlenkedésüknek a sikert illetően. (...) Az előttünk járók tapasztalataiból sokat okulhatunk, tudjuk, hogy mely hibákat nem szabad elkövetnünk, de ez azért még ismeretlen terület számunkra. Éppen ezért minden energiánkat, figyelmünket erre a területre kell összpontosítanunk és szabályos hadműveleti tervet kell kidolgoznunk előzetes elgondolással, feladatokkal, végrehajtási parancsokkal és vezetési intézkedésekkel a valós helyzeteknek megfelelően." - fogalmazta meg Mercier tábornok VKF.
A megfelelő számú és minőségű önkéntes szerződéses "befogásához" megfelelő szintű, vonzó béreket, élet- és munkafeltételeket, életszínvonalat kell biztosítani. Motiváló tényező lehet az aktív, változatos élet, az anyaországon kívüli szolgálat , a szolgálati időben nyújtott és civil szférában is elfogadott szakmai képzések lehetősége, amelyek a szerződés letelte után a civil életbe való visszailleszkedést hivatottak segíteni.
Mindezen intézkedések azonban önmagukban nem elég hatékonyak, szükség van ezeknek a köztudatba vitelére, azaz koherens, átfogó dinamikus, céltudatos kommunikációs politikára, amely a szárazföldi erőket versenyképesnek tudja bemutatni az éppen nem túlságosan rossz munkaerő-piaci körülmények között is. "Mindenkinek arra kell törekednie, hogy a profi katona büszke lehessen arra, hogy katona. S csak akkor lesz erre büszke, ha önkéntes, jól képzett, jól kiképzett , harcedzett, megbecsült és jól felszerelt, jól ellátott és jól alkalmazott" - hangsúlyozza Bernard Thorette tábornok, a szárazföldi erők új vezérkari főnöke a parancsnoki állomány előtt mondott bemutatkozó beszédében 2002 szeptember 17-én.
1998 őszén a hadsereg új, interaktív kommunikációs politikájának megfelelően hatalmas fórumot hívtak egybe a párizsi Villette - Tudományos Központban, valamennyi állománykategória képviselőinek, valamennyi csapattest parancsnok részvételével, hiszen ők az átalakítás kulcsszereplői. A jelszó: "igazat beszélni - pontosan hallani (érteni)", hiszen az egész hadseregben nyugtalanság, bizonytalanság, várakozások voltak észlelhetők (készült egy "hangulatjelentés" is, amelyből szintén ez derült ki) a nagy változások nyomán. "Ha be tudjuk azonosítani a felvetődő problémákat, akkor számolni tudunk velük és sürgősségi sorrendben kezelni tudjuk őket" - mondta Mercier tábornok. A problémák döntő többsége technikai jellegű és megoldható, de éberen kell figyelni a döntések humán és pszichológiai következményeire, hatásaira is. Mindenkit érinteni fognak a változások előbb vagy utóbb, tehát a rendszer megváltozását a szokások megváltozásának is követnie kell! Az átalakítást pszichológiai szempontból is figyelni kell. A vezetői állomány nyugtalansága, bizonytalansága szakmai és személyes elemeket is tartalmaz: a szakmai aggodalomra okot adhat az, hogy ezt a nagy átalakítást aggasztó gazdasági környezetben kell végrehajtani. Vajon fogja-e a társadalom biztosítani a védelmi költségvetést? Vajon eredményes lesz-e a toborzási politika? A személyes problémák a többszörös áthelyezésekből, a leépítésekből adódnak. Mercier tábornok azonban úgy vélte, hogy szakmai téren bizalomra kell ösztönöznie annak a ténynek, hogy az új hadsereg sokkal modernebb, hadra foghatóbb, jobban, korszerűbben felszerelt, jobban kiképzett lesz. A tiszteknek bíznia kell a vezetésben, amelynek eltökélt szándéka, hogy a határozott, szigorú tervek végrehajtása során rugalmas, megértő, szolidáris magatartást tanúsítson, lehetőleg mindenki érdekeinek tiszteletben tartásával.
1998-ban már érezhető volt, hogy vége a bőséges, olcsó, szakképzett munkaerő időszakának, amit a kötelező katonai szolgálat biztosított. Ennek ellensúlyozására bevezették az alakulatok mindennapi életét biztosító bizonyos tevékenységeknek alvállalkozásba adását (sous-traitance). Az "igények logikájáról" azaz igényalapú gazdálkodásról át kellett állni a "források logikájára" azaz forrás-alapú gazdálkodásra. Létrehozták a katonai életfeltételek biztosításáért felelős láncot a csapattestektől kezdve egészen a SzF erők VK Személyi állomány hivataláig (Bureau de la Condition Militaire).
Sokan tartanak attól, hogy a kötelezõ katonai szolgálat felfüggesztésével egy a nemzettõl elszakadó, benne idegen testet alkotó hadsereg jön létre. Ennek egyik fontos ellenszereként 1998 októberétõl bevezették a "Felhívás (behívó) a védelmi felkészítésre" Napokat . Ez egy-egy napot jelent, amelynek során a fiatalokat a honvédelemrõl, a katonai hivatásról tájékoztatják, felmérõ teszteket íratnak velük, amelyekkel iskolai eredményeikrõl kapnak képet. Ez egyedülálló lehetõség a fiatalok megszólítására, a hadsereg - nemzet közötti kapcsolat ápolására és egyúttal a fiatalok ösztönzésére, hogy jelentkezzenek valamely katonai szolgálatra: tartalékosként, önkéntesként vagy szerzõdésesként.
A haza iránti védelmi kötelezettség teljesítésének másik módja a "katonai felkészítés" (préparations militaires) rendszere, amelynek során többször rövid idõtartamra behívják az erre önként jelentkezõ fiatalokat és így megismerhetik aktív, erõs élményeken keresztül a katonai életet. A harmadik lehetõség pedig az "önkéntes nemzeti szolgálat" (VSN = volontaires du Service National) rendszere, amelyben 18 - 26 évesek max. ötször megújítható, 12 hónapos szerzõdést írnak alá a fegyveres erõkkel. Utána kérhetik áthelyezésüket az aktív szolgálatba.
A kompetencia-alapú humán erõforrás- politika
A létszámcsökkentés logikus következménye, hogy nagy figyelmet kell szentelni a személyi állomány összetételére: az igények hatékony kielégítéséhez minden posztra a pontosan odavaló, jó szakembert kell megtalálni, kiválasztani. Ennek új módja a képességek, szaktudás, szakterület szerinti nyilvántartás a fegyvernem szerinti helyett. Továbbra is mindenki egy adott fegyvernemhez fog tartozni, de a szakmája szerinti nyilvántartásban fog szerepelni, mert így lehet optimálisan kihasználni a képességeit az aktuális szükségleteknek megfelelõen.
A jó szakemberek megtartásához jól körvonalazott, vonzó és változatos, személyre szabott életpálya-képet kell nyújtani. A szárazföldi erõk profivá tétele nem csak a sorozott katonák helyettesítését jelenti szerzõdésesekkel és hivatásosokkal. Az emberi erõforrás szakmaivá tételének három kulcsszava: toborzás - megtartás - visszaalakítás (felkészítés a civil életbe való visszatérésre), ami három új, komplex szakmát jelent a vezetés számára, s ezt jól meg kell tanulni!
Az önkéntes haderõ új vezetési, irányítási stílust is követel. A parancsnoki magatartás alapelvei ugyan nem ma születtek, de a múltban eléggé elfelejtõdtek, újra fel kell éleszteni õket és szisztematikusan alkalmazni: odafigyelés (meghallgatom), rendelkezésre állás, kölcsönös tisztelet, fegyver-bajtársiasság a fõ elemei.
A vezetés technikáiban meg kell jellenniük a XXI. század fejlett vezetési-irányítási technikáinak: a célkitûzéses irányítás (csak az elérendõ célt szabja meg, az oda vezetõ utat, a megvalósítás módját nem), a vezetési ellenõrzés (azaz a feladat megvalósítását, elvégzését kell ellenõrizni és nem a folyamatát), a témavezetés (egy-egy témának van egy felelõs vezetõje, aki koordinálja, egyezteti a "bedolgozó" osztályok, szervezetek munkáját, együttmûködését), a jól megfogalmazott mutatók (mutatószámok) - jellemzik ezt az új típusú kapcsolatrendszert vezetõk és alárendeltek, beosztottak között, ami feltételezi az állandó dialógust.
Mivel a források egyre szûkülnek, nagyon fontos a "termelékenységet", hatékonyságot növelni. Ennek feltételei: a pontos direktívák, a partneri (megbeszéléses, egyeztetett) alapon kitûzött célok, a megbízható mutatók kidolgozása. Így a megosztott felelõsség lép az egyszemélyi felelõsség helyébe minden szinten, még pontosabban az adott területre szakosodott (commandement spécialisé) vezetés. A hálózatban végzett munka, a korábban említett témavezetés mellett szintén a kollektív döntéshozatalt jelenti. Ez sem új fogalom, csak a katonai hierarchia elve jó ideig kiszorította... Ezekkel a módszerekkel lehet a forrásokat a leghatékonyabban kezelni, felhasználni.
A pályaképek egésze módosul e forradalmi változás következtében.
A tiszti pálya két nagy horderejû változáson esik át: elõször is a szerzõdéses tisztek (officiers sous contrat) szerepe fog jelentõsen megnõni, másodsorban pedig a tisztek pályafutásának második szakasza fog két irányra oszlani: a parancsnoki és a szakértõi beosztások szétválnak és külön "utat" alkotnak.
A szerzõdéses tisztek (officiers sous contrat) rendszere az eddigi "aktív szolgálatban álló tartalékos tisztek" (officier de réserve en situation d'activité) kategória helyébe lép. Különösen a különbözõ szakterületek képviselõivel töltik fel ezt a csoportot. Természetesen itt is nagyon fontos a megfelelõ vonzóerõt biztosítani az éves létszámigény megfelelõ kielégítése érdekében mind a parancsnoki mind a szakértõi vonalon. A toborzás fõ területei az egyetemek és oktatási, képzési intézmények.
A szakmai pályafutás második szakaszára vonatkozó új rendelkezések célja, hogy olyan tisztekkel is számolhassanak a szárazföldi erõk, akik nemcsak a kifejezetten katonai eszközöket képesek tökéletesen alkalmazni, hanem a "környezet", vagyis az intézmény jó mûködését biztosító tényezõk terén is jó szakemberek. Ez különösen fontos az erõk felkészítése és bevetése érdekében, a nemzeti és többnemzetiségû törzsekben - amely feladatok igazi szakértõket kívánnak meg. Tehát a szárazföldi tisztek, "származásuktól", fegyvernemüktõl, státusz-testületüktõl függetlenül olyan vonzó, motiváló szakmai perspektívát kaphatnak, amely képességeiknek, készségeiknek, ízlésüknek leginkább megfelel. A tét tehát az, hogy a már megfelelõ csapatgyakorlattal, ott betöltött felelõsségteljes munkakörökkel rendelkezõ, szakmai területükön kíváló tudással rendelkezõ tisztek számára szakmai pályafutásuk második szakaszában elismert szakértõi, felelõsségteljes pályát biztosítsanak. Ez a "mûködtetés, megvalósítás" szakasza helyett a "kigondolás, tervezés" szakaszát jelenti, amikor a szárazföldi erõk sorsának irányításában vehetnek részt, az új kihívásokra adandó válaszok keresésével, kimunkálásával. Ezentúl tehát nem egyetlen modell fogja a szakmai sikert megtestesíteni. A kompetenciák logikája fog érvényesülni. A pályairány választása - teljesen önkéntes alapon - többnyire az egység-parancsnoki idõ leteltekor, a törzstiszti iskolában elvégzett tanfolyam után vagy az EMS2 (legfelsõbb katonai tanulmányok) képzési ciklus végén történik. A parancsnoki utat választók (arra kiválasztottak) továbbra is a a fegyvernemi tisztek testületébe tartoznak, míg a szakértõi út felé orientáltak a Speciális keretbe, a szakértõ tisztek testületébe ahol ugyanúgy vezetõi idõszakokat (temps de responsabilité) fognak teljesíteni és a parancsnok- tisztekkel azonos elõmeneteli lehetõségeket biztosítják számukra (azonos képességekhez azonos elõmenetelt).
A tiszthelyettesek szerepe megerõsödik a hivatásos hadseregben. Õk azok, akik hosszabb ideig gyakorolják a közvetlen parancsnokságot (commandement de contact) és így õk az önkéntes szerzõdésesek kiképzõi, megformálói. Ugyanakkor magas szintû tudással rendelkezõ technikusoknak is kell lenniük, vagyis tökéletes szakembereknek. Az utóbbi idõkben túltelített volt, különösen a felsõbb kategóriákban a tiszthelyettesi állomány, a természetes elvándorlás lelassulása miatt. Ezért nehéz volt az elõmenetel, de mára sikerült javítani a helyzetet. Ugyanakkor a hosszú szolgálatok is kívánatosak, hiszen így biztosítható a folytonosság, a kompetenciák stabilizálása. A tiszthelyettesi pálya második felének különbözõ irányokba nyitása is megfontolandóvá vált.
DOKTRINÁLIS MEGÚJULÁS
Az újjászervezés egyik legkevésbé ismert, ugyanakkor rendkívül fontos területe a szárazföldi erõk doktrínális megújulása. Ennek alapja egy prospektív, a jövõt minél elõbbre fürkészõ eljárás, mellyel a haderõ jvõbeni alkalmazási területeit, módjait igyekeznek elõrelátni. A francia szakértõk szerint ez sem nagyon elterjedt eljárás más hadseregekben.
Ennek elsõ lépéseként megtervezték, kidolgozták az "ensemble de forces unique" fogalmát, ami magyarra kb. "erõk egyetlen együttese"-ként fordítható. Ez egy olyan alaperõ, amelybõl kiindulva minden válság-, konfliktushelyzetnek megfelelõen alakítható ki az a specifikus hadieszköz, amely az adott helyzetre: feladatra, elérendõ célra, a bevetés sajátos körülményeire leginkább alkalmas. Egy ilyen elv megvalósítása, természetesen, az egységek sokoldalú hasznosíthatóságán (polivalencia) és strukturális modularitásán alapul. Ez biztosítja egy viszonylag kislétszámú szárazföldi erõ számára a megfelelõ reagálóképességet.
Második elemként újrafogalmazták azt a régi francia nemzeti sajátosságot, mely szerint a könnyû és nehéz erõk megfelelõ aránya a beavatkozási rugalmasságot növelõ tényezõ. Ezt a modularitás elvével ötvözve lehetõvé válik egy olyan köztes erõ létrehozása, amely ma - a szakemberek jól tudják - nagyon keresett "cikk" szövetségeseinknél.
A szárazföldi erõk tevékenységi területei nagyon kiszélesedtek, ezért rendkívül fontos ezeket leírni. Meg kell õrizni a magas intenzitású harcok megvívásának képességét, ehhez meg kell õrizni a régi, összetett kompetenciákat, de ezzel párhuzamosan ugyanezek egységeknek képeseknek kell lenniük olyan eljárások megvalósítására , amelyek a haderõ alkalmazásának egészen más filozófiáján alapulnak. Ilyenek a politikai célok elérésére a (sokszor csak lappangó) erõszak megfékezése, a békekikényszerítés, stb. Ezen eljárások kidolgozásához rendkívül fontos azon tapasztalatok számbavétele, elemzése, kiértékelése, amelyeket a különbözõ mûveletekben részt vett katonáktól kapnak. Ennek szervezett formája az ún. "retour d'expérience", a Doktrína-parancsnoksághoz eljuttatott részletes jelentések, beszámolók rendszere.
A HADERÕ - MODULARITÁS ÉS ESZKÖZHATÉKONYSÁG
A haderõ alkalmazásának igen sokféle jellegét figyelembe véve, annak fontos rendelkeznie egy erõs, hatékony elrettentõ maggal, ahová az összes harci és tûzeszközt, erõt koncentrálják - ezek képesek a magas intenzitású harcok megvívására. Másrészt rendelkeznie kell erõszak-megfékezõ kapacitással, ezek könnyebb, de jól védett erõk, amelyek képesek az adott területet az ellenõrzésük alatt tartani. Harmadrészt rendelkezniük kell a megfelelõ parancsnoki, felderítõ, mozgásbiztosító és támogató képességekkel.
A szárazföldi erõk teljes operatív struktúrája és egész szervezete a STRATÉGIE D'ACTION ET DE PROJECTION, azaz: a tevékenység- és kiszállíthatóság stratégiája elvnek van alárendelve.
Az operatív (mûveleti) parancsnokság személyi állományát megerõsítették, az eljárásokat harmonizálták a NATO-szabványokkal. Növelni kellett az alakulatok együttmûködési képességét, mivel ezentúl rendszeresen soknemzetiségû mûveletekben kell részt venniük.
A bipoláris világ helyébe lépõ sok tûzfészek, válsággócok világában a nagyméretû szárazföldi bevetések valószínûsége lecsökkent, az ezekre tervezett szervezetek, struktúrák tehát létjogosultságukat vesztették. Többé nem egy meghatározott ellenséggel szemben, ismert terepen, meghatározott tervek szerinti nagy erõk összpontosítására kell készülni. Ebben az új, bizonytalan stratégiai környezetben a konkrét válság kitörése elõtt lehetetlen pontosan elõre tudni, hogy milyen jellegû, mennyiségû (nagyságrendû) és felépítésû erõkre lesz szükség a válság megoldására. A bevetésnek, feladatnak leginkább megfelelõ struktúrák ismeretének hiányában nem lehetre ezekre építeni a béke-szervezetet sem.
Ezekbõl a megfontolásokból két alapelv fogalmazható meg, amelyeknek az egész átalakítást vezérelnie kell: a modularitás és az eszközhatékonyság elve.
A modularitás egyrészt a rövid készenléti idejű, a feladatra szabott operatív erő felállításának képességét, másrészt azoknak az állandó struktúráknak a megfelelő méretezését jelenti, amelyekből a bevethető erőket kialakítják, harmadrészt a könnyű és nehéz erők megfelelő arányát, végül a gyorsan bevethető, kiszállítható és a feladatnak megfelelő törzsek létrehozását. Az állandó szervezetek terén megszüntették a hadtest és a hadosztály szinteket, megtartva a dandár szintet, amely az összfegyvernemi hadműveleti kiképzés, felkészítés szervezete lesz. Ennek az operatív erőnek a vezetését pedig olyan törzsek biztosítják, amelyeket kifejezetten a felkészítésre majd a hadműveletekbe való bevetésre hoznak létre.
Az eszközök hatékony kihasználásának követelményét a haderõ csökkentése vetette fel, ami korlátozza a (speciális) biztosító és támogató kapacitásokra fordítható erõket. Így pl. legyen bár szó hadszíntér-híradásról, légvédelmi tüzérségrõl, logisztikáról vagy területtûzrõl, a mostantól korlátozott mennyiségû eszközöket többé nem adják állandó jelleggel a különbözõ szintû parancsnokságok állományába. Ellenkezõleg, szakosodott egységekbe csoportosítják azokat, ahol a megfelelõ szintû kiképzést, begyakorlást biztosítani lehet, ahol a kompetenciákat és eszközöket racionálisan karban lehet tartani, majd az adott feladatra felállított erõk tényleges szükségleteinek megfelelõen lehet azokat átalárendelni.
E két elv alkalmazása azonban még nem lett volna elegendõ ahhoz, hogy a szárazföldi erõ a mai geostratégiai és költségvetési helyzet által diktált reagálóképes, adaptálható és "kifizetõdõ" eszközzé váljon. A korábbi vezetési rendszer, amely minden felelõsségi szinten megkövetelte mind az operatív, mind a szervezetszerû (organikus) felelõsségi körök ellátását (globális és egyszemélyi felelõsség), korlátozta az erõk kitelepítésének, az országtól távol történõ bevethetõségének képességét. A helyben maradó modulok ellátása és szervezeti vezetése felborította volna a törzsek munkáját, megakadályozva õket abban, hogy teljes állományukat a megkívánt hadmûveleti feladatra (bevetésre) szenteljék. Az új elv a specializált, szakosodott vezetés, amely hálózatban dolgozik a témavezetés és a vezetõi (elért eredményt ellenõrzõ) ellenõrzés módszerével. Ezért született meg az a döntés, hogy megkülönböztessék és világosan szétválasszák a funkciókat:
• a (had)mûveleti ágat (láncot), amelyet megszabadítanak minden olyan feladattól, amely nem kapcsolatos az erõk hadszíntéri alkalmazásával, s amely kivetíthetõ (szállítható, kitelepíthetõ) törzsekbõl és egységekbõl áll
• egy régiók szerinti organikus ágat (láncot), amely az öt francia földrajzi terület (régió) szerint rendezõdik. A területi törzsek felelõsek a területükön állomásozó ezredek adminisztratív, pénzügyi és életfeltételeinek biztosításáért.
A (had)mûveleti ág (lánc) három vezetési szintet foglal magába, amelyek lehetõvé teszik a francia szárazföldi erõk számára, hogy különféle módon integrálódjanak a soknemzetiségû alakulatokba és különösen a szövetségen belül valamely feladatba.
E lánc csúcsán a CFAT (Commandement de la force d'action terrestre, azaz: szárazföldi mûveleti erõk parancsnoksága) két fontos feladatot kapott: megszervezni és felügyelni az összes törzs és összes kitelepíthetõ erõ hadmûveleti felkészítését. Másodsorban, egy nagyobb bevetés esetén képesnek kell lennie egy NATO-osztályú hadtest-törzset felállítani vagy egy soknemzetiségû össz-haderõnemi, hadmûveleti szintû törzs kemény magját biztosítani.
Ezzel párhuzamosan, a szárazföldi logisztikai erõk parancsnoksága (CFLT) biztosítja a mûveletek során felállított törzsek logisztikai elemeit, miközben megszervezi és felállítja a mûveletben részt vevõ erõk logisztikai ellátó egységeit.
A második szintet négy haderõ-törzs alkotja, amelyeknek egyetlen egység sincs állandó jelleggel alárendelve. A CFAT közvetlen alárendeltségében, ezek a törzsek azonnal készek a kitelepítésre, ez a rendeltetésük, akár mint egy NATO-osztályú hadosztály-törzs, akár egy hadszíntéri összfegyvernemi törzs kemény magja valamely korlátozott méretû nemzeti mûveletben. Ezen törzsek egyikét jelölik ki elsõsorban az Európai Hadtestbe is.
A harmadik szint az ezredek szintje: 51 manõver-ezred, 19 speciális támogató (biztosító) és 18 logisztikai ezred van 15 dandárba szervezve:
2 páncélos
2 gépesített lövész
2 könnyû páncélos
2 könnyû gyalogsági (ejtõernyõs és hegyi) dandárok
1 légimozgékonyságú (légi úton szállítható)
2 logisztikai
4 szak- (speciális) biztosító (felderítõ, mûszaki, tüzér, híradó) .
Az össz-fegyvernemi és logisztikai dandárok a kitelepíthetõ, kifejezetten operatív rendeltetésû törzsek parancsnoksága alá vannak rendelve. Õk a szárazföldi erõk egyedüli állandó össz-fegyvernemi egységei.
Mindezen nagy horderejû átalakítások úgy zajlottak, hogy közben a szárazföldi erõk igen aktívan részt vettek a nemzetközi misszziókban és az országon belüli katasztrófa-elhárítási és terrorizmus-elleni stb. feladatokban is.
Az átalakítás ütemezése:
1997 - 1999 az erõk, ezredek és operatív törzsek átszervezése
1998 - 2000 a parancsnokság, vezetés átszervezése
1999 - a támogatás és katonai oktatás, kiképzés új rendszerének kialakítása
SZÁMOK
2001 õszéig
• mintegy 50 ezredet számoltak fel, összesen több mint 220 szárazföldi alakulatot,
• az elmúlt tíz évben, , a védelmi reformok során, a szárazföldi erõk mintegy 160 000 katonai beosztást vesztettek el.
• a vezetõi állomány 10 %-al csökkent, ez mintegy 1200 tisztet, 6000 tiszthelyettest érintett,
• 2001 szeptemberében a szárazföldi erõk szerzõdéses létszáma: 92 000 fõ
• a személyi állomány létszámát illetõen némi lemaradás volt tapasztalható 2001 õszén a tervekhez képest: mintegy 8000 fõ hiányzott, amit a kissé koraira idõzített nemzeti szolgálat-felfüggesztés és a civil állomány-hiány okozott. De bíztak abban, hogy a 2002-re tervezett mintegy 170000 fõs (katonai és civil) állományt : 16 000 tiszt, 50.000 tiszthelyettes, 66.500 szerzõdéses, 5.500 önkéntesen szolgáló katona és 30.000 polgári el fogják érni.
• a 2002-re tervezett erõk: 90 kitelepíthetõ, minden területen megfelelõen szakképzett ezred
• a technikai biztosítás terén elég jelentõs problémákkal küzdöttek az alakulatok, de új beszerzési terveket dolgoztak ki, s ennek nyomán -remélhetõleg - hamarosan javulni fog a technikai készenlét.
FEJLESZTÉSEK - PRIORITÁSOK
A költségvetés 5. - az eszközöket, felszereléseket érintõ - fejezete is jelentõs szemléletváltást tükröz: a fejlesztésre összpontosított tervezésrõl átálltak a gyártás-központúra, ami jelentõs beruházásokat, befektetéseket igényel. Ez a védelmi minisztérium minden területén nagy megszorításokat tett szükségessé.
A szárazföldi erõk - a védelmi politikai általános irányát követve, nagy hangsúlyt fektet a C3I (commandement, controle, communication, intelligence (information) azaz vezetési - információs rendszer), a felderítés, a biztosítás - biztonság és a tûzpontosság fejlesztésére.
Javítani kell az infrastruktúrát, hiszen annak modernizálása, egy fejlett ország modern hadseregének megfelelõ színvonalra fejlesztése még nem fejezõdött be.
Amikor 2002 szeptemberében az új szárazföldi vezérkari fõnök, Bernard Thorette hadseregtábornok a parancsnoki állománynak bemutatkozó gyûlést tartott, elemezte a megtett utat, kihangsúlyozta, hogy a technikai készenlét színvonala nagyon sok kívánni valót hagy maga után. "Követelem mindenki együttmûködését ennek megoldásában, hiszen ezen múlik a hitelességünk!" - mondta. Az államfõ, a kormány, a miniszter pozitíven állank a kérdéshez, a költségvetés is kedvezõ a katonai tervezés megvalósíthatóségaszempontjából: lehetõvé kell tenniük a már megrendelt berendezések, eszközök beszerzését, újak megrendelését és a megfelelõ szinvonalú kiképzést.
A nagy eszközök terén két út járható: azokat az eszközöket, amelyek az elõre látható veszélyekre még megfelelõ választ képesek adni, modernizálni kell (valoriser) félidõben. Ilyenek pl. az AMX10RC kerekes ágyús harckocsi, vagy a VAB lövészpáncélos.
A második út az új eszközök rendszerbe állítása, mint a Tigre, VBCI (gyalogos páncélos harcjármû), a SAMP (közepes hatótávolságú légvédelmi rendszer) és egy sor vezetési és információs rendszer.
A szárazföldi erõket érintõ e fejlesztések, beruházások szükségességének megfelelõ értékeléséhez érdemes figyelembe venni azt a tényt, hogy Franciország katonai tevékenységeinek összességébõl (mind külföldön, mind hazai területen) 80 % -ot a szárazföldi erõk hajtanak végre, a kockázatok, veszteségek 95 %-a is õket érintette az utóbbi tíz évben. Igazságos-e, hogy a védelmi költségvetés V. fejezetének csak 20 % -át szánják rá? - tette fel a kérdést a CRENE tábornok, a szárazföldi erõk vezérkari fõnöke 2001 szeptemberében.
"Az elmúlt hat évben nagy lépések történtek. A hadsereg 'professzionalizált' lett (azaz kíváló képességû és képzettségû önkéntesek, szerzõdésesek, hivatásosok alkotják, megtörténtek az átszervezések, megszülettek az új elvek, a vezetés, támogatás -bár ez utóbbi még jelentõs hiányosságokkal- új rendszere), de még profivá kell tennünk. Az új feladat: irányt mutatni a szárazföldi erõknek: hogyan felelhet meg létértelmének, hivatásának, amiért van: az engagement opérationnel azaz (had)mûveleti elkötelezettségnek. Ez az oltalmazást, megvédést jelenti határainkon túl és támogatást, segítséget itthon, hazai területen.
A szárazföldi erõk a megtett erõfeszítések miatt (átszervezés, reformok és mindezekkel párhuzamosan folyamatos helytállás a nemzetközi missziókban) kifáradtak, az összetartás kissé megbillent, a téli rendkívüli körülmények (természeti katasztrófahelyzetek) miatt sérülékenyebb és a személyi állomány bizalma megrendült, mert nem érzi a támogatottságot, a megbecsülést. A szkepticizmust fel kell váltania a bizalom újraéledésének. Ideje kis szünetet tartani a reformokban, fenntartani a stabilitást és ugyanakkor tovább haladni a fejlesztésekben. Meg kell tenni a szükséges kiigazításokat, elsõsorban a munkaszervezés és idõbeosztás terén: egy egyenletesebb teherelosztás, a mindennnapi problémák figyelembe vétele és megoldása jelentõsen hozzájárulhat a személyi állomány jobb közérzetének helyreállásához. (...)" - foglalta össze a jelenlegi helyzetet Thorette tábornok, VF.
A spanyol fegyveres erők professzio
A hadseregek professzionalizálása - a spanyol példa
Első lépések - első tapasztalatok
Spanyolországot az elmúlt évtizedben gyakran emlegették Magyarországon, mint a politikai rendszerváltás, a demokratikus átmenet békés, nagy törésektől, leszámolásoktól mentes példáját - noha Spanyolországban az utóbbi években azért többen megkérdőjelezik, hogy tényleg jobb volt-e teljesen elfojtani, nem feldolgozni a közelmúlt történelmét.
Spanyolország ma újra előtérbe került, mint a hadsereg hivatásossá tételének útjára nemrégen lépett, tehát az első tapasztalatokat most szerző ország. Az országaink között mostanában zajló hivatalos látogatások egyik fő témája is ez. Példa erre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem delegációjának látogatása a madridi, toledói és segoviai katonai intézményekben: mindhárom helyen a professzionalizálás folyamatáról, jelenlegi állásáról és az abból adódó új feladatokról beszéltek. De ugyanerről folyt a szó a CESEDEN (Legfelsőbb Védelmi Tanulmányok Központja - Madrid) igazgatójának - Domingo Marcos Miralles altábornagynak Erdélyi Lajos ezredesnél, MH Személyügyi Főnökénél majd Fodor Lajos vezérezredes, vezérkari főnöknél tett látogatása során is.
Az alábbiakban a spanyol tábornokkal készült interjút és a spanyolországi látogatásunk során hallottakat ill. a spanyol katonai szaksajtóban megjelent cikkeket foglalom össze.
Spanyolországban 2001 december 31-én véget ért egy 200 éves hagyomány, a kötelező, sorozásos rendszeren alapuló katonai szolgálat. Az 1808-as cádizi Alkotmány vezette be - az akkor nyolcéves - kötelező katonai szolgálatot, de sokáig csak a szegények teljesítették, hiszen a gazdagok vagy pénzzel, vagy helyettesítő megfizetésével el tudták kerülni. A népi megmozdulások, tiltakozások hatására (ld. 1909-ben a barcelonai "tragikus hét") ezt a lehetőséget 1911-ben eltörölték. Több reform és a szolgálat idejének fokozatos csökkentése után, a társadalom, a sorköteles fiatalok egyre hevesebb ellenállása és az új védelmi politika hatására a 90-es években bevezették az ún. "vegyes" rendszert, azaz a kötelező szolgálat mellett egyre több szerződésest alkalmaztak a hadseregben.
Ma az új stratégiai környezet, a fegyverrendszerek egyre nagyobb bonyolultsága és operatív okok miatt az ország vezetőinek döntése nyomán - minden katona hivatásos ill. szerződéses . A professzionalizálás a szövetséges országokban szinte egy időben kezdődött, hiszen az együttműködési képesség csak így biztosítható. A kötelező katonai szolgálattal szembeni társadalmi ellenállás összeadódott a bonyolult, egyre drágább - mind a beszerzésük mind a fenntartásuk, karbantartásuk tekintetében - fegyverrendszerek kezeléséhez szükséges megfelelően kiképzett személyzet igényével, amit már nem lehetett a rövid katonai szolgálat ideje alatt, mindig új emberanyaggal biztosítani. Alaposabb kiképzés, hosszabb idejű "megtérülés", "hasznosítás" - ezt csak szerződéses ill. hivatásos állománnyal lehet elérni. A professzionalizálási folyamat 1996-ban kezdődött, amikor az új kormányfő, José María Aznar beiktatási beszédében a Parlamenttől azt kérte, hogy támogassa a történelmi reform beindítását, amelynek végeredménye a hadsereg teljes professzionalizálása lesz. Az év októberében létrejött a Kongresszus - Szenátus vegyes Bizottság, amely azt a feladatot kapta, hogy minden politikai erő, párt megegyezésével dolgozza ki e folyamatot. "Az új fegyveres erő hatékonyabb, rugalmasabban alkalmazható, kisebb létszámú, jobban felszerelt, jobban ellátott és teljesen hivatásos lesz, amely alkalmazkodik az új stratégiai szükségletekhez, kihívásokhoz." Ezeket az elveket, a védelem elveit, szükségletét a társadalommal is meg kellett értetni, el kellett fogadtatni. A vegyes (fele sorozott, fele szerződéses állomány) és a teljesen hivatásos hadsereg közötti választás politikai és gazdasági megfontolások után az utóbbi javára dőlt el.
A berlini fal leomlása után is - sajnos - számtalan válsággóc van a világban: a terrorizmus, etnikai, vallási és kulturális gyökerű konfliktusok szükségessé teszik az európai népek összefogását, közös erőfeszítéseit az Atlanti Szövetséggel, a Szövetségben. A béke- és humanitárius missziókban való részvétel Spanyolország számára is rendkívül fontos. Ezekben a katonák megfelelő felkészítése, felkészültsége és hatékonysága elsődleges szerepet játszik. Az emberi összetevő minősége tudja csak ellensúlyozni a létszámcsökkentést, amelyre a Kelet - Nyugat konfrontáció megszűnte után, az új politikai, társadalmi, gazdasági környezetben valamennyi európai ország kényszerül.
Ezzel párhuzamosan, a technológiai forradalom jelentős változásokat hozott a fegyverzetben és a katonai eszközök terén. Ezeknek megfelelő használata és karbantartása magasan képzett személyzetet igényel.
Az operatív és funkcionális tényezők mellett a harmadik, nem elhanyagolható szempont a katonai szolgálat társadalmi megítélése. Egyrészt tömeges elutasítása, másrészt az a meggyőződés, hogy a jövő válságai, konfliktusai és háborúi nagyon jól kiképzett és hivatásos állományt igényelnek. Akik az előbbi döntő szerepét hangsúlyozzák a hivatásos hadseregre való áttérés indokai között, téves alapvetésből indulnak ki. A társadalom elutasítására nem lehetne egy új rendszert felépíteni, hiszen éppen a lényegét kérdőjelezné meg. Sokkal fontosabb a jól képzett, a seregben huzamosabb időt eltöltő állomány iránti igény. Sokan - mind a politikusok, mind a katonák között -, a gazdaságossági szempontokat mérlegelve arra hivatkoztak, hogy a hivatásos hadsereg, mivel kisebb, kevesebbe is kerül. Akkoriban nehéz volt pontos számításokat végezni, de mára bebizonyosodott, hogy ez nem igaz. Egy modern hadseregben az anyagi és személyi kiadások aránya 60 - 40 %, a 90-es évek közepe táján azonban Spanyolországban ez pont fordítva volt. Ráadásul a már folyamatban lévő fejlesztési programok is terhelték a védelmi költségvetést. Óriási erőfeszítések árán mára javult az arány, de még mindig 48 : 52 % körül mozog, a személyi kiadások túlsúlyával. Ezen a téren nagyon nehéz, csak nagyon lassan lehet változásokat elérni. A NATO-ba való belépés Spanyolország számára azonban nem jelentett túl nagy követelményeket technikai téren, hiszen már Franco tábornok idején, az 50-es években megszülettek az első amerikai - spanyol katonai együttműködési szerződések, amerikai bázisokat hoztak létre Spanyolország területén, ellentételezésképpen nagy mennyiségű amerikai haditechnikai eszköz szállításával. Tehát a polgárháború után az elpusztult Spanyolországot alapvetően amerikai (bár többek szerint elavult) eszközökkel fegyverezték újra fel. Később francia harckocsikat állítottak rendszerbe és spanyol katonák tanultak az Egyesült Államokban. Tehát mind szellemi, mind technikai téren fel voltak készülve az együttműködésre.
A professzionalizálás nemcsak a személyi állomány professzionalizálást jelenti, hanem az egységek átszervezését és általában a fegyveres erők "újraméretezését" is - mondja Miralles tábornok. Mintegy tizenöt év óta több tervet is készítettek (META, NORTE) , amelyek elsősorban a szárazföldi erőt érintették, hiszen ez a legnagyobb létszámú szervezet, itt a leglátványosabb a létszámcsökkentés, leépítés. A mintegy 350.000 fős fegyveres erők létszáma mostanra 100-150.000-re csökkent. Ez elsősorban a hivatásos, állandó vezetői állományt érintette, hiszen a sorozottak helyett könnyű kisebb létszámot szerződtetni, de mi legyen a hivatásos tisztekkel? Több intézkedést hoztak, amelyekkel önkéntes nyugállományba vonulásra ösztönözték azokat, akikre hadsereg nem számított a továbbiakban. A legtöbb "fölösleg" az ezredesi kategóriában mutatkozott, mintegy 500 ezredes. De ebben a kategóriában már amúgy is kevesen tudnak előlépni, beosztást kapni, így nem okozott túl nagy traumát a leépítés. Ők kérhették az ún. "Aktív tartalékos" állományba való helyezésüket, teljes fizetésüket megtartva a tényleges nyugállományba vonulási kor eléréséig. A még szellemi erejükben lévő, jó képzettséggel (pl. logisztikai, ellátási, fegyverzettechnikai területeken), nagy tapasztalatokkal és kapcsolatokkal rendelkezők könnyen el tudtak helyezkedni a civil életben. A fegyelmezett, lojális, célorientált katonákat mindenhol megbecsülik.
A Vegyes Bizottság mindezeket figyelembe véve 1998 májusában meghozta döntését: fel kell függeszteni - tehát nem eltörlésről van szó!!! - a kötelező katonai szolgálatot. Az új, hivatásos hadsereg sorállományának létszámát 102.000 - 120.000 főben, a parancsnoki létszámot 46 - 50 ezer főben határozták meg, amit 2002 december 31-ig kellene elérni. Ehhez a minőségi képzés, a nők egyenlő jogokkal és feltételekkel való felvétele, versenyképes bérek, a belső előmenetel segítése, a szerződés lejártakor pedig a civil életbe való visszailleszkedés segítése a fő célkitűzések.
A 2002-es, jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a tervezett létszámot nem sikerül elérni, ezért erre az évre egy közbenső - 86.000 fős - célt szabtak meg. De a kormány által végrehajtott Védelem Stratégiai Felülvizsgálata még módosíthat ezeken a számokon a jövő fegyveres erőinek szükségletei és elvárt képességeinek függvényében.
A RED 2001 decemberi különszámában Gregorio López Iraola altábornagy, a Védelmi Minisztérium Toborzási és Katonai képzési Főigazgatója a hadsereg hivatásossá tételének folyamatát nagyon összetettnek és átmeneti stádiumban lévőnek minősítette, amely három aspektust ölel fel: a toborzás, a megtartás és a civil életbe való visszatérés. E három tényezőnek egyformán jól kell működnie ahhoz, hogy az egész folyamat sikeres lehessen.
A toborzás sikere nagyban függ attól, hogy milyen fizetést tudnak felkínálni a katonáknak, hogy áll az országban a fiatalok általános foglalkoztatási helyzete, milyen előmenetelre számíthatnak és milyen - a civil életben is elfogadott, alkalmazható - képzést kínál a hadsereg a fiataloknak.
"De a számok nem válhatnak rögeszmévé. A mennyiség és a minőség közötti egyensúlyt kell megtalálni. A katona nem születik, hanem formálódik. A létszám egyébként kapcsolatban van bizonyos szolgáltatások külső cégeknek való kiadásával (externalización), a Védelem civil állományának tevékenységével és az önkéntes tartalékosok rendszerének fejlesztésével." - nyilatkozta Gregorio López Iraola tábornok.
Most a sereggel munkaszerződést kötő katona kezdő fizetése kb. bruttó 100.000 pezeta, ami a hivatalos minimálbérhez igazodik. Ez az eltöltött évek számával és az előmenetel függvényében emelkedik. A szerződés meghosszabbítását különféle jutalmakkal, prémiumokkal ösztönzik. Olyan korban, amikor a társadalom életszínvonala emelkedik, gazdasági növekedés és a munkanélküliség csökkenése tapasztalható, a civil életben is könnyebb munkát találni ill. a mai fiatalokra jellemző, hogy sokkal később hagyják el a szülői házat, elhúzzák tanulmányaikat, sokszor munka nélkül a szüleik nyakán élnek - nehezebb a toborzás. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a mai fiatalokból hiányzik a katonai elhivatottság - ami lehet a hosszan elnyúlt polgárháború következménye is. Ezért igen fontos a megfelelő bérek mellett az élet- és munkakörülmények, a képzés színvonalának emelése mint ösztönző tényező - mondja Miralles tábornok.
Mára, azaz három év alatt, a tervezett létszám 75 - 80 % -t sikerült elérni, ez mintegy 75000 főt jelent. Sajnos csökken a jelentkezők létszáma, a jelentkezők közül sem mindenki felel meg a követelményeknek. A földrajzi egyenlőtlenségek is jellemzők: a különböző területek lakosságának száma igen eltérő, másrészt az alakulatok földrajzi elhelyezkedése is egyenlőtlen. Vannak területek, ahol alig van katonai jelenlét, s az ott lakók nem akarnak messzire kerülni a lakóhelyüktől. Fontos tényező az is, hogy Spanyolországban a népességszaporulat a legalacsonyabb szintre esett Európában. A munkaerőpiaci helyzet sem kedvez a katonai pálya választása szempontjából: a hadsereg nem tud eléggé versenyképes és vonzó ajánlatokat tenni a nemzetvédelmi öntudatban amúgy is hiányt szenvedő fiatalság számára - elemezte a helyzeteta Toborzási és Kiképzési Igazgatóság egyik munkatársa.
A szerződésesek számának növelése érdekében, a kormány politikai támogatása mellett egy sor, elsősorban gazdasági intézkedést kell tenni pl. a fizetések, anyagi ösztönzők, előmenetel segítése, képzések, életkörülmények javítása, bizonyítványok elismerése stb. területén. A megtartás igen fontos eleme a rendszernek, hiszen ha a szerződésesek többsége az első szerződéses idő lejártakor elhagyná a hadsereget, nem térülne meg a "befogásukra" és kiképzésükbe befektetett energia, pénz. Ezen kívül az operatív állománynak évente mintegy 30 - 50 % -át kellene megújítani. Ez nagy luxus lenne, amit a spanyol hadsereg nem engedhet meg magának. Óriási erőfeszítéseket tesznek azért, hogy átlag 6 - 7 évet eltöltsön minden szerződéses a hadseregben. De a személyi állomány elöregedését is meg kell akadályozni, ezért a szerződés megújításának maximális idejét 12 évben határozták meg. "Helyet kell hagyni a fiataloknak is a belépésre." - mondta Miralles tábornok.
A megtartás érdekében szemléletváltás és jelentős anyagi ráfordítás, beruházások szükségesek. A szemléletváltás a parancsnokok számára azt jelenti, hogy össze kell hangolni a szakmai és operatív hatékonyság követelményét a katonák jólétének, életminőségének biztosításával, hiszen a szerződéses katonák ugyanolyan dolgozók, szakemberek, mint a civil társadalom szakemberei, tehát joggal várhatják el, hogy életszínvonaluk, életkörülményeik is hasonlóak legyen. Éppen ezért a hadsereg jelentős összegeket áldoz a képzés színvonalának emelésére valamint az infrastruktúra javítására: szakemberekhez méltó körletek, pihenő és rekreációs terek kialakítására. Új épületeket építenek, az új lakrészekben max. 3 főt helyeznek el, minőségi bútorokkal, nappalival, konyhával, kényelmi, szabadidős berendezésekkel, hogy a katonák ketten - hárman összefogva, ne a városban béreljenek lakást, hanem maradjanak a laktanyában szabadidejükben is, esténként és hétvégeken,ne ürüljenek ki a laktanyák. - mondja Miralles tábornok. Ezt a programot, természetesen, nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani, hiszen nem állnak azonnal rendelkezésre a szükséges források. A modernizációra, beszerzésre, infrastruktúrára és fenntartásra fordítható 2003 - 2005 évi költségvetést már felemésztik a folyamatban lévő programok, az Európai Unió pedig előírja a nulla deficitet. Akkor honnan vegyenek pénzt ezen beruházásokra? Az 1996-ig működő Infrastruktúra Általános Igazgatósága új, hatékonyabb pénzügyi lehetőségeket keresett. Egy új, autonóm szervezete (Védelmi Infrastruktúra kezelő) foglalkozott a honvédségi ingatlanok adásával, vételével. A befolyt összegeket nem kellet a központi költségbe befizetni, hanem visszaforgathatták az infrastruktúra fejlesztését szolgáló programokba. 1996-tól, a haderő csökkentése következtében felszabaduló laktanyák, tulajdonok eladását igyekeztek ösztönözni. A befolyt összegekből pedig az új szervezet, az Infrastruktúra és Felszerelés Igazgatósága már két fejezetet finanszírozhatott: az infrastrukturális beruházások mellett fegyverzet és haditechnikai eszközök adásával - vételével foglalkozhattak.
A másik jelentős segítség az, hogy a vállalatok fegyverzet- és haditechnikai fejlesztési programjait az Ipari (ma: Technológiai és Kutatási) Minisztérium támogatja és a Védelmi Minisztériumnak csak az eszköz átvételekor kell fizetnie. (Egyébként az EU minden országában probléma az a könyvelési rendszer, hogy az eszköz teljes árát a törlesztés kezdésének évében számolják el, még ha tíz év is a fizetési futamidő.)
A harmadik forrást a részben üresen álló honvédségi lakások (a létszámcsökkentés és az alakulatok felszámolása ill. áthelyezése miatt) eladása, részben a katonák mobilitását elősegítő törvény értelmében a korábban bérbe adott honvédségi lakások eladása jelentette. A bevételből egyrészt lakbér-hozzájárulást fizethetnek, másik részét pedig eszközvásárlásra fordíthatják - magyarázta Miralles tábornok.
"A katona olyan fiatal, akinek magas az önbecsülése, büszke arra, hogy katona, első naptól kezdve a piaci viszonyok átlagánál magasabb fizetést kap, aki képzi magát és a tanulmányait, titulusait elismeri a társadalom is, aki világot láthat, érvényesítheti szolidaritását, számtalan kalandot él át és a hazáját szolgálja. Az érem másik oldala, hogy fegyelmezetten, időnként nehéz körülmények között dolgozni nem könnyű. Tehát katonának lenni - az nem ajándék" - mondja Iraola tábornok - Ezt viszont a társadalomnak is értékelnie kell, meg kell becsülnie a munkánkat.
Évente mintegy 12.000 katonát kell toborozni, ha átlag 6 éves szerződésekkel számolunk. A szerződéses időszak végén az "ideiglenes" állomány 1/3 részének biztosított a hadseregben vagy az államigazgatásban a helye: évente mintegy 700 katona kezdheti meg tanulmányait belső előmenetel révén a tiszthelyettesi iskolákban - ahol az összes helyet az ő számukra tartják fenn, tehát kivülről nem lehet jelentkezni - , 1500 fő állandó, hivatásos sorállományúvá válik és 1200 a Csendőrséghez kerülhet: a Csendőrség a meghírdetett álláshelyei 50 %-át a volt szerződéses katonáknak tartja fenn. Ezen kívül, a Védelmi Minisztérium és szervezetei civil állományában megüresedő helyek 50 % -át is katonák fogják betölteni. A maradék 8.000 fő civil életbe való visszavezetésére pedig nagy erőfeszítéseket kell tenni: olyan hasznos, jól képzett szakemberekké kell őket alakítani, amilyenekre a munkaerőpiacon a legnagyobb szükség van. Tehát a harci kiképzést és a szakmai képzést kell ügyesen kombinálnunk - mondja Iraola tábornok. "A katona délelőtt katonaként gyakorlatozik, délután és szabadidejében pedig mint szakember tanfolyamokon készül mind a hadseregen belüli előlépésre mind a civil életben való elhelyezkedésre. Ezeket a tanfolyamokat, tanulmányokat a szerződés harmadik, negyedik évében tesszük intenzívebbekké. A fiatal erőfeszítései nagyban befolyásolják esélyeit. Optimizmusra ad okot, ha azt vesszük, hogy a vállalatok általában nagyra értékelik a katonák "erényeit": szakképzettségüket, tudnak csapatban dolgozni, sok óra szakmai gyakorlattal rendelkeznek és tudják mi az "szolgálni". Egyre több vállalat veszi igénybe a hivatásos tartalékosainkról vezetett adatbázist. Ezen kívül beindítottunk egy új kezdeményezést: szerződéseket kötünk különböző körzetekben vállalatcsoportokkal, állami vállalatokkal, intézményekkel: eddig több mint 9000 állást ajánlottak már fel "felszabaduló" katonáinknak (biztonsági szolgálatok, karbantartás, informatika, étkeztetés, járművezető stb. területeken).
A katonai tanulmányoknak a civil diplomákkal egyenlő elismertetése is régi célkitűzés. Most folynak tárgyalások, egyeztetések az Oktatási Minisztériummal s ha sikerül egyezségre jutniuk, akkor 2003-ra megszületnek az első hivatalosan elismert katonai titulusok: a civil életben is meglévő szakterületek esetén "Katonai technikus" és a harci, operatív szakterületek esetén "Védelmi technikus" végzettséget kaphatnak a katonák.
A szerződéses állomány mennyiben más, mint a kötelező sorozással behívott katona?
• Jobban, alaposabban kiképzett, maga választotta ezt a foglalkozást, tehát elhivatottabb.
• Szerződést köt, tehát számonkérhető a teljesítés, az elkötelezettség.
• Foglalkozása a szolgálat, megfelelő és fix fizetést kap, "munkahelye", munkája van, független, felelős a sorsáért. 49 szakterület és 350 szakmai tevékenység közül választhat. Mint dolgozónak, kötelességei vannak, de elvárásai is lehetnek. A társadalom szerves része marad.
• A szerződésesek 8.3 % nő - ez mintegy 10.197 főt jelent
• A csapatszellem, a bajtársiasság szeretete, változatos élet és sok lehetőség (sport, kalandok stb.) várja.
• Jövőt biztosító képzésben vehet részt
kéthónapos, mindhárom haderőnem számára közös katonai alapkiképzést kap
ezt haderőnemtől és szakterülettől függően egytől tízhónapos szakkiképzés (elméleti és gyakorlati) követi,
tanfolyamokon, továbbképzéseken vehet részt a belső előmenetel, a katonai tiszthelyettesi iskolákba való felvétel, az "állandó" állományba való átkerülés elősegítése érdekében.
szakmai tanfolyamok, képzések segítik a civil életbe való visszalépést (a szerződés lejártakor tartalékos állományba kerülnek) helyben vagy távoktatási formában.
2002-től folyamatos, képességek szerinti felvételi rendszert vezettek be, hogy mindenki a számára leginkább megfelelő beosztásba kerüljön és lényegesen lecsökkenjen a bevonulás-ügyintézési idő (8-10 nap elegendő lehet, de max. egy hónap). A válogató (felvételi) ciklusok egymásba folyhatnak, így a jelölt az év bármely szakában bekerülhet a rendszerbe. A fizikai, orvosi, pszichológiai vizsgák és a katonai pszichológussal folytatott elbeszélgetés után a jelöltek személyre szabott értékelést kapnak, amelyből megtudják, hogy számukra melyek a legmegfelelőbb beosztások. A jelölt a kérvényében max. tíz beosztást jelölhet meg, számára fontossági sorrendben. Képességei, eredményei, preferenciái alapján mindegyikhez kap egy pontszámot, amelyek alapján a válogató bizottság a kérvényezők közül ki tudja válogatni a legmegfelelőbbeket. Az információ-terjesztést 55 információs központ és 18 válogató (toborzó) központ végzi.
Előmeneteli lehetőségek:
• Szerződéses katona: felvételi vizsga (fizikai, pszichológiai, orvosi vizsgálat) és pályázat (szakmai, tanulmányi eredmények alapján) pontszámai alapján, a meghirdetett beosztásokra jelentkező, 18 - 27 éves fiatalok (nők, férfiak) közül választják ki azokat, akikkel a hadsereg szerződést köt. Az első szerződés 2 - 3 évre szól (kivéve néhány szakterületen és beosztásban, ahol ún. rövid : 12 - 18 hónapos szerződést kötnek.). A meghosszabbítások szintén 2-3 évre szólnak, max. 12 évig ill. 35 éves korig.
• A folyamatos, egy haderőnemnél letöltött 8 éves szolgálat után, a megfelelő követelmények teljesítése esetén kérhetik felvételüket az "állandó" (hivatásos) kategóriába, és 58 éves korukig maradhatnak a fegyveres erők kötelékében. A felvételi követelmények teljesítése érdekében a Védelmi Minisztérium tanfolyamokat szervez helyben és távoktatási formában.
• Őrvezető (4 fő irányítása): a meghirdetett beosztásokba pályázat, felvételi vizsga után, min. három év folyamatos szolgálat után, a megfelelő követelmények (esetleg pl. felkészítő tanfolyam) teljesítése esetén, max. háromszor lehet jelentkezni.
• Tizedes (12 főt irányít): felkészítő tanfolyam sikeres elvégzése után, adott területen megüresedett helyre lehet jelentkezni. A felkészítő tanfolyamra pályázni kell és /vagy felvételi vizsga után választják ki a résztvevőket a min. 2 éve folyamatosan őrvezetőként szolgálók közül. (Max. háromszor jelentkezhetnek.) Az előlépés sorrendjét a felvételin és a tanfolyamon elért eredmények alapján kapott pontszámok döntik el.
• Szakaszvezetői beosztás : kiválasztással történik, megüresedett helyre. A legalább három éve tizedesi beosztásban szolgáló, legalább három éve állandó szolgálati viszonnyal rendelkezők közül, a haderőnemi vezérkari főnökök jelölik ki a felkészítő tanfolyamon résztvevőket a javasoltak közül.
• A Tiszthelyettes-képző Iskolába (Academia General de Suboficiales, Zaragoza) hároméves, egy haderőnemben végzett folyamatos szolgálat után lehet pályázni és felvételi vizsgát tenni. A szolgálati érdemeket, a szolgálati időt és a képzettséget veszik figyelembe. A vizsgákra való felkészülést helyben és távoktatási formában szervezett tanfolyamok segítik.
A tartalékos állomány három típusára (önkéntes - ideiglenes - kötelező) vonatkozó jogi kereteket most dolgozzák ki. Fontos terület ez, hiszen a hivatásos hadsereg fix létszámú, s hirtelen baj, szükség esetén nem lehet egyik napról a másikra megnövelni a létszámát. Fontos megoldani a tartalékosok felkészítését, szinten tartását, a megfelelő eszközökkel való elláthatóságát, a gyors behívhatóságát. Nem mindenki jó automatikusan a korábban kiképzettek közül, hiszen az évek múlásával jelentősen változnak a szervezetek, az eszközpark, a fegyverzet. - mondja Miralles tábornok.
A spanyol fegyveres erők 1988 karácsonya óta vesznek részt nemzetközi missziókban. A mintegy negyven misszióban való spanyol részvétel hozzájárult a hadsereg társadalmi megítélésének javulásához: a kifejezetten katonai feladatok mellett a katasztrófaelhárításban, humanitárius segítségnyújtásban, megfigyelői feladatokban, mentési, helyreállítási munkákban, élelem- és ruházat szétosztásában stb. mintegy 40.000 spanyol katona vett részt kivíva a civil lakosság háláját, elismerését. Az elemzők általában kiemelik, hogy a spanyol katonák milyen könnyen és jól tudnak kapcsolatokat építeni, kommunikálni a helyi lakosokkal. A szaksajtó megítélése szerint az ezekben való részvétel is jelentős vonzerőt jelent a spanyol fiatalok számára. Egy felmérés szerint ez a lehetőség az ötödik legfontosabb ösztönző a hadseregbe való belépésre (a fizetés, a civil életben ahsznosítható ismeretek megszerzése, a Védelmi Minisztérium által segített civil munkahely-szerzés és a bajtársias légkör után). A szerződéses állomány lényegesen hatékonyabban tud e feladatokban helytállni, hiszen jobban kiképzettebbek, motiváltabbak és állandó készenlétben készek bármikor bárhol feladatukat teljesíteni.
A három haderőnem és a közös testületek (Katonai Jogi, Ellenőrzési, Egészségügyi és Katonazenészek testülete) igyekeznek egyetemet végzett fiatalokat a soraikba csábítani. Ők alkotják a "kiegészítő tisztek" (oficial de complemento) kategóriáját. 2001-ben pl. 40 %-al növelték az általuk megpályázható helyek számát, amivel a hivatásos tiszti állomány létszámának csökkentését igyekeztek ellensúlyozni, fenntartva így a katonai szervezet harckészségét és hatékonyságát. Ők max. 12 évig szolgálhatnak, max. 38 éves korukig.
A vezetői állomány létszámának fokozatos csökkentése érdekében (a cél 48.000 fő 2014-re) a meghirdetett hivatásos tiszti és tiszthelyettesi helyek száma a 2000 és 2010 között nyugállományba vonulók átlagos létszámának csak mintegy 50 %-a (tehát minden 100 nyugállományba vonuló után 50 fő kezdi meg katonai akadémiai tanulmányait).
Összegzésképpen elmondható, hogy a professzionalizálás nemcsak a sorozott katona "foglalkoztatott" katonával való helyettesítését jelenti, hanem a fegyveres erők koncepciójának mélyreható átalakulását, olyan visszafordíthatatlan folyamatot, amelyhez szükséges a társadalom támogatása minden területen, különösen gazdasági téren. A parancsnokoktól olyan új vezetési stílust követel meg, amely képes átadni a katonai hivatás sajátos értékeit az újtípusú, a katonai szolgálatot foglalkozásnak, szakmának tekintő katonáknak.
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): sunizozo
